Hírlevél – 2014. december

Hírek
Így látom . . .
Békés, áldott ünnepeket
Szakmai napok – közgyűlés
Martonvásári közösségi szolgálatosok
Közösségi szolgálat, érzékenyítéssel
Koordinátor tanári találkozó
Társasjáték: Karrier másképp
A gödi alkotótábor: kiállítás
Jár az ápolási díj az iskolás gyerek után
Fiatal fejlesztők a Rehab Expón
Út a nyílt munkaerőpiacra
Béna volt, most járókerettel jár
Nagyon sok szép emlékem van
Cicapanzió Nórának Nagykovácsiban
Kiállták a próbát – önállóság észrevétlenül
Jót tenni jó – a baglasi gyerekekért
Ami átjön a rivaldán – világnapi gála
A Rehab Critical Mass elvárásai

Vándorkiállítások 2014

Ebben az évben szövetségünk vándorkiállításait a közösségi szolgálatot végző diákjaink iskoláiban rendeztük meg Mezőkovácsházán és Gyulán.

Mindkét alkalommal, a diákok ízlésében bízva, nekik adtuk át a kiállítás arculatának tervezését, megrendezését, valamint a kiállítás megnyitó műsorának összeállítását. Nagyon lelkesen készültek erre az eseményre mind a két helyen. A diákok – koordinátortanáraik, valamint az iskolák vezetése együttműködő segítségének köszönhetően – igazán jó hangulatú, tartalmas megnyitó ünnepségeket rendeztek, nagy érdeklődés közepette.

Hagyományainkhoz híven, az iskolákban két hétig volt látható a kiállítás. Ez idő alatt bárki, aki bement az iskolákba, megcsodálhatta a kiállított munkákat.

Szülőklub az ÉTA székhelyén

Folyó év december 4-én Szülőklub alakult az ÉTA Országos Szövetség székhelyén.
A tervek szerint, hatékony létszámbővítést követően, 2015. április 30-ig további 4-5 regionális Szülőklub alakul,
amelyek csatlakozni fognak a szövetségi Szülőklubhoz. A civil társasági formát választó Szülőklub-hálózat feladata
lesz az érdekérvényesítő képesség erősítése, a kölcsönös információt biztosító, zárt rendszerű internetes hálózati portál
életre hívása és működtetése, valamint a tipikusnak mondható jog- vagy érdeksértő jelek, történések esetében a jogorvoslat
kezdeményezése, ezen belül a teljes körű jogi képviselet biztosítása. A civil társaság ügygondnoka az ÉTA Országos Szövetség, mely biztosítja a társaság működését jelentő teljes infrastruktúrát, a szolgáltatás szakmai feladatait és az egyes jogsértéseket tartalmazó tényállások esetében, szükség esetén, az ügyvédi képviseletet.

A Szülőklubokba azokat a városi és kistelepülési helyeken élő családokat várjuk, amelyeknek információ hiánya átlagon felüli, kiszolgáltatottságuk fokozott mértékű, tehát segítésük kiemelkedően fontos.

A Fény Felé Kreatív Stúdiója

Megnyílt a Fény Felé Kincsesláda Kreatív Stúdió december 2-án, Debrecen belvárosában a Csók u. 3. sz. alatt. A bolt azzal a céllal jött létre, hogy a Fény Felé Alapítvány szociális foglalkoztatóiban és akkreditált műhelyeiben előállított termékeket értékesítsék, és ezzel a fogyatékkal élők társadalmi elfogadtatását segítsék. A Búzavirág Alapítvány készítette a bolt fonott fiókkosarait, a Patrónus Egyesület gyertyát küldött a megnyitóra. Hamarosan webáruházuk is működni fog. A bolt tulajdonosa a Fény Felé Alapítvány. Az árusításban, hétköznapokon 8–16 óra között, fogyatékkal élő dolgozók is kapnak kisegítő feladatokat.

A Kreatív Stúdió értékesítésre fogadja a Magyarországon bárhol működő szociális és akkreditált foglalkoztatókban előállított, piacképes minőségű kézműves termékeket, ezzel kapcsolatban keressék
Losonczi Aurélt: info@fenyfele.hu.

Megnyílt a Batyu-Téka

Miskolc belvárosában december 3-án megnyílt a régió első olyan étterme, ahol a személyzet fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberekből áll. A Batyu-Téka több mint Étterem elnevezésű vendéglátóhelyről Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke elmondta, az étterem névválasztása már önmagában különleges. Az étterem mellett könyvtárként is működik

a hely: egyebek mellett minden autizmussal kapcsolatos, magyarul megjelent könyv megtalálható, és számos gyógypedagógiai, rehabilitációs könyv, kiadvány. Az étterem egyik részében fejlesztő játszóházat alakítanak ki, sok játékkal és eszközzel.

Az ételeket a miskolci Baráthegyi Majorság konyhájából szállítják, elsősorban helyben termelt és helyi termelőktől beszerzett alapanyagokat használnak fel. Az étterem megnyitásával 15 új munkahelyet hoztak létre. Az eseményen átadták az év esélyteremtő munkahelye vándordíjat, amelyet idén a Generali Biztosító Zrt. nyert el.

Jó hír a támogató szolgálatosoknak

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság megalakulása óta először ült össze a Fogyatékosságügyi Tanács október 17-én. A tanács ülésén Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ígéretet tett arra, hogy nemcsak a szabályozásban előírt időközönként, hanem gyakrabban üléseznek.

Beszélt arról, hogy visszaállítják az úgynevezett támogató szolgálatok – elsősorban a fogyatékossággal élők közlekedését, nappali ellátását segítő szervezetek – korábbi finanszírozását, a hároméves ciklusról áttérnek a folyamatos finanszírozásra, és 2016-tól megszüntetik a pályázati rendszert. Bejelentette: idén 42 millió forint többlettámogatást kapnak a támogató szolgálatok. A zárt ülés napirendjén az Országos fogyatékosságügyi program végrehajtásának áttekintése is szerepelt, és az új, 2014–2020 közötti program tervezése. (forrás: MTI)

Képregény és animációs film

A Nem Adom Fel Alapítvány és Újbuda önkormányzata nem először fogott össze a fogyatékos emberek érdekében. A Fogyatékos emberek világnapja alkalmából képregényt és animációs kisfilmet készítettek az ifjabb korosztálynak Világnyitók címmel. Az alkotásokat, amelyeknek főszereplői fogyatékos gyerekek, rendhagyó osztályfőnöki órán mutatták be a világnap alkalmából december 3-án, a Barbra Negra Music Klubban. A Világnyitókat elolvashatják, megnézhetik az önkormányzat honlapján:
www.ujbuda.hu.

Az év önkéntese

Az Önkéntes Központ Alapítvány 2014-ben hatodik alkalommal adta át az Önkéntességért Díjakat a Marczin, azaz a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának Holnap Házában. Idén a Nem adom Fel Alapítvány önkéntese, Csorba Nóra kapta Az Év Önkéntese Díjat. Nevét 2013-ban hallottuk többször: a Nick Vujicic programsorozat egyik fő szervezője volt. Ő az önkéntesek vezetője az alapítványnál, de más munkákban is részt vesz.

Mindig gondot jelent, ha az integráció szükségességének hazai gyakorlatában a morális és racionális érvek megerőszakolt egybemosásával próbáljuk az érintett embereket és családokat olyan irányba terelni, amelyet vagy nem akarnak, vagy nem értenek, de áldozatai lesznek kampányszerű döntéseinknek.

A szociális, illetve kulturális szempontból halmozottan hátrányos helyzetű és a fogyatékossággal élő emberekre gondolok és természetesen a családjaikra.

Az a meggyőződésem, hogy társadalmunk élő és életképes szövetébe történő illeszkedés sikere az egyes ember és a családi közösség akaratán, vágyán, tenni akarásán és küzdő képességén múlik. E tulajdonságok érzékelése vagy sikeres felébresztése esetén válik intézményesített kötelezettséggé a támogatás. Ennek a kötelezettségnek viszont mindannyian címzettjei vagyunk, személyünkben, közösségeinkben és jogrendünkben.

És az is a meggyőződésem, hogy sok-sok olyan eset létezik, amikor a szegregáción – a jól szervezett szegregáción – keresztül vezet az út az integrációba.

Más megközelítésben: nem lehet az általános erkölcsi szabályokból és az objektív körülményekből kiragadott, erőszakolt és önállóan működtetett, tömegméretű integrációt teremteni.

Képzavarral élve: mindig a ló valamelyik oldalán lógunk, pedig van rajta nyereg.

Dr. Rubovszky László

Karácsony lesz, és napok óta arra a régi 1951-es karácsonyra gondolok. Talán a miatt a toporzékoló kisfiú miatt: az anyját rángatta, hogy vegye meg neki – mit is? Olyan mindegy. De meg kell venni, mert ott van, és még mennyi minden van ott.

Hogy mikor foszlott szét a Jézuska karácsonyfa- és ajándék-hozása, nem tudom. Akkoriban hamar felnőtt az ember. Az öcsém volt a gyerek, még nem volt hároméves.

Áll anyám a konyha gyér fényében a sparhelt mellett: szaloncukrot főz. Én a konyhaasztalnál ülök, és fehér selyempapírból szaloncukor papírokat vágok, a hosszabbik széleit vékonyan berojtozom. A cukorcsomagolás másnap este lesz.

A csenevész kis fát a bátyámmal díszítjük: először az apró almák jönnek, majd a kályhaezüsttel festett diók, a cérnával összekötözött szaloncukrok, végül a gyertyák. Anyám még néhány vattapamacsot rápöttyint az ágakra.

Apám kéthetente jár haza. Munkásszálláson lakik Pesten. Rákosi metróját építi. Az elsős bizonyítványom első lapján ez áll: apja neve: Dr. F. J. Foglalkozása: napszámos. Ha megjött, mindig hozott nekünk egy zacskó cukorkát. Háromfele osztottuk.

Állunk a karácsonyfa előtt, már elénekeltük a Mennyből az angyalt, és nézzük az egyetlen kis csomagocskát a fa alatt. Az öcsémét. Bontsa már ki! Téli sapkát hozott neki a Jézuska. De ő csak áll, nézi a fát, a gyertyák táncoló fényét és elragadtatva felkiált: Milyen szép fát hozott nekem a Jézuska!

Anyám szó nélkül kifordul a szobából. Rázkódik a válla.

*

Legyen nagyon szép a karácsonyuk, sok-sok, szeretettel becsomagolt ajándékkal a fa alatt. A karácsonyi öröm és szeretet tartson ki a következő esztendőre is.

Boldog új évet kívánunk minden kedves Olvasónknak!

– ferenczy –

Megbeszélni közös dolgaikat, gondjaikat október 22-én, Balatonmáriafürdőn gyűltek össze az ÉTA munkacsoportjának tagjai. Egy hónappal később, november 19-én, Százhalombatta adott otthont a szakmai napnak és az ÉTA közgyűlésének.

Balatonmáriafüdő

Rubovszky László, az ÉTA ügyvezetője a szociális törvény tervezett változtatásával kapcsolatban kérte a jelenlévőket, hogy javaslataikat juttassák el a hozzá. Szó esett az akkreditált foglalkoztatással kapcsolatos gondokról: bonyolult a pályázati rendszere, legyen egyszerűbb, átláthatóbb, és legalább három-öt évre szóljon, hogy előre lehessen tervezni, mert a kiszámíthatatlanság miatt sem a fogyatékos embereknek, sem az őket foglalkoztató intézményeknek nem lehet jövőképe. A miskolci Szimbiózis Alapítvány szociális farmprojektjét is megismerhették a részvevők, mint a munkahelyteremtés egyik, jövőbeni lehetséges módját.

Gond a pénztelenség is. Azt mindenki elvárja a civil szervezettől, hogy több lábon álljon, ám a törvény nem teszi lehetővé, hogy vállalkozzon. Példaként elhangzott, hogy az egyik alapítványnak van egy jó helyen fekvő, pillanatnyilag még üres telke a fő úton. Több cég szeretne reklámtáblákat helyezni a kerítésre, de a telek más hasznosítási ötlete is felmerült – mégsem tudnak élni a lehetőséggel. (A kérdező kapott néhány, teljesen törvényes megoldási javaslatot.)

A jelenlévők legtöbbet az intézményekben élő öregedő fogyatékos emberekről beszéltek, akiknek más, speciálisabb igényeik vannak, mint a fiataloknak. Ezekre még nincsenek felkészülve, pedig a többségi társadalom öregek otthonaihoz hasonlóan, az idős fogyatékos embereknek is szükségük lehet ilyen intézményre. Ötletként fölmerült, hogy ez ügyben föl kellene venni a kapcsolatot az IRMÁK Kht.-vel.

Százhalombatta

A következő találkozóra Százhalombattán került sor november 19-én, ahol egyúttal közgyűlését is megtartotta a szövetség. A közgyűlés igennel döntött a szövetség közhasznúsági minősítéséhez szükséges alapítói okirati tartalomról, valamint a soproni székhelyű Tómalom-Híd Alapítvány tagfelvételéről, és Papp Ágnes, helyettes ügyvezetői státuszának véglegesítéséről.

A szakmai naphoz kapcsolódva két vendégelőadót hallgattak meg a résztvevők. Fülöp Attila,

az Emmi Civil Ügyekért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke a civil törvényről beszélt. Mindenki örült annak bejelentésének, hogy a támogató szolgálatokat megerősíti a kormány, és 2016-tól már nem kell pályázniuk a finanszírozásra. Dr. Csizmadia László, a Nemzeti Civil Alap elnöke a civil világ sajátosságairól, a pályázatokról, és az alap 2015. évi lehetőségeiről szólt.

Márciusi számunkban adtunk hírt arról, hogy a martonvásári Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon tanulói közösségi szolgálatot vállaltak. Akkor csak az elhatározásról tudtunk beszámolni.

Egy téli, pénteki szülőklub alkalmával, a már több helyen működő diákönkéntesség programjáról és eredményeiről számolt be két meghívott vendégünk, dr. Rubovszky László és Papp Ágnes az ÉTA Szövetség képviseletében. A szülők érdeklődve és kíváncsian hallgatták. Később kérdésekkel fordultak az előadókhoz, örömmel és nagyfokú felelősséggel fejtették ki véleményüket, mely szerint a mi fiataljaink is képesek az önkéntes munka végzésére.

Tantestületünk is támogatta az ötletet, és hamarosan megindult a szervezés. Örömmel tapasztaltuk, hogy igen sok fiatal vállalta a programba való bekapcsolódást.

Március hónapban indult a valódi, kézzel fogható munka. Két fiatal egy, a mozgásában súlyosan akadályozott kislányhoz jár, beszélgetnek, sétálnak vele. Bensőséges, szeretetteljes kapcsolat alakult ki a három fiatal között. Négyen idősebb, városbeli lakókhoz járnak, ahol főleg kertgondozást, az utcai rész szépítését végzik. A fiatalok a szőlőben is tevékenykednek.

Nagyon várják az alkalmakat, boldogan, segítőkészen indulnak, feladataikat becsületesen, megfelelően végzik. Örülnek annak az érzésnek, amit a segítettek éreztetnek velük, az pedig nem más, mint a bizalom. Jogosan büszkék magukra!

Kezdeti lépéseinkről a Duna televízió, és az ÉTA-Hírlevél is beszámolt. A legtöbb órát teljesítők ősszel táborozáson is részt vettek. Örömmel és sok-sok élménnyel tértünk haza az ötnapos érzékenyítő táborból. Az együttlét, a közös megmozdulások, megbeszélések, szituációs játékok mind-mind arra késztetnek, hogy továbbra is aktívan vegyünk részt a program megvalósulásában. Tevékenységünknek értelme van, öröm nekünk magunknak, s a megsegítetteknek egyaránt. Jelenleg városunkban öt olyan hely van, ahol várják a fiatalokat. Elsősorban idősebb emberek. Levélsöprést, favágást, bevásárlást, esetleg hó eltakarítást kérnek tőlük. A fiatalok motiváltak, sok szeretettel végzik munkájukat.

A programot folytatni kívánjuk, hiszen megtapasztaltuk, hogy segítőnek és segítettnek lenni, egyaránt örömet jelent.

Orbánné Molnár Anikó igazgató
dr. Poledovitsné Novák Júlia koordinátor

Az ÉTA Közösségi Szolgálat „érzékenyítő” programjában (X. 22–26.) három iskola – Martonvásár, Mezőkovácsháza, Szeghalom – 17 diákja vett részt, iskolánként egy-két kísérő tanárral. Az ötnapos programot egy koordinátor szakember, és egy önkéntes segítő bonyolította.

Most is a Regens Wagner Alapítvány adott helyet nekünk a már tőlük megszokott minőségben – kivéve az időjárást, ami nem volt hozzánk kegyes. Napjaink ennek ellenére jó hangulatban, pörgősen zajlottak. A programok összeállításánál igyekeztünk figyelni arra, hogy legyen a diákoknak elegendő szabadidejük, ugyanakkor meg is kapják a megfelelő segítséget, támogatást a közösségi munka során felmerülő nehézségek, problémák, konfliktusok és egyéb felmerülő kérdések megoldásához, enyhítéséhez. Ezért minden nap voltak olyan közös beszélgetéseink, szituációs játékaink, amelyek révén a segítő helyzetek elemzésével jutottunk el – sok esetben – a lehetséges megoldásokhoz. A segítséget demonstráló szituációs játékok nemcsak tanulságosak, de szórakoztatóak is voltak. Nagyon jókat derültünk ezeken.

Sokat beszélgettünk arról is, hogy ki miért jelentkezett az ÉTA közösségi programjába, és mi lesz a kötelező 50 óra elvégzése után? Ki az, aki bent marad a „segítő rendszerben” önkéntesként, ki az, aki nem, és kinek mennyire segítenek a közösségi szolgálat során szerzett tapasztalatok, élmények a pályaorientációban? Szó esett arról is, hogy kinél hogyan reagált a család, a barátok, a szűkebb, tágabb környezet a közösségi szolgálatban való részvételre: „…anya nagyon büszke rám…”, „…nem érdekli őket…”, „…engem nem érdekel, ki mit gondol azzal kapcsolatban, amit csinálok…”

Mivel nagyon rossz idő volt, a szabadidőnket is többnyire együtt töltöttük: diákok, tanárok és a segítők; sokat beszélgettünk, játszottunk, teáztunk. Ezek az együttlétek is nagyon informatívak, tanulságosak, és jó hangulatúak voltak.

Mindenképpen említésre méltó, hogy a programban résztvevő három iskola egyike speciális iskola volt, ahová értelmileg akadályozott fiatalok járnak. Ezek közül a fiatalok közül néhányan maguk is segítenek önkéntesként rászoruló embereken. Négy diák érkezett két segítővel. Legnagyobb örömünkre tökéletesen beilleszkedtek, és jelenlétüket a csapatban tiszteletre méltó evidenciaként kezelték a másik két iskola diákjai

A közösségi szolgálatos érzékenyítő programok kapcsán hagyománnyá vált, hogy valamivel megajándékozzák a résztvevők a Regens Wagner Alapítvány lakóit. Ez most sem történt másként. Tekintettel arra, hogy a diákok között volt öt fiatal, akik színjátszással töltik a szabadidejüket, kézenfekvő volt, hogy ajándékunk egy nem túl hosszú, könnyen értelmezhető, fiatalokat is érintő színdarab legyen.

A sok együtt töltött időnek köszönhetően, viszonylag gyorsan elkészült az előadás, amiben természetesen mindenki szerepelt a diákok közül, és még a pedagógusaik is részt vettek a játékban. Ezt az utolsó előtti napunk délutánján mutattuk be, rendkívül nagy sikerrel. Zenés, táncos, sok mozgással koreografált játék volt, ahol a végén a közönség is énekelt, táncolt nagyon lelkesen. A darab címe: Te vagy a legnagyobb hős a világon… (DVD-n megtekinthető).

Összességében nagyon tartalmas, tanulságos, informatív, és vidám napokat töltöttünk együtt. A diákok időnként megjegyezték, hogy rossz idő ide vagy oda, semmi kedvük hazamenni, nagyon jól érzik itt magukat. Szívesen maradnának még, és boldogan jönnek újra, ha lesz erre lehetőségük. Nehezen váltunk el egymástól, és rossz érzés volt, amikor egy-egy csapat elment. Sajnos, viszonylag korán kellett elindulniuk, mert az utazás rendkívül hosszú mindhárom helyszínre: 6-7-8 óra többszöri átszállással… Induláskor mindenki azt mondta: „nem baj, megérte…”

Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem kell!

Papp Ágnes program-koordinátor

A címben jelzett összejövetelt – közös megállapodás alapján – évente két alkalommal tartjuk. Az egyiket tavasszal, a másikat pedig ősszel, tél elején. Ennek megfelelően a második találkozó november 24-én volt a szövetség székhelyén.

A találkozók egyik fontos célja, hogy találkozzanak egymással személyesen a közösségi szolgálatban dolgozó tanárok, és ilyenkor megosszák egymással, illetve a program felelőseivel az év során szerezett tapasztalataikat, nehézségeiket, javaslataikat, amelyeknek elmondása segíthet az ÉTA közösségi szolgálat programjának aktualizálásában, valamint a felmerülő problémák megoldásában.

A mostani találkozón – egy pedagógus kivételével, aki betegség miatt maradt távol – mindenki jelen volt az ÉTA-ban. A pedagógusok Gyuláról, Szeghalomból, Mezőkovácsházáról, Mezőberényből, és Martonvásárról érkeztek. Vendégként jelen volt dr. Bodó Márton az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetből (OFI), ahol a közösségi szolgálat koordinálásáért, bonyolításáért felel. A jelenlévőket a közösségi szolgálatot érintő jogszabályi változásokról tájékoztatta.

Ezt követően jó hangulatú, kötetlen beszélgetés formájában számoltak be a tanárok arról, milyen élményeik voltak diákjaiknak a segítő tevékenységek és a balatonmáriafürdői érzékenyítő programok, valamint a „közösségi iskolákban” éppen akkor zajló vándorkiállítások kapcsán.

Szóba kerültek még a jövő évi tervek, elképzelések a program bővítésével kapcsolatban, a 2015-ös esztendő nyári balatonmáriafürdői programjának időpontjai, és még sok, mindannyiunk számára hasznos információ.

Búcsúzáskor egyet értettünk abban, hogy nagyon fontosak, hasznosak és kellemesek ezek a találkozók.

– pá –

A hetedik Civil Liciten (november 12.) indult a Special Pécs is. Most neveztek először, és máris sikert arattak: Karrier másképp elnevezésű programjuk kelt el a legmagasabb áron. A játékot a BP European GBS multinacionális cég budapesti részlege vette meg.

„A Special Pécs Fogyatékosokért Alapítványt 2011-ben a Fogd a Kezem Alapítvány kuratóriumi tagjai azzal a céllal hozták létre, hogy az alapítók több évtizedes, a fogyatékos ügy területén felhalmozódott tapasztalatait felhasználva az alapítvány célkitűzéseinek eleget tegyen. Az alapítvány különös figyelmet szentel a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű fogyatékosok, nevezetesen az értelmi és/vagy egyéb fogyatékkal élők, a tanulásban akadályozott, illetőleg autista hátrányos helyzetű és megváltozott munkaképességű sérültek életvitelének hatékonyabbá tételére, javítására. Az alapítvány rehabilitációs / habilitációs tevékenységet folytat hagyományos és alternatív módszerek alkalmazásával.” – áll az alapítvány internet oldalán,

Ha a Special Pécs neve talán még nem, a kuratórium vezetőjének neve már ismerősen csenghet az ÉTA-Hírlevél olvasói előtt: Jáhnné Szvacsek Margit. A Fogd a Kezem Alapítvány motorjáról van szó.

A hatodik Civil Liciten elindult a Special Pécs, ez volt az első próbálkozásuk, és máris sikert arattak: Karrier másképp elnevezésű programjuk kelt el a legmagasabb áron.

A játékot a BP European GBS multinacionális cég budapesti részlege vette meg. A cég a tavaszi rendezvényein társasjátékoztatná a munkatársait. Ugyanis a Karrier másképp tényleg társasjáték, dobókockával, lépésekkel, úgy ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Ám ebben a játékban egy értelmi fogyatékos ember karrierjét kell felépíteni lépésről lépésre. A saját szavaim helyett egyszerűbb, ha a játék leírásából idézek:

„A játék az iskolai évektől egészen az első igazi munkahelyig bemutatja egy-egy különböző sérültségi szinten lévő ember életét. A résztvevők »személyiség« kártyák alapján játszhatnak végig egy sérült életutat, különös tekintettel a munkaerő-piaci érvényesülésre és a hétköznapi életben való boldogulásra (ügyintézés, hivatali ügyek, bevásárlás stb. ). Értelmi sérült „játékvezetők” vezetik a játékot. Az ő feladatuk a szabályok ismertetése, a játékosok segítése és a feladatokban való együttműködés. A projekt kidolgozásába két, az alapítványnál dolgozó értelmi sérült fiatalt is bevonunk. Ők felváltva látják majd el a „játékvezetői” feladatokat.

A projekt arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy egy értelmi sérült embernek milyen nehézségekkel kell szembenéznie, olyan, egy egészséges embernek is gyakran problémát okozó helyzetekben, mint a munkakeresés, állásinterjú, portfólió összerakása, hivatali ügyintézés, mindennapi teendők, illetve beilleszkedés egy új munkahelyre, tehát egy átlagos karrier, életút felépítése.”

A játék során empátiát, a fogyatékosok emberekkel való kommunikációt és még sok minden mást elsajátíthatnak a résztvevők, ezért csak azt kívánjuk: próbálják ki másutt is a karrierépítés eme útját, hogy türelmesebb, elfogadóbb, segítőkészebb legyen a világ.

(Az alapítványról bővebben a Facebookon vagy az alapítvány honlapján olvashatnak:
http://www.specialpecsalapitvany.hu/.)

A hagyományokhoz híven a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány idén is megrendezte képzőművészeti táborát Gödön június 23–28. között, az ÉTA Országos Szövetség támogatásával. A 12. alkalommal megtartott táborban 19, lakóotthonban élő személy vett részt.

Mint mindig (ez is hagyomány) most is volt egy kitüntetett témája az alkotótábornak: a perspektíva, középpontban a térélménnyel. A művészeti vezető: Pető Hunor Munkácsy díjas képzőművész volt.

A nyáron készült alkotásokból december 5-én nyílt kiállítás a gödi József Attila Kultúrházban. (A művek, technikájukat tekintve, az olajfestménytől kezdve az építőművészeten át egészen a land artig terjedtek.) A kiállítást Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író nyitotta meg. A megnyitón nemcsak az alkotók, de kollégák, szakemberek, művészek, barátok és érdeklődők is szép számmal vettek részt.

Az este védnöke Markó József, Göd város polgármestere és dr. Rubovszky László, az ÉTA Országos Szövetség ügyvezető igazgatója volt.

A kiállítás 2015. január 28-ig tekinthető meg a gödi József Attila Művelődési Házban.

A köznevelési törvény értelmében a tanulóknak kötelező 16 óráig az iskolában tartózkodniuk. Jár-e akkor az ápolási díj a szülőnek? Erről több minden kering a világhálón. Az ügyről az AOSZ jogásza, dr. Kálozi Mirjam és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) levélváltását közöljük.

AOSZ: Dr. Kálozi Mirjam

Az alábbi általános kérdésben kérem szíves állásfoglalásukat az Autisták Országos Szövetségének megbízott jogászaként.

A 2011 évi CXC. számú a nemzeti köznevelésről szóló törvény (Nkt.) 27.§ (2) bek., 46.§ (1) bek. a) pontja és 55.§ (1) bekezdése szerint a tanulóknak kötelező 16 óráig az iskolában tartózkodniuk. Ezen kötelezettség alól csak az igazgató adhat felmentést a szülő kérésére.

Az 1993. évi III. számú. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (Szt.) 42. § (1) bek. a) pont aa) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy az, aki ápolási díjra jogosult lehetne, csak akkor kaphatja az ellátást, ha az iskoláskorú ápolt személy a kötelező tanórai foglalkozásokon túl nem tölt több időt az oktatási intézményben.

Több szülő fordult már hozzánk azzal a panasszal, hogy bár az iskola kötelezi a gyermeket arra, hogy 16 óráig bent legyen az intézményben – tehát a szülő előbb nem tudja elhozni őt – azonban az iskola azt nem vállalja, hogy az ápolási díjhoz szükséges igazoláson azt jelölje, hogy a gyermek csak a kötelező tanórák idején tartózkodik az iskolában […]

A felvázolt problémára a gyakorlatban két megoldás alakult ki – legalábbis ezekkel találkoztunk –, ám nem egyértelmű, hogy bármelyik megoldás jogszerű-e vagy a kettő közül melyik az? […]

Az egyik megoldás, hogy az iskola úgy értelmezi az Szt.-t, hogy a 16 órai foglalkozások tulajdonképpen az Szt. szerinti „kötelező tanórai foglalkozásnak” minősülnek, így az ápolási díjhoz szükséges igazoláson azt jelöli meg, hogy a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokon túl nem tartózkodik az intézményben, holott a valóságban 16 óráig bent van

és a tényleges tanórák csupán 13-14 óráig tartanak. A másik megoldás, hogy a tanulót a kötelező tanórák után hazaküldi az iskola, így a gyermek ténylegesen maximum 13-14 óráig tartózkodik az intézményben, és így valóban csak a kötelező tanórai foglalkozásokon vesz részt, az ápolási díjhoz szükséges igazolás ennek megfelelően kitölthető […]

A leírtakra tekintettel kérem szíves állásfoglalásukat, hogy a két jogszabály összhangja hogyan teremthető meg? […]

Az Emmi Segélyek és Támogatások Főosztályának főosztályvezetője:
B. Pájer Marianna válasza

Az ápolási díjjal összefüggő kérdésére az alábbi tájékoztatást tudom adni.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 42.§ (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint nem jogosult ápolási díjra az ápoló, ha az ápolt személy közoktatási intézmény tanulója, kivéve, ha a közoktatási intézményben eltöltött idő a kötelező tanórai foglalkozások időtartamát nem haladja meg.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) 27.§-ának (2) bekezdése szerint:

„Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá tizenhét óráig – vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben –gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről. Az általános iskola e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként is működhet.” A 27. § (4) bekezdése értelmében „[…] a tanuló heti kötelező tanóráinak száma és az osztályok engedélyezett heti időkerete különbözetét tanórai foglalkozás, egyéb foglalkozás megtartásához és osztálybontáshoz veheti igénybe.” A 27.§ (5) bekezdése szerint „Az általános iskola, a középfokú iskola köteles megszervezni a tanuló heti kötelező óraszáma és az osztályok engedélyezett heti

időkeret különbözete terhére, a tehetség kibontakoztatására, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására, a beilleszkedési, tanulási nehézség, magatartási rendellenességgel diagnosztizált tanulók számára, továbbá az első-negyedik évfolyamra járó tanulók eredményes felkészítésére szolgáló, differenciált fejlesztést biztosító egy-három fős foglalkozásokat.[…]”

A köznevelési törvény ismertetett rendelkezései szerint tehát a kötelező tanórák elteltét követően a gyermek nem távozhat az iskolából, a kötelező tanórákat követően további kötelező foglalkozásokon kell részt vennie. Álláspontunk szerint az Szt. szabályait akként kell értelmezni, hogy a kötelező tanórai foglalkozások időtartamába beszámítanak mindazon foglalkozások, amelyek a köznevelési törvény 27.§ (2) bekezdése szerint az iskolában való kötelező benntartózkodás időtartama alatt kerülnek megszervezésre. Tehát az ápolási díj esetében nem áll fenn a jogosultságot kizáró ok abban az esetben, ha a gyermek kizárólag a kötelező tartózkodás időtartamában van az iskolában.

Meg kell jegyezni továbbá, hogy az Szt. 42.§ (1) bekezdés a) pont ac) alpontja szerint az ápolási díjra való jogosultság fennáll akkor is, ha az ápolt személy közoktatási intézmény tanulója, de az intézmény látogatása csak az ápolást végző személy rendszeres közreműködésével valósítható meg. Ebben az esetben a törvény az intézményben tartózkodás időtartama tekintetében nem tartalmaz semmilyen megkötést.

A köznevelési törvény és az Szt. összhangjának megteremtése érdekében az Szt. pontosításának lehetőségét – a törvény legközelebbi módosításakor – meg fogjuk vizsgálni.

____________________________

(A cikk az Esőember decemberi számában jelent meg, de mivel olvasóink közül sokat érint, ezért kértünk a közlésre engedélyt Kálózi Mirjamtól.)

A Lurdy Házban tartották az idei Rehab Expót és Állásbörzét. A rendezvény jelmondata: Egy irányba megyünk, irány a munkaerőpiac. Az expo kísérő rendezvényén civil szervezetek és segédeszközt kifejlesztő fiatalok mutatkoztak be.

Nemcsak álláskínálók és kiállítók voltak az idei Rehab Expón, hanem sok embert érdeklő előadások is három témakörben. Ezek közül két szekció érdekelt: 1. Új szektor születik – A mezőgazdaság jövőbeni szerepe a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában –Mezőgazdasági mintaprojektek; 2. Innováció és start-up ötletek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában.

A mezőgazdasággal foglalkozó

szekcióban a Szimbiózis Alapítványtól Jakubinyi László ismertette az alapítványnál és a zömmel autistákat foglalkoztató Baráthegyi Majorságnál folyó tevékenységet, arra buzdítva a jelenlévőket, hogy gondolkozzanak közösen a szociális farmokról. A szociális farmok lényege, néhány rövid mondatban:

„A szociális mezőgazdaság innovatív megközelítés, amely két koncepciót kapcsol össze: egyrészt a többfunkciós mezőgazdaságot, másrészt a helyi szintű szociális szolgáltatásokat, illetve az egészségügyi ellátást. A projekt közvetlen célcsoportjai a társadalmilag kirekesztett és hátrányos helyzetű emberek, valamint a velük foglalkozó szervezetek. Magyarországon nincsenek kidolgozva jogszabályok a szociális farmokra, ismeretlen ez a jogi fogalom, ez korlátozza a kezdeményezések létrejöttét. A projekt keretében sor kerül nemzetközi szakmai, jogi és gyakorlati tevékenységek adaptációjára, valamint ezek alapján szakmai anyagok kidolgozására, jogszabály-módosító indítvány elkészítésére. A projekt 2014. augusztus 1-jén indult és 21 hónapon át tart.”
(www.szimbiozis.net)

A szociálisfarm-projekt a Norvég Civil Alap támogatásával valósul meg, és jellemző rá a nyitottság: a program teljes ideje alatt lehet csatalakozni. A csatlakozás módjáról a projekt internetes oldalán olvashatnak:
www.szocialisfarm.hu.

Dr. Balogh István Füzesgyarmatról és az Agrár Munkaadói Szövetségtől érkezett. Munkát kínált: steviát termelnek, palánták fölnevelésére várnak embereket az ország minden tájáról. Ők kihelyezik a kis palántákat, és a „felnőtteket” átveszik. Füzesgyarmaton a polgármestert kell keresni, tőle minden eligazítást megkap a dolgozni akaró munkavállaló vagy szervezet. Megkönnyítem a leendő steviatermelők dolgát, Berei Károlynak hívják a polgármestert, e-mail címe: polgarmester@fuzesgyarmat.hu, a hivatal telefonszáma: (06 66) 491 058; 491 401. Kereslet rá biztosan lesz, hiszen ez cukorhelyettesítő, természetes édesítőszer.

Szabó Juhász Márton a budapesti XV. kerületi Palota-15 Nonprofit Kft. munkáját mutatta be. A kft. tulajdonosa az önkormányzat, és zömmel megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak náluk. Sokféle munkát végeznek: takarítást, térkő gyártását, faiskolájuk van, ahol csemetéket nevelnek és eladják – van rá kereslet, mert minden palotai újszülöttnek fát ültetnek, eddig több mint háromezret.

A Kislépték Szövetség nem terméket állít elő, hanem érdekképviseleti szövetség. 2013-ban alapították meg a termék-előállítók és szolgáltatók. A szövetség elnöke Szabadkai Andrea elmondta: a szervezet célja a kisléptékű gazdasági kezdeményezések működésének jogi és gazdasági feltételeinek javítása – azaz a kis környezetterheléssel járó élelmiszertermelés, -feldolgozás, kézműves termék előállításának, piacra jutásának elősegítése, hogy a helyi gazdaság eredményesebb legyen. Mos épp olyan a módosító javaslatokon dolgoznak, hogy a kézműves termékekre ne kelljen csomagolási díjat fizetni, valamint hogy könnyített higiéniai feltételekkel dolgozhassanak a vidéki kézműves termékek előállítói.
A szövetség honlapja:
www.kisleptek.hu. Talán érdemes lenne fölvenni velük a kapcsolatot azoknak a civil szervezeteknek, amelyek ilyen termékek előállításával foglalkoznak.

Az Innovációs blokkban

izgalmas eszközöket mutattak be fiatal feltalálók. (Olyannyira fiatalok, hogy sokan közülük egyetemisták.) Ilyen egyetemista a PictoVerb kitalálója Zsombori Balázs. A PictoVerb remekül használható nem beszélő embereknél, értelmi fogyatékosoknál, autistáknál is: androidos rendszere piktogramokat, rajzos ábrákat alakít át nyelvtanilag helyes mondatokká és felolvassa azokat.

A szerény, és nagyon fiatal Zombori Balázs szabatos előadásban ismertette és mutatta be a PictoVerbet, amely a továbbfejlesztéseknek köszönhetően már 8 tematikus mappát és 155 piktogramot tartalmaz. Három hangon tud megszólalni: férfi, nő és gyermek, de a saját hangunkkal is megszólaltathatjuk. Ami még jó, hogy a gyerek vagy a felnőtt igényeihez szabható: pl. a gombok és a képek mérete, de „testre szabhatók” a tematikus mappák is új képek hozzáadásával.

Ma már nemcsak beszélhetünk a PictoVerbről, vagy fényképeken nézegethetjük, hanem ingyenes próbaverzióját is letölthetjük a Google Playről. Ha megtetszett, megvehetjük, mérsékelt áron. A pénzt Balázs a további fejlesztésekre költi. A PictoVerb hivatalos oldaláról tovább navigálhatnak a Google Playre: www.pictoverb.com.

Arra biztatom Önöket, próbálják ki a PictoVerbt próbaverzióját, írják meg tapasztalataikat, vagy ha vannak, ötleteiket, Zsombori Balázsnak: pictoverb@gmail.com.

Az ELTE Neurális Információfeldolgozási Csoportjának okos egyetemistái és oktatói az agyi bénulásban szenvedő betegeknek segítenek okosszemüvegükkel, valamint mozgásra képes speciális okostelefon-tartójuk és a természetes beszédfeldolgozás kombinációjával. A négyvégtag-bénult emberek a fejmozgásukkal tudják irányítani az okostelefon-tartójukat, és egy kamera plusz egy mikrofon segítségével beszélgetni is tudnak a távollévő barátaikkal. Működéséről itt találnak leírást, videót: http://angelusz.elte.hu/-n. Sajnos kereskedelmi forgalomban még nem kapható.

A tolmácsszemüveg műszaki leírásától is eltekintek. Az MTA SZTAKI és EURONET Zrt. találmánya a speciális kesztyű, amely a jelnyelvet beszéddé alakítja. A bőrre simuló kesztyűn 12 szenzor figyeli a kézmozgást. A működéséhez kell egy speciális szoftver és egy bluetooth (jelátvitel), egy okos telefon, abban a program, amelyik a telefonban megjelenő jeleket lefordítja, és még egy program, amelyik felolvassa. Csak drukkolni tudunk, hogy minél előbb termék legyen belőle, megfizethető áron.

Hogy lehetett-e munkát találni a Rehab Expón? Nem tudom. De az tény, voltak kint cégek, amelyek fölvettek/fölvesznek megváltozott munkaképességű embereket, és jelenlévő munkatársaiktól kérdezni lehetett, megtudva például azt, hogy a munkavállalóval szemben milyen elvárásai vannak az adott cégnek, és ezért mit kínál cserében.

F. Á

A Salva Vita Alapítvány fórum keretében ismertette november 10-én az Európai Unió támogatásával
és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósult, és sikeresen lezajlott TÁMOP-program eredményeit.
(
Értelmi sérült és autizmussal élő személyek bevonása közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programokba
című projekt.)

Beszámoltak
a VIII. és a XVIII. kerületi önkormányzatokkal együttműködésben megvalósult program eredményeiről: 20 megváltozott munkaképességű személy helyezkedett el a nyílt munkaerő-piacon. Ez köszönhető annak a három munkára felkészítő képzésnek, amelyeket a fent említett önkormányzatok különböző intézményeiben tartottak (bölcsőde, városüzemeltetési szolgálat, szociális központ). Az eseményen részt vevő esélyegyenlőségi- és HR-referensek azt
is megtudhatták, hogy milyen előnyökkel jár a fogyatékos emberek alkalmazása.

Reménykeltő hírt olvastam: szaglósejt beültetéssel Darek Fidyka talpra állt: járókerettel, még ha tétován is, de jár. Minderről a Cell Transplantation című, sejtbiológiai szaklapban jelent meg tanulmány, de hírt adott róla a BBC News is.

A bravúr két ország összefogásának köszönhető. Az operációt Lengyelországban végezték egy brit neurológus csoport segítségével.

Fidyka 2010-ben bénult meg: egy támadás során több késszúrás érte a gerincét. Fizikoterápiás kezeléseken vett részt, némi érzékelésmaradványa visszatért. Az operáció után megváltoztatták rehabilitációs tornáját, és a kezelés után két évvel, járókerettel közlekedik, valamint hólyag- és bélrendszerének működését is tudja valamennyire irányítani, a szexuális élete pedig rendben van.

Az orvosok óvatosak: azt mondják, szükség van még műtétekre, teljesen kontrollált és szakértők által ellenőrzött körülmények között. Ha azok sikeresek lesznek, akkor át kell írni az orvosi tankönyveket.

(Forrás:http://www.bbc.com/news/health-29645760)

A Városliget szélén sétálunk, lábunkkal a sárga avart rugdaljuk. Csabának nincs kedve sehová sem menni, pedig amúgy nagy menős. Megyünk hát az úton, előttünk ijedten rebbenek föl a galambok.

A gyógypedagógiai főiskola Damjanich utcai épületében ismerkedtem meg vele. Akkoriban ott találkoztak azok a szülők, akik szerették volna, ha a mozgás- és a hallássérült emberek egyesületének mintájára legyen az értelmi fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek is hasonló szervezete. Ennek több mint 25 éve. Füzesi Csaba akkoriban vékony fiú volt, nevetős arccal, örökké jókedvűen. Mindenhol ott volt. Őt nem kísérte senki, saját magát képviselte.

Mostanra a vékony fiú eltűnt, és eltűnt az örök jókedv is.

– Megöregedtünk, Ágikám – mondja szomorúan, és sorolja a veszteségeit, hogy ki mindenki halt meg. Egész beszélgetésünk búvó motívuma ez, vissza-visszatér, és a nevek, mint a rózsafüzér szemei peregnek…

Azt hittem, hogy már semmi újat nem tudok meg róla, mégis meglepett, amikor azt mondta, hogy csak hét osztályt végzett, akkor megbuktatták, mert sem írni, sem olvasni nem tanult meg.

– De hiszen te jársz vásárolni, azt hogy csinálod? – kérdezem hüledezve.

– Anyám ad egy tízezrest vagy egy ötszázast, felírja, mit vegyek, és elhozom. Három helyre szoktam menni, ott már ismernek. Mindig rendesen visszaadnak. – Ettől kicsit nekem lett jobb a kedvem, Vannak rendes emberek.

Csaba 76 éves édesanyjával él, aki már nem jár ki a lakásból, nehezen mozog, a minap elesett, Csaba alig bírta megemelni, és az ágyra fektetni. Hárman voltak testvérek, anyja második házasságából két húga született. Közülük egy már nem él, a másik Kalocsán lakik, és havonta egyszer eljön meglátogatni őket. Neki két nagy fia van, itt élnek a fővárosban, albérletben. Néha ők is eljönnek.

Faggatom az életéről. Felsorolja hol, melyik utcában dolgozott. Megint csak peregnek a nevek: Vajda Péter utca, Damjanich utca és még néhány hely, végül a Dózsa György út: az ERFO Nonprofit Kft., amit odakerülésekor még nem így hívtak. Szereti a munkát, a munkatársait.

Ott volt a Hársfa Egyesület megalakulásánál, amit a szülők hoztak létre: Angyal Józsefné Erika és Iván Gyuláné Eszter – őket emlegeti a legtöbbször, és a gyerekeiket, Angyal Sanyit és Iván Évit. Ők már lakóotthonban élnek. Róluk eszébe jut, hogy mi lesz vele, ha egyedül marad.

– Hoztam neked jelentkezési lapot vagy egy évvel ezelőtt a tordasi intézetbe. Beadtátok?

– Be, Ágikám, de ki tudja fölvesznek-e? Meg várni kell. A múltkor találkoztam D. Zsuzsa mamájával, ő mondta, hogy Hűvösvölgyben épül valami evangélikus lakóotthon. Ott fizetni kell. Nekünk nincs pénzünk.

Hogy vidámabb témára evezzünk a lányokról, a nőkről kérdezem: nincs-e valaki a láthatáron? Rázza a fejét. – Voltál szerelmes? – próbálkozom, de újra csak fejrázást kapok, majd kritikáját azoknak a lányoknak, akik vele egykorúak, és hajdan a Damjanich utcában olyan jókat beszélgettek, együtt jártak kirándulni, majd később sportolni a Hársfa Egyesületbe. Csaba többféle sportot kipróbált, de már évek óta nem jár edzésekre, viszont most is ott van minden közös megmozduláson, amit az egyesület tart a VII. kerületi, Polgárok Házában lévő kis irodájában. Ott próbálják a karácsonyi ünnepségre a szirtakit. Ebben már ő is részt vesz. Megígéri, elhív az ünnepségre. Kézműves foglalkozások is vannak ugyanitt. Oda is elmegy. Most épp karácsonyfadíszeket készítenek. Valaha sokat járt az Operettszínházba: – Már nem járok, pedig ott hogy szerettek, a büfések etettek-itattak. Megöregedtek, akik ismertek engem. A muzsika hangjai volt a kedvencem. Nagyon sokszor láttam.

Innen nagy ugrással Balatonmáriafürdőn termünk, ahol nyáron a hárfások a VII. kerületi önkormányzat üdülőjében nyaraltak – már nem is először.

– Nagyon jó volt Balatonmáriafürdőn, voltunk Keszthelyen a Festetich kastélyban, Marcaliban a gyógyfürdőben, meg Badacsonyban. Legjobban a csúszda tetszett Marcaliban. Nagyon sok helyen voltam a hársfásokkal, ők a múltkor Hollókőre mentek, de én nem mentem. Az ÉFOÉSZ-szal is elmegyek mindenhová. Voltam a parlamentben többször is. Ott voltam a Göllesz Viktor-díj átadásán, meg voltam az Állatkertben szeptemberben, oda minden évben elmegyünk az ÉFOÉSZ-szal. Képzeld el, nem jött el XY, (egy énekes – F.Á.), pedig megígérte, ő lett volna sztárfellépő. Ott toporzékolt mindenki, és amikor felhívták, azt mondta, nem jön, mert neki beteg az édesanyja, és be kell mennie a kórházba. Képzelheted, hogy mi volt ott. Ott toporzékolt az a sok ember.

Innen megint visszakanyarodik az ÉFOÉSZ régi alapító tagjaihoz, elnökeihez. Otthon nézegeti a régi fényképeket, lejátssza a videókat. – Te is rajta vagy – mondja, majd a lelkemre köti, írjam meg: neki nagyon hiányoznak az alapítók és a régi emberek: Erika, Eszter, Sántha Géza, Erdélyi bácsi, Bujdosó Balázs.

– Vele vajon mi van? – kérdezi tűnődve, majd hozzáteszi:

– Nagyon sok szép emlékem van. Köszönöm Erikáéknak, Eszternek, mert ha nincs Hársfa, nincs ÉFOÉSZ – mondd meg, Ágikám –, akkor kikkel mentem volna?

Ferenczy Ágnes

Örök gond a szülőnek, hogy mi lesz a fogyatékos vagy autista gyermekével akkor, amikor ők már nem lesznek. Miből fog élni, ki fogja eltartani? A Nagykovácsiban élő Ligeti család megtalálta rá a megoldást.

Ligeti Gábor családjában három gyerek van, Nóra, a legidősebb, autista. Az biztos, hogy a két testvér, Sára és Dávid gondoskodni fog róla, mégis, arra gondoltak: jó lenne valami olyat kitalálni, ami megtermelné Nóra eltartását, és ami esetleg neki is munkát adna. Amikor a kertjük végében lévő szomszéd ház eladó lett – Nórára gondolva – megvették, nem kis áldozat árán. De ha már van egy üresen álló ház, kezdeni is kell vele valamit. Kiadni nem szerették volna, bár ez is megfordult a fejükben, de túl sok rossz történetet hallottak, így az ötletet elvetették. Fontolgatták kutyapanzió nyitását is, de mivel ez csendes zöldövezet, nagyon kedves szomszédokkal, akikkel a jó viszony többet ér, mint a várható bevétel, ezért ez az ötlet is hamvába holt. Innen már kézenfekvő volt, ha kutyák nem, a jóval csendesebb cicák már jöhetnek. Cicapanziójuk 2008-ban nyílt meg.

A Ligeti család szereti a cicákat, nekik maguknak is van, ezért eszükbe sem jutott, hogy valami „nagyüzemi” cicatartásra rendezkedjenek be. Ahogy bemegyünk a cicapanzióba, az előszobában feltűnik néhány régi tárgy, Gábor ugyan nem gyűjtő, de a régiségek rátalálnak. Mosolyogva mutatja az egyik régi kályhát, amit Dávid fia ausztráliai egyetemista társai igencsak érdeklődéssel nézegettek. Még az életben nem láttak ilyet.

A konyhán kezdve (majd azt írtam a padlásig – pedig az még nem cicalak) minden helyiséget csak egy-egy cica birtokol, mert itt nem alumíniumketrecekben vannak. A cicák náluk úri kényelemben élnek. Jó dolguk van, heverészésre alkalmas párnák és fapolcok szolgálják a kényelmüket. A cicák etetése gondozása most Gábor feladata. „Nóra a takarításban és a kertgondozásában segít, és ő szeretetfelelős” – mondja Gábor. Beszélgetésünk alatt Nóra áll a szoba közepén, hátán a hátizsákja, ez a legtöbbször vele van. Útra készen áll mindig, aminek most oka is van: délután kézműves foglalkozásra mennek a budapesti INOKA Alapítványhoz. Messze van, Budapesten belvárosában. Ligetiék itt, a cicapanzió mellé szeretnének egyfajta centrumot kialakítani, ahol foglalkoztatásokat tartanának autista fiataloknak. A közelben semmi nincs, ahová Nórát el lehetne vinni. A legközelebbi ÉNO, amelyik fogadná, tőlük 32 kilométerre, Pilisvörösváron van. Van ugyan ÉNO hozzájuk közelebb is, Budapesten a II. kerületben, de ott nem vállalták Nórát. Autistának lenni nehezebb, mint értelmi fogyatékos gyereknek vagy felnőttnek – legalábbis, ami a szolgáltatásokat illeti. Kellenének csak autistákra specializálódott napközi otthonok, „autistául” értő személyzettel, ám ilyen az országban mutatóban is alig-alig akad.

Föllépcsőzünk a most még beépítetlen padlástérbe. Ezt még megcsinálják, ha lesz rá pénzük, további bővítésre nem gondolnak: „Kicsik akarunk maradni, nincsenek extra igényeink”. A ház eltartja magát, és különösebb hirdetés nélkül – bár rajta vannak a neten – rátalálnak a cicagazdák. Sokat ér a szájról szájra szálló jó hír. Európa kilenc országából volt már cicájuk. Érkezett cica az Arab Emirátusból, Dubajból, de fogadtak már „vendéget” az USA-ból, Indonéziából, és a távoli Zimbabwéből is. Mikor arról érdeklődöm, hogy vajon a más földrészről érkezett cicus különbözik-e a hazaitól, másfajta bánásmódot igényel-e, Gábor a fejét rázza. Kiderül: az alaptermészetük azonos, nagy eltérés nincsen, de például az Arab Emirátus-beli cicának – ami végleg náluk maradt – egyáltalán nem hullott a szőre, a rovarok, kullancsok elkerülték, viszont télen nagyon fázós volt. Az indonéznak nagyon szép tömött a szőre, a farka 90 fokban elcsavarodik, ez genetikailag van így az összes indonéz macskánál.

Mikor már mindent megbeszéltünk, és minden macskát megcsodáltam, lefotóztam, átmegyünk Gáborék házába, ahol vár bennünket Gábor felesége is, és jó ízű, mindennapi beszélgetésbe fogunk, amilyet csak régi ismerősök tudnak. Mi pedig már majd húsz éve ismerjük egymást. Van miről beszélgetni.

– ferenczy –

Hosszú időn keresztül eszembe sem jutott, vajon milyen hatása lesz a gyermekotthon udvarán töltött éveknek felnőtt mindennapjaimra. Ezzel csak akkor kezdtem foglalkozni, amikor kerestem a választ, vajon mi indított minket arra, hogy értelmi sérült fiatalokkal foglalkozzunk.

Advent első két hetében csodát láttunk! A szabadszállási Strázsa tanyán önálló életre felkészítést tartottunk 17–33 év közötti fiataloknak, akik között volt néhány autista, Asperger-, Down- és Williams-szindrómás, valamint olyan enyhe fokban értelmi sérült fiatal is, akinek nincs nevesítve a fogyatékossága.

A tanyán nem sérültként tekintettünk rájuk, hanem ép, egészséges munkaerőként, teljes jogú munkavállalóként. Munkaszerződést kötöttünk, munkájukért (játék) pénzt kaptak és ebből kötelesek voltak fizetni saját kiadásaikat (rezsi, étkezés, szállás, adó). Megspórolt pénzüket csütörtöki napon igazi pénzre válthatták, és a helyi piacon módjukban állt elkölteni, vagy megtartani. Fiataljaink szobáikat rendben tartották, és beleszólásuk volt a napi program alakulásába, a szabadidős tevékenységbe, és a nap dolgozója választásán is teljes joggal szavazhattak. Nehézséget csak az jelentett, hogy szívük szerint ők minden nap mindenkire szavaztak volna. Ahogy múlt az idő átérezték, tenni kell azért, hogy valaki a nap dolgozója lehessen! Az aznap kitüntetett választhatott egy zeneszámot, amire aztán közösen táncoltunk. Így minden este „buliztunk” egy kicsit.

Biztatták, ösztönözték egymást

Tíz fiatal vett részt a strázsapróbán! Tíz nagyszerű és különleges fiatal, akik nemcsak a mi napjainkat szépítették meg, hanem egymásét is. Úgy érkeztek a tanyára, hogy csak egy-egy társukat ismerték, és úgy mentek haza, hogy ők mindannyian testvérek! De a jobb fajtából!

A mi fiataljaink úgy segítették, olyan módon bíztatták és ösztönözték egymást, hogy az soknak példa értékű lehetne! Megérezték, hogy autista társuk két mondata már óriási eredmény az esti fórumon, nem noszogatták, hogy folytassa tovább, és türelemmel végig hallgatták igen bőbeszédű társukat is. A mindenhonnan elkéső, szintén autista lányt nagy örömmel, énekszóval köszöntötték, amikor végre pontosan érkezett! Ettől fogva alig-alig volt probléma a késéssel. Kissé melankolikus táborozónk váratlan, vidám megjegyzését azonnal észrevették, és szóvá tették, milyen jó, hogy ő is változik. Megérezték és megjegyezték, ez biztosan az ő hatásukra történik így!

A pozitív, megerősítő légkör, a nagy séták, a mindennapi testmozgás és a rendszeres napirend hatására mintha kicserélték volna a néhány nappal korábban érkezett táborozókat, és ezt a szülők is észrevették. Az a fiatal, aki korábban félt a betörőtől, néhány nap után bátran aludt egyedül, mikor szobatársának egy éjszakára el kellett utaznia. Az a fiatal, aki korábban félt a konyhagépektől, a konyhai munka során nap mint nap használta a háztartási robotgépet. Volt, aki nem kedvelte a kinti munkát és az állatokat, mégis magára talált a gereblyézésben és a terület rendben tartásában, sőt felajánlotta, hogy akár ingyen is eljönne dogozni, mert annyira élvezi.

A mi feladatunk volt, hogy megtaláljuk azokat a tevékenységeket, amelyeket ők maradéktalanul, tényleg tökéletesen tudnak ellátni. Amiben nemcsak röpke sikerélményt, hanem tartós sikert képesek elérni.

Tisztán látó szemüveg

Fontos volt számunkra, hogy ne tessék-lássék munkát végezzenek, hogy munkájuk értékes és hasznos legyen. Nem elégedtünk meg a majdnem jó eredménnyel. Amit rájuk bíztunk, azt jól kellett elvégezniük. Ezt megértették, maguktól és társaiktól is elvárták, és jól érezték magukat ebben a helyzetben. A rendelkezésükre álló egy nap szabadságot még kérésünkre sem voltak hajlandóak kivenni, annyira élvezték a munkát! A munkaidő lejárta után is szívesen segítettek, olyan erős felelősség- és kötelességérzet alakult ki bennük az állatok ellátása, a konyhai munkák elvégzése kapcsán. A szobák rendben tartása napról napra jobban sikerült. Akinek könnyebben ment, segített annak, aki kevésbé volt ügyes, de mindenkinél észrevehető javulást tapasztaltunk már a második héten.

Az esti fórumokat mindennél jobban élvezték és alig várták, hogy leüljünk beszélgetni.

Előre, kórusban, nevetve sorolták születésnaposunk kéréseit! Soha, egyetlen egy alkalommal sem kellett megkérni őket, hogy figyeljenek egymásra. Természetes volt számukra, mint ahogy az is, hogy sokat nevettek együtt, de soha nem nevették ki egymást. Elmondhatatlan és felejthetetlen érzés volt köztük lenni, az ő szemüvegükön keresztül szemlélni a világot, és egymást! Azt hiszem, Jézuskától karácsonyra kérünk mi is egy ilyen tisztán látó szemüveget!

Néhány apró csoda

A másik dolog, amiről programunk kapcsán feltétlenül szeretnék beszámolni önöknek, az Szabadszállás város és a szabadszállási emberek nagyszerűsége. Fiataljainkkal sorra jártuk a város rendezvényeit, és mindenhol nagy szeretettel és örömmel fogadtak minket. A piacon az árusok lefelé kerekítették áraikat, a virágkötő a hétvégi kiállításra megajándékozott minket két csodálatos téli virágkölteménnyel, a csokoládét árusító pultnál pedig különleges desszertet kaptunk ajándékba! Az egyik piaci történetünk igazi adventi történet. Egyik fiatalunk a héten megkeresett és megspórolt pénzéből serpenyőt szeretett volna vásárolni édesanyjának. Sajnos, még nem volt erre elég pénze, ezért továbbsétáltunk és megbeszéltük, hogy azt majd a következő héten veszi meg. Egy hét múlva ismét ellátogattunk a piacra, ahol megállított minket egy árus, hogy múlt héten fél füllel hallotta, az egyik fiatalnak nincs elég pénze serpenyőre, ezért ő hozott neki egyet, és szeretné, ha elfogadnánk! A meglepetéstől szinte szóhoz sem jutottunk. Ugyancsak hasonló eset történt a ballószögi termálfürdőben, ahol a finom ebéd után fiataljaink úgy döntöttek, a konyhás néniknek énekelnek hálából, amiért ilyen finom ebédet kaptak. A rögtönzött előadást a ballószögiek személyenként egy-egy csoki Mikulással is megköszönték!

Néhány apró csodát emeltem ki, hogy bemutassam Önöknek a strázsapróbát, és kedvet csináljak programunkhoz. A sort sokáig folytathatnám! Az eddig leírtak alapján, ha kedvet kaptak, kérem, olvassák el blogunkat, általa még inkább megismerhetik programunkat, fiataljainkat, és további csodákkal, bölcs mondásokkal is találkozhatnak: www.strazsatanya.com – Strázsa tanya blog.

Meghatározó volt a gyerekkor

A cikket olvasva biztosan felmerül Önökben, vajon miért kis kezd két felnőtt ember sérült fiatalokkal foglalkozni, érintettség hiányában. Hogy mikor kezdődött, nem tudom megmondani. Talán gyermekkoromban, amikor a szabadidőmet általunk, falusi gyerekek által „gyógyinak” hívott martonvásári gyermekotthonban töltöttem, hiszen a szomszédunkban állt a régi, kastélyszerű épület, hatalmas parkkal körülvéve. Udvarán sok-sok játékkal, fa villamossal, homokozóval, medencével és focipályával, ahol biciklizni is nagyon jól lehetett. Ott már akkor is működött az integráció, bár ez a szó nekünk egészen biztosan akkor eszünkbe sem jutott, és a jelentésével sem nagyon lehettünk még tisztában. Mi csak azt tudtuk, bemehetünk játszani, még az igazgató bácsi sem zavar ki minket. Együtt játszottunk az udvaron az intézetben nevelkedő gyerekekkel, együtt szánkóztunk, és a nagy melegben még a medencébe is bemehettünk, ami a ’70-es években igencsak ritkaságszámba ment!

Ahogy visszaemlékszem, föl sem merült bennünk, hogy az ott élő gyerekek mások lennének, mint mi. Elfogadtuk egymást, hiszen mi ott mindannyian gyerekek voltunk! Más egyáltalán nem számított!

Azóta sok év eltelt. Hosszú időn keresztül eszembe sem jutott, vajon milyen hatása lesz a gyermekotthon udvarán töltött éveknek felnőtt mindennapjaimra. Ezzel csak akkor kezdtem foglalkozni, amikor kerestem a választ: vajon mi indított minket arra, hogy értelmi sérült fiatalokkal foglalkozzunk? Az biztos, hogy ehhez én egyedül kevés lettem volna. Ehhez az elköteleződéshez a férjemre is szükség volt. Hátat fordítottunk Budapest közeli életünknek, és tanyára költöztünk.

A tanyasi lét minden nehézségét és a tanyasi vendéglátás minden szépségét megélve gyermektáboroztatással kezdtünk foglalkozni. Tudatosan kerestük a kapcsolatot értelmi sérült közösségekkel és csoportokkal, hogy tanyánkon vendégül láthassuk őket. A tanya a nagy jövés-menés, vendéglátás és vendégvárás mellett is biztonságos közeget nyújtott, háziállataink jelenléte állatasszisztált terápiaként működött és működik. Új vendégházunk építésénél már célzatosan készültünk arra, hogy a fogyatékossággal élőknek is megfelelő körülményeket teremtsünk. A pályázati elvárásokat messze túlteljesítve nyolc szobából hármat, valamint az épület bejáratát és az étkező-közösségi teret is akadálymentesítettük.

A körvonalazódó programban terveztük, hogy a fiatalok a tanyán képességeiknek megfelelő munkát végezzenek az állatok körül, a vendégházban és az erdő területén. A Szárnypróba táborok – amelyeknek célja az önálló életre nevelés – befejezésekor a norvégiai Frambu képviselői is ellátogattak hozzánk, és elismerően nyilatkoztak a tanyáról, a vendégházról és a lebonyolított programról, amelynek néhány elemét úgy gondolták, ők is átveszik. Ez igen komoly elismerésnek számít. Érdeklődtek, hogy a tanya miért nincs tele egész évben sérültekkel, hiszen igen alkalmas a hely, és adottak a feltételek értelmi sérült fiatalok önálló életre történő felkészítésére.

Strázsáljanak velünk

Mi nemcsak egy szervezettől érkező fiatalokat fogadtunk, hanem a szabadon jelentkezők közül választunk, és olyan segítőket alkalmaztunk, akik a program folyamatossága esetén mindvégig mellettünk lesznek. Két-háromágyas, fürdőszobás szobák állnak rendelkezésre.

Programjaink néhány fontos elemét érdemes feleleveníteni. Napirendünk: 7:00 ébresztő. 8:00 reggeli, 9:00–12:00 munka (közben tízórai) 12:30 ebéd, 13:00–15:00 csendes pihenő. Délután társadalmi ismeretek (környezetvédelem, emberi kapcsolatok, szerelem, egészségvédelem, takarékosság, stb.), 16:00 uzsonna, majd vacsoráig kézműves foglalkozások, gyógytorna, táncház, stb.) 18:00 vacsora.

Csütörtökönként a helyi piacra, könyvtárba, közösségi házba, szombaton termálfürdőbe, vasárnap szentmisére mentünk (a szentmise helyett istentiszteletre is lehetett menni, de egyik sem volt kötelező), és pihentünk. Adventi hangversenyen és két kiállításon is jártunk. Szabadidőnkben lovagoltunk, íjásztunk, délutánonként a jó levegőn túráztunk. Az I. strázsapróbán részt vevő fiataljaink és szüleik ragaszkodnak a folytatáshoz. Megbeszéltük, hogy a nyári táboron kívül havi rendszerességgel összejövünk, és néhány napot együtt töltünk. Programunkat a szülők maguk finanszírozták, de folyamatosan kerestük (keressük) a támogatókat, így találtunk a BérczesSped vezetőjére, aki három gyermek táborozásához járult hozzá.

Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok és szüleik életében olyan biztos ponttá váljunk, akikre bátran számíthatnak nemcsak a táborozás, hanem bármilyen váratlan esemény kapcsán.

Szeretnénk, ha korábbi táborozóinkhoz hasonló közösségek alakulnának, és a Strázsa tanyát akár második otthonukként tartanák számon. Reméljük, bemutatkozásunk meghozza az Önök kedvét is, hogy velünk strázsáljanak, és a fiatalok előbb-utóbb strázsamesterré váljanak!

Következő programunkat 2015. január 18-i kezdettel kívánjuk indítani, várjuk jelentkezésüket!

Elérhetők vagyunk a (06 30) 683 6933-as és a (06 30 414 3531)-es telefonszámon,
illetve www.strazsatanya.com és strazsatanya@freemail.hu.

Németné Horváth Beáta

A Várpalotán élő Harmat Dávid hívott meg a budapesti Bálint Házba: november 23-án jótékonysági koncertet rendeztek a mélyszegénységben élő baglas-pusztai gyerekek gyógyszereinek kiváltására.

Dávidot autista. Harmincéves, dolgozik, egyedül lakik, ellátja magát, sőt, édesapjának is ő főz, és viszi neki az ebédet. Tízéves korában kezdett zenét tanulni. Csak cigányzenét játszik, mert szereti. Kezdetben csak magányosan, egy szál gitárral lépett föl, de majd öt éve zenekart alapított Lásho Lecsó (jó lecsó) néven. Bár az évek során változtak a tagok, egy dolog biztos, hogy cigány zenét hallunk tőlük. Dávid a gitár mellett még énekel és szájbőgőzik. Édesapja, Harmat József is beszállt a zenekarba, kanalazik és kannázik.

A koncert ötlete Dávid édesapjáé, aki könyvtárosi munkája mellett cigánykutatással is foglalkozik. Már nem először lépnek fel a baglasi gyerekekért a Bálint Házban. A ház vezetősége is segített: ingyen adta a játszásra alkalmas teret, és három hétig játékokat és a ruhákat gyűjtöttek a gyerekeknek.

Az est első fellépője a Lásho Lecsó volt. Remek hangulatot teremtettek, jól megágyaztak az utánuk következő, a műfajban országos hírű két együttesnek, a Romengónak és az EtnoRomnak, akik az első hívó szóra elvállalták a föllépést.

Szép este volt. Sajnálhatja, aki kimaradt.

– czy –

Lassan már mindenkinek és mindennek van világnapja, igencsak igyekeznie kell egy-egy világnap rendezőjének, hogy a média – és rajtuk keresztül a közvélemény – figyelmét fölkeltse. Szerencsére a Fogyatékos emberek világnapja áttöri az ingerküszöböt.

Sajtótájékoztatóról írni általában csak rövidhírt jelent: hogy most kivételt teszek, az nem a Fogyatékos Emberek világnapjának szól, hanem annak, hogy a sajtótájékoztató után emberi pillanatoknak voltam tanúja. A tájékoztatón az esti eseményt, a világnap gálaműsorát harangozták be, amit a Nemadomfel együttes és Újbuda önkormányzata rendezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Nemzeti Színházban.

Rudolf Péter, Szekeres Pál, Papp Szabolcs

A gála lezajlott. A Beugró volt a meglepetés, és sikerük megérdemelt volt. Ott voltak még a polgármesterek is, akik egy évvel ezelőtt azt vállalták – épp e nap kapcsán, és a Nem Adom Fel Alapítvány kezdeményezésére –, hogy 2014-ben két megváltozott munkaképességű, fogyatékos embert alkalmaznak. A negyven polgármester közül 29 teljesítette a vállalást: 119 ember talált munkát náluk. Újbuda túlteljesített: a hivatalban 12 megváltozott munkaképességű személy dolgozik, nyolcat idén vettek föl. A polgármesteri hivatal idén elnyerte a Fogyatékosság-barát munkahely címet. Vidnyánszky Attila a Nemzeti igazgatója örömét fejezte ki, hogy e színházban rendezik a gálát, és reméli, hogy a következő években is otthont tudnak adni a műsornak és a fogyatékos embereknek.

Az esten a zene is remek volt, a Nemadomfel együttes a Budapest Bárral játszott, énekelt a Never Give Up gospel kórus, és sok-sok lelkes néző tapsolta vörösre a tenyerét.

Ahhoz persze, hogy minden jól sikerüljön némi előmunkálatokra is szükség volt. A Beugró csapatának volt a legnehezebb (a társulat további tagjai: Oroszlán Szonja, Kállóy-Molnár Péter, Novák Péter), és ezt Rudolf Péter nagyon őszintén el is mondta a sajtótájékoztatón.

Zavart és félelmet érez, mondta, mert erről nem tudunk beszélni, és ennyi rossz kérdést még sosem kapott, mint ezzel kapcsolatban. Pedig, ha valakinek, akkor neki igazán van és volt bepillantása a legsúlyosabb élethelyzetbe. Negyedik éve játssza a Centrál Színházban a Mégis kinek az élete? c. darab magtehetetlen, béna főhősét, aki ép értelme birtokában akar dönteni önmaga sorsáról. Mikor a sajtóban megjelent, hogy ő játssza a főhőst, egy ismeretlen nőtől kapott egy e-mailt, aki felajánlotta, segít. Rudolf elmesélte, hogy beállított a kórházba az ismeretlenhez egy csokor virággal, és ott állt zavartan, szégyenkezve a kézbe nem adható csokrával. Antal Zsuzsa volt az ismeretlen. Négyvégtag-bénult. Valóban segített, és Rudolf Péter a szerepét estéről estére Antal Zsuzsa nevében játssza el: „A méltóság a legjobb a szó, amit vele kapcsolatban tudok mondani. 24 órás segítségre szorul, és mégis adni tud.”

Tóth Károly, Rudolf Péter, Dely Géza

Ezt hallva, nem csodálkoztam, hogy a sajtótájékoztató után a Beugróban is szerepet kapó Tóth Károllyal külön is tanácskozott Rudolf, és egy kis ideig Dely Géza, az alapítvány vezetője is csatlakozott hozzájuk.

De előttük még én váltottam néhány mondatot Károllyal. Ő a Nem Adom Fel tapasztalati szakértőinek egyike.
27 éves, súlyosan mozgássérült, kerekes székkel közlekedik.
Mosolyog, fülig érő szájjal mosolyog, őszintén. Szegeden élnek a szülei,
de ő itt Pesten kollégista, mert a Károli Gáspár Református Egyetem MA szakos hallgatója táncművészetből. Jövőre végez. „Sajnos csak az elméletet tanulom” – mondja, pedig imád táncolni, koreografálni, színészetet is tanul.

Pár nappal később, a Paraszupersztár döntőjén láthattam is a maga koreografálta táncát. A mosoly akkor sem hervadt le az arcáról. Mikor kilépett a kerekes székből, tett néhány lépést a közönség felé, majd a földre vetve magát, lábát felnyújtotta a magasba – arcán a mosoly mellett némi diadalt is láttam: sikerült, megint sikerült. A közönség szűnni nem akaró tapsa őszinte volt. Második lett a táncosok versenyében, és különdíjat is kapott: egy aktív kerekes széket, ami ugyancsak jól jön annak, aki táncolni akar.

Később Dely Rékával beszélgettem, 2009-től dolgozik az alapítványnál. Projektmenedzser és programszervező. Az utóbbi időben inkább a szervezést végzi. Németül és angolul beszél, és ő szervezte meg a Nemadomfel együttes kínai turnéját. Ha lógnék a Facebookon, és gyakrabban nézegetném az üzeneteimet, akkor megtaláltam volna az övékét is: október 17 és 28. között voltak Kínában, Pekingben a MakelLos Festivalon, amelyet egy német alapítvány szervez (Paix 21). Ez volt a 3. MakelLos, ahol tánccal, zenével, énekkel mutatkoznak be és barátkoznak egymással fogyatékos és nem fogyatékos emberek közösen. Réka nem kis büszkeséggel mondta, hogy nemcsak szerinte, hanem a szervezők szerint is nekik volt a legnagyobb sikerük.

A gálán is sikerük volt, és sikere volt minden fellépőnek, mert átjött a rivaldán az őszinte lelkesedés és öröm, hogy adni tudnak. Mindenkinek.

– ferenczy –

Tüntetésen voltam. A Rehab Crirical Mass-on, amire kerekes székes, mozgássérült emberek, barátaik és szimpatizánsaik gyűltek össze, hogy megmutassák: sokan vannak, számolni kell velük. A tüntetést Kiss Csaba súlyosan mozgássérült, kerekes székes indította útjára.

Sokan voltunk, és Kiss Csaba és segítői az útvonalat is úgy választották meg az Emmi Akadémia utcai épülete elől az Erzsébet térig, hogy minél jobban megmutassák magukat. A Lánchídról Pestre lekanyarodó autósoknak jó sokáig kellett várniuk, míg az utolsó tüntető ember után „mehet”-et intettek nekik a rendőrök.

Az Emmi székháza előtt felolvastatott a tüntetők követelése, amit Szekeres Pál, a fogyatékos emberek integrációjával kapcsolatos feladatok elvégzésére kinevezett miniszteri biztos vett át.

A nyolcpontos követelés ezzel indul: „Elvárjuk, hogy az ember ne csak a vélt gazdasági hasznossága alapján, hanem emberi mivolta alapján legyen számba véve! Ez alapján mindenkinek biztosítsanak egyenlő esélyt, egyenlő bánásmódot!” Ebbe az akadálymentesítéstől a minőségi oktatáson át a munkáig minden beletartozik – ezek mind felsoroltattak a petícióban. Több pénzt kértek azoknak, akik nem tudnak dolgozni; az ápolási díjon lévőknek és azoknak is akik a fogyatékos emberekkel dolgoznak: pl. segítőknek, szociális munkásoknak. A követelésekből van, ami kis odafigyeléssel – ha nem is azonnal –, de orvosolható (pl. a valódi társadalmi befogadás), és van, amihez nagyobb gazdasági fellendülés kellene. Abban az országban, ahol a dolgozó, adófizető emberek jelentős része minimálbérből él, elég nehéz teljesíteni azt a kérést, hogy a dolgozni képtelen fogyatékos emberek kapják meg a mindenkori minimálbért. Fizetni ugyanis csak az adókból lehet.

Az akadálymentesítésen viszont lenne mit javítani. Sok emberrel beszélgetve a tüntetésen a legtöbben megemlítették: rossz jelnek tartják, hogy az akadálymentesítés határideje (többszöri időpont-módosítás után), kikerült a törvényből. Az sem szül jó közérzetet, hogy ahol akadálymentesítettek, sokszor nem sikerül eltalálni a megfelelő dőlési szöget, vagy az akadálymentesítésre szolgáló eszközt úgy lehet elérni, hogy valakit meg kell kérni, ugyan szóljon már az arra illetékesnek, hogy helyezze üzembe a lépcsőnjárót, vagy nyissa ki a mozgáskorlátozottaknak szolgáló toalettet.

Az Erzsébet térre átérve mindenféle hangulatos, zenés program várta a résztvevőket, és sátrak, ahol a nyolcpontos követelést alá lehetett írni.

A kormány reagálva az elhangzott követelésekre az MTI-nek eljuttatott közleményében többek között ezt írta: „A kormány a jövőben is fokozott figyelmet fordít az akadálymentesítésre és annak kötelezővé tételére. Nem pusztán az épületek és a közterek, hanem a közszolgáltatások hozzáférhetővé tétele is alapvető cél, ezért a 2014 és 2020 közötti időszakban további projektek indítását tervezzük az Új Széchenyi Terv keretében, hatmilliárd forintos keretösszeggel. […] A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a fogyatékosságügy területén a korábbinál intenzívebb párbeszédre törekszik a szakmai szervezetekkel, a civil szervezetekkel, a működtetőkkel és az érintettek képviselőivel egyaránt. A szakpolitika szintjén is folyamatos egyeztetések lesznek annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élők minél jobb szolgáltatásokat tudjanak elérni.”

– fá –

Nincs hasonló témájú bejegyzés