Hírlevél – 2012. december



A lap megjelenését
az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta

A Hírlevél 2012. év decemberi számának tartalmából:



Hírek

Telefonszám változása

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatja utasait,
hogy a mozgáskorlátozott-szállítás
diszpécser telefonszáma megváltozott.
Az új szám: 06 70 390 3414.

Tárlatvezetés ingyen

A budapesti Szépművészeti Múzeumban, a Régi Képtárban, az egyéni látogatóknak ingyenes tárlatvezetéseket tartanak az
önkéntes tárlatvezetői program önkéntesei magyar nyelven.
Időpontok: minden pénteken 14, szombaton 11 órakor; angol nyelven keddtől péntekig 11 és 14 órakor, szombaton 11 órakor.

Adhat vonal: 13 600

Ezentúl Magyarországon is lehet egyszerűen, kényelmesen adományozni az Adhat vonal elindulásával. Csak az 13 600-at kell tárcsázniuk, majd a kiválasztott szervezet kódszámát.
Az Adhat vonal használatára közhasznú szervezetek (alapítványok, egyesületek, nonprofit gazdasági társaságok) jelentkezhetnek. Az új pályázat 2012. október 3-tól megtalálható a nonprofit.hu és az adhat.hu portálokon. Itt azoknak a szervezeteknek a kódszámát is megtalálják, amelyeknek a hívásonkénti 250 forintot szeretnék adományozni. Lapzártánkkor épp 77 szervezet volt a listán. Az ÉTA szervezetei közül csak kettőt találtam: a Kézenfogva Alapítványt, kódszáma 13 és a Fény Felé Alapítványt, kódszáma 25. A program elindulása a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország együttműködésének köszönhető. A rendszert a NIOK alapítvány üzemelteti.

Gézengúz pályázat és árverés

A Gézengúz Alapítvány Egy csepp meglepetés címmel művészeti pályázatot hirdetett fotó, iparművészet és kisplasztika témakörökben. A beérkezett művek legjobbjaiból online aukciót rendeztek, amelynek bevételét az új, budafoki Gézengúz ház berendezésére költik. A pályázatra majd 500 alkotás érkezett. A Gézengúz Alapítvány által kiválasztott fényképekből, a Gézengúz kedvenceit, a WestEnd bevásárlóközpontban lehetett megnézni november 10–20. között. November 20-án pedig ünnepélyes eredményhirdetés volt az Óbudai Társaskörben. A licit november 23-án zárult.
Hogy mennyi pénz gyűlt össze az aukción, az lapzártánkkor még nem ismert.



Békés, áldott ünnepeket!

A közösségi élet valamely formájára vágyó, szerencsés esetben abban részt vevő, embertársai örömeire, bánataira a fogékonyság képességével rendelkező emberek, az összetartozás szépségét, nélkülözhetetlenségét folyamatosan érzékelik, megélik az év minden napján.

Ez az az egészséges ösztön, amely a tudatossá válás eredményeként morális tartalmat kaphat. A morális tartalom pedig helyére teszi az újra Szent Miklóssá nemesedett „Télapót”, a karácsonyt illetően pedig összeköti azt, ami összetartozik: nevezetesen a Megváltó születését és a kereszténység szeretetünnepét azzal az évről évre megélt ünnepi érzülettel, ami mindannyiunkat az ajándékozásra, a másoknak adás örömére sarkall. Így kaphat magyarázható értelmet a látszólag tömeghisztériaként megtapasztalt vásárlási őrület, és válik megbocsáthatóvá a sokszor következményekkel járó túlköltekezés felelőtlensége.

Az ÉTA Országos Szövetség békés – ha úgy tetszik áldott – ünnepeket kíván hírlevele minden olvasójának, különösen a szövetségi tagszervezetekben dolgozó minden munkatársnak és azoknak a családoknak, amelyek a sérültséggel élő hozzátartozójuk gondozásával járó többletterhek vállalása mellett élik és megélik a 2012. évi karácsonyi ünnepeket.

– rubovszky –


Családi nap a korai fejlesztőben

Közel 900 szűrővizsgálat; több mint 380 gyermek ellátása – csak néhány szám a szegedi Odú Fejlesztő Központ tíz évének tevékenységéből.

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, észre sem vesszük, és múlik az idő. Peregnek a napok és az évek, és csak egy-egy jeles nap alkalmával szembesülünk azzal, hogy az elpergő idő hány évet is jelöl. Így voltam ezzel magam is, amikor azt olvastam, hogy tizedik születésnapját ünnepli a szegedi Odú Fejlesztő Központ, az ezt létrehozó Szegedi Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítvány (KORINTA) pedig két év múlva a huszadikat.

A kaposvári Magyar Adél, aki mindezt létrehozta, megismerkedésünkkor még a gyógypedagógiai főiskola hallgatója volt. Aztán férjhez ment, otthona Szeged lett, gyerekeket nevelt, és alapítványt hozott létre (és nem mellesleg az ÉTA Országos Szövetség elnökségének is tagja lett).

Az alapítvány, híven céljaihoz, létrehozta az Odú Fejlesztő Központot. Szegeden és a térségben ez volt az első ilyen jellegű szolgáltatás. Nekem már a neve is tetszik. Az odú védelmet ad, egyszerre csak néhányan férnek bele. Azt sugallja: ha ide jössz, a külvilágot kizárva, csak rád figyelünk, veled foglalkozunk. Erről persze sosem beszéltünk Adéllal, és lehet, hogy egészen tévúton járok, de úgy sem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az évek során az Odúban folyó munka terebélyesedett, így egyre több területen tud segíteni a rászorulóknak.

Dióhéjban, hogy mi minden van náluk:

  • – korai fejlesztés (ötéves korig)
  • – fejlesztő felkészítés
  • – fejlesztő iskola (23 éves korig; alapítva 2008-ban)
  • – utazótanári ellátás
  • – alternatív terápiák
  • – képzések szervezése (a szakmai továbbfejlődésért),

és persze vannak még egyéb szolgáltatásaik, személyre szabottan.

Az Odú hat gyerekkel kezdte a korai fejlesztést, ma már 75-tel foglalkoznak.
Kijárnak az integráló óvodákba is: 20 gyerek várja őket. Fejlesztő iskolájukba hatan járnak.
Nagy vágyuk, hogy ne különböző telephelyeken dolgozzanak, hanem minden egy helyen legyen.
Egy vágyuk viszont teljesült, néhány évig biztosítva van a munkájukhoz szükséges pénz.
A Délmagyar.hu lap újságírójának ezt mondta
Magyar Adél:
„Hitelesíti az eddigi munkát, hogy a Közoktatási megállapodás 2012 című pályázatban,
amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma írt ki, ott vagyunk a 27 magyarországi nyertes pályázó között.
Öt évre megkapjuk a központi költségvetésből a finanszírozást, ez nagyjából a túlélést jelenti.”

<em– ferenczy –


Művészet és fogyatékosság

Évek óta megrendezi a Kitárt ajtók ünnepét a fogyatékos emberek világnapja alkalmából az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara és a Kari Hallgatói Önkormányzat. És évek óta egyre jobb programot kínál az odalátogatóknak.

Az idei nap hívómondata, amire az egész ünnepet fölfűzték, ez volt: Fogyatékosság és művészet. Ebbe minden belefért: A szászhalombattai Sérültekért Alapítvány (Az ÉTA tagja) Felhőjáró Egyesületének előadása, az Ergo Sum jelnyelvi színház előadása, kerekasztal beszélgetés Kulka Jánossal, Szalay Krisztával , Somló Tamással és a mosolyka – kerekes székkel a világ blog írójával a vidám, életkedvet árasztó kerekes széket használó Hozleiter Fannival (mosolyka.blog.hu).

Mindezt csak a meghívóból tudom. Nem tudtam ott lenni egyetlen programon sem, ahogy más években. Baj, gondoltam, de majd elolvasom, mit írtak róla mások, ha már az a fránya betegség megakadályozott az ottlétben. Lehet, hogy az én türelmem volt véges, de a 10. google-oldalnál feladtam. Egyedül a közszolgálati Kossuth adón hangzott el róla riport Sándor Erzsi jóvoltából.

Nem voltam ott a Nemadomfel Együttes lemezbemutatóján sem, csak az előzetes jó hangulatú sajtótájékoztatón, ahol nemcsak zenéről volt szó, hanem arról, hogy a következő nap „érzékenyítő nap” lesz a XI. kerületben, sok-sok fogyatékossággal élővel és remélhetőleg sok-sok ép gyerekkel, felnőttel. A Nemadomfel estjének is lehetett volna ez az alcíme: Fogyatékosság és művészet. Mert ennek az évnek december 3-ája és a köréje szerveződött programok valahogy mind erről szóltak. Például Pécsett is. A Zsolnay kulturális negyedben csodaszép környezetben Open Art Speciál néven fogyatékos emberek festményeiből, rajzaiból nyílt kiállítás „Én is benne vagyok” címmel. AFogd a Kezem Alapítvány (szintén ÉTA-tag) képzőművészeti műhelyének kiállításán nyolc fiatal harminc alkotása látható december végéig.

A budapesti Alle-ban is kiállítás nyílt: az AOSZ és az Allee közös művészeti pályázatára beérkezett alkotásokból. Remélem, a vásárlók szántak arra időt, hogy megnézzék, hogyan is látják a világot az autizmussal élők.

A fogyatékos emberek világnapja köré szerveződött, legalább egy hétig tartó ünnepségsorozatot a Budapesti Mozgáskorlátozottak Egyesülete és a Poli-Farbe magyar festékgyár támogatásával életre hívott Újra festett valóság, a sokszínűség jegyében című kiállítás utolsó napja zárta. Erre már szerencsére eljutottam. Az ünnepélyes záráson dr. Könczei György egyetemi tanár érdekes, és sokféle szempontot felvillantó előadását hallhattuk, hogy vajon van-e külön művészete a fogyatékos embereknek. A végső konklúzió természetesen az volt: művészet van, és ha megérint, ha érték, akkor oly mindegy, hogy az alkotója ép vagy valamilyen fogyatékossággal él. Épp azért a kiállításon, ahol nem csak mozgáskorlátozott alkotók művei voltak láthatók, nem tüntették fel, hogy ki melyik csoportba tartozik – nem is hiányzott. (A kiállításról bővebben előző számunkban olvashattak.)

Ez után Soltész Miklós, az EMMI államtitkára kitüntetéseket adott át. Legnagyobb örömömre Fehér Anna, a Vakok Batthyány László Katolikus Óvodájának, Általános Iskolájának és Gyermekotthonának vezetője, Pro Caritate díjat kapott. Persze jutott díj másnak is. Mindenkinek szívből gratulálunk.

<em– czy –


Segítség harmadszor

Épp jó időben, december 8–9-én nyílt meg a harmadik Segítő vásár a Millenáris Teátrumban. Ez a karácsonyi ajándék-keresgélés kezdő ideje. Mindenki jól járt, aki itt járt: az is, aki csak nézelődni akart, az is, aki csak „előzetest” akart a karácsonyi hangulatból, és az is, aki a gyerekeinek akart érdekes programot. Az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI), a vásár szervezője, mindenféle vonzó programról gondoskodott. Ott volt a Kaláka meg a Kolompos együttes, meg híres emberek (olimpiai bajnok és paralimpikonok), volt divatbemutató meg para zumba.

A főszerep persze a fogyatékos és megváltozott emberek által készített, eladásra kínált portéka volt. Sok embernek fölszaladt a csodálkozástól a szeme, amikor megtudta, hogy focilabdákat (és más sportszereket) is készítenek megváltozott munkaképességű emberek a Kézműipari Nonprofit Vállalatnál. Az EMMI honlappal segítette a tudatos vásárlást. A www.segitovasarlas.hu oldalon a kiállításon részt vevő cégekről is információt szerezhettek a látogatók.

Soltész Miklós, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára a megnyitón a szolidaritásról beszélt, és arról, hogy nemcsak az ilyen jellegű munka állami támogatása fontos, hanem az is, hogy az így támogatott minőségi termékek piacra, gazdára találjanak: megvegyék az emberek. Mert mindenki segíthet, akár úgy is, hogy megnézi, kinek a termékét veszi meg, és előnyben részesíti azt, ahol a címkén a bekötözött, feltartott hüvelykujjú kezet látja.


Konferencia a jogszabályi változásokról

Szerkesztőként úgy vélem, hogy nem lehet elégszer ismertetni a megváltozott jogszabályokat, amelyek az életünkre, az általunk igazgatott szervezet életére, működésére hatással vannak. Épp azért, mert újak, mert még nem váltak megszokottá, és mert sok van belőlük. Egy konferencia kapcsán most ismét az „újakról” olvashatnak.

Az NMD Tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft szervezésében szeptember 13-án megrendezésre került az Átalakuló civil világ 2012 elnevezésű konferencia, melyen az ÉTA Országos Szövetség munkatársa is részt vett.

 

A konferencia fő témakörei:

 

  1. 1. A civil szervezetek bírósági nyilvántartásába vételének új követelményei, az elektronikus eljárás rendszerének beindítása, a közhasznúság megjelenítése a létesítő okiratban.

Dr. Gécziné dr. Bárdosi Eszter, a Győri Városi Bíróság bírája tájékoztatta a konferencia részvevőit a civil szervezeteket érintő új jogszabályokról, azok hatálybalépéséről: 2011. évi CLXXV.tv – Civil törvény, 2011. évi CLXXXI. tv – Cet. a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és ezzel összefüggő eljárási szabályokról, 350/2011.(XI.17) korm.rend. a civil szervezetek gazdálkodása, adománygyűjtés és a kh. egyes kérdéseiről. Egyik főbb teendőként jelölte meg a létesítő okiratok módosításának szükségességét. Meg kell határozni, hogy a közfeladat, amit ellát a civil szervezet, milyen jogszabályon alapul. (Nem elég a Ksztv. 28.§ c. szerinti meghatározás.) A kiválasztott jogszabály alpontjáig szükséges „lemenni”. Módosítani kell még az összeférhetetlenségi rendelkezéseket is az új törvény alapján. Ennek határideje 2014. május 31.

A már közhasznú szervezet 2014. május 31-ig közhasznú jogállású marad, amennyiben számviteli beszámolóját letétbe helyezte és a két év tekintetében (2011–2012) megfelelő erőforrás és megfelelő társadalmi támogatottság feltételei – három feltétel – közül egyet teljesít.

  1. 2. A közcél, közfeladat és a közhasznúság összefüggő rendszere, a közhasznú jogállás megszerzése, megtartása.

Megkaphatja a közhasznú minősítését az a civil szervezet, amely 2012-ben módosítja létesítő okiratát és kéri a kh. minősítést akkor, ha letétbe helyezi/te a 2010. évi és 2011. évi beszámolóját a közhasznúsági melléklettel együtt, amiből a bírósági eljárás során mind a megfelelő erőforrás, mind a megfelelő társadalmi támogatottság feltételét tudja vizsgálni a bíróság.

Az szja 1% felajánlása esetében változást jelent, hogy a felajánlott összegből működésre és cél szerinti tevékenységre 50%–50% fordítható. Három évig lehet „görgetni”, és működési költségként elszámolhatók a kamat jellegű ill. pénzügyi művelet ráfordításai. A felhasználás beszámolási kötelezettsége is változott (KOZ nyomtatvány). A 2011. évben kapott 1% felhasználásáról 2013. 05. 31-ig kell beszámolni a NAV-nak (eddig év október 31-éig).

  1. 3. A NEA szervezeti kiépítése, az első működési és szakmai pályázatok tapasztalatai

A NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) bevételei: a tárgyévre vonatkozó költségvetési törvényben az alap támogatásaként meghatározott összeg, magánszemélyek, jogi személyek befizetései, egyéb bevételek.

A tárgyévi támogatási forrás 60%-a fordítható működési támogatásra. Fontos szabály: ha egy szervezet két egymást követő évben támogatásban részesült, utána egy év „szünetet” kell tartania.

Palatin Éva


A civil szervezetek felnőttek a feladathoz

Minden változik. Változnak a munkával kapcsolatos jogszabályok, és változnak a civil szervezetek is. A kormány szeretne minél hatékonyabb munkát, és minél több foglalkoztatottat látni az általa adott támogatásért cserében. A civilek pedig minél nagyobb biztonságot szeretnének, és minél kiszámíthatóbb törvénykezést.

 

A fogyatékos emberekkel foglalkozó civil szervezetek kezdik megtanulni a több lábon állást – át kell vészelni a pénztelen időket –, és egyre jobb az érdekérvényesítésük. Legutóbb ezt a CéHálózat bizonyította.

Eredményes háttérmunka

A közel 2600 embert képviselő hálózat tüntetést helyezett kilátásba december elején, láthatósági mellényt viselő fogyatékos emberekkel közösen, ha a civilek által fenntartott intézmények normatív támogatása nem jelenik meg a költségvetésben. A háttérben folytatott csendes, szelíd nyomásgyakorlás egyik eredménye volt az a közös sajtótájékoztató, amit Soltész Miklós, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára és a fogyatékos embereknek szolgáltatást nyújtó civil szervezetek hálózatának (CÉHáló) soros elnöke, Nelhübel Henriette (Mécses Egyesület, Mezőberény) tartott.

Soltész Miklós közölte: a szervezetek benne vannak a költségvetésben, csakhogy a költségvetés bonyolult dolog, és mivel a támogatásokat jövőre új alapokra helyezik, átalakul a szolgáltatás finanszírozása: megszűnik a normatív támogatás, helyette feladat-finanszírozás lesz. Mint mondta, a kormány továbbra is biztosítja azt a pénzt, amit az idén, sőt némely területen még növekedés is lesz tapasztalható, ezek mellé még az Új Széchenyi Terv keretében is biztosítanak kb. harmincmilliárd megpályázható összeget.

Nelhübel Henriette – egy láthatósági mellényt ajándékozva Soltész Miklósnak – közölte: örülnek, hogy a kormány már látja a fogyatékos embereket. Az eddigi a tárgyalások és a mostani bejelentés alapján (csak) fölfüggesztik a demonstrációt. Akkor válik okafogyottá a tüntetés, ha a civil és az egyházi szolgáltató szervezeteknek szánt támogatás összege címes soron megjelenik a költségvetésben.

Inkubátorház munkavállaláshoz

Maguk a civilek is sok mindent megtesznek azért, hogy a szervezetüknél dolgozó fogyatékos foglalkoztatottak munkája minél hatékonyabb legyen. A KézenFogva Alapítványnak ugyan nincs tagsága, de más civil szervezetekkel összefogva élen jár a munkával kapcsolatos projektek megszervezésében, véghezvitelében, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a fogyatékos emberek munkavégzése minél hatékonyabb legyen: piacképes és hasznot hozó.

E munka egyik eredményéről és a legújabb projektről tartott kerekasztal beszélgetésre hívott a KézenFogva Alapítvány a budai Toldy gimnáziumba.

A Fogyatékos emberek foglalkoztatását fejlesztő inkubátorház programjukról Pordán Ákos, az alapítvány vezetője elmondta, hogy összes, e téren szerzett tapasztalatukat felhasználva dolgozták ki az inkubátorház tervét, amellyel segítséget akarnak adni munkavállalónak és munkáltatónak egyaránt.

Fehér Miklós ismertette az inkubátorház munkáját: információadás, érzékenyítés, a munkavállaló alkalmasságának felmérése Lantegi módszerrel, segítik a beilleszkedést, mert sem a munkavállalót, sem a munkáltatót nem hagyják magára. Reményeik szerint ezzel segítséget adnak mindkét félnek, hogy a nyílt munkaerőpiacon egymásra találjanak.

Kogon Zsófiától, a program szakmai vezetőjétől megtudtuk, hogy 75 fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű embert szeretnének munkára felkészíteni képzés keretében, érzékenyítő tréninget szerveznek 20 munkahelyen, négy civil szervezetnél pedig komplex vállalkozás- és szervezetfejlesztést végeznek. Ivánku Zsuzsa bemutatta egy korábbi programjuk (Aktív Műhely) „végeredményét”: a Jót s Jól Egyesület tökmagolaját, amiből bevételhez jut az egyesület.

Ott volt Fehér Antónia is, a gimnázium gazdasági vezetője, aki azért jött el, hogy elmondja: náluk két megváltozott munkaképességű ember dolgozik. Munkájuk udvarseprés, gereblyézés, felmosás. Kölcsönösen egymáshoz csiszolódtak, és az anyagi előnyön kívül (állami támogatás) valamennyien látják ennek emberi hasznát is, mert úgy véli, az iskola nemcsak oktat, hanem nevel – ezzel is. Vitai Ferenc munkavállaló is eljött, aki szűkszavúan válaszolt a munkájáról kérdezőknek. Jól érzi magát, örül, hogy dolgozik – mit kell ezt bő lére ereszteni?

Ami még jó hír, a Toldy példáján fölbuzdulva a kerület több iskolájában alkalmaznak már fogyatékos embereket.

Fülöp Attila, az EMMI helyettes államtitkára szintén részt vett a beszélgetésben. A majd mindenkinek igénybe vehető rehabilitációs kártya előnyeit külön kiemelte (már 7000-en éltek e lehetőséggel), és úgy vélte a KézenFogva programja összhangban van a kormány elképzeléseivel, amelyeknek egy része 2013-tól lép életbe, és amikről a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal épp a kerekasztallal egy időben konferencián tájékoztatta az érintetteket.
(L. a “Jövőre egységes és egyszerűbb támogatás” című írást.)

F. Á.


Jövőre egységes és egyszerűbb támogatás

A kormány átalakítja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszerét, újraszabályozza a foglalkoztatók támogatásának, minősítésének és ellenőrzésének, rendszerét – erről tájékoztatott a szociális államtitkárság.

 

Az államtitkárság közlése szerint az új akkreditációs és támogatási rendszer minden foglalkoztató számára egységes és egyszerűbb lesz. A legfontosabb cél, hogy segítsék az emberek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását, élethelyzetük javítását. Azoknak, akik nem vezethetők vissza a nyílt munkaerőpiacra, a tartós foglalkoztatást vezetik be, melynek célja „a munkavállaló egészségi állapotának, védett körülmények közötti, munkaviszonyban történő megőrzése és fejlesztése”.

A kormány a megváltozott munkaképességűek támogatására a költségvetési forrásokon kívül az Új Széchenyi Tervben 2012–2014 között csaknem 30 milliárd forintot biztosít – olvasható az államtitkárság közleményében. (forrás: MTI)

 

Konferencia az új jogszabályokról

A Nemzeti Rehabilitációs Szociális Hivatal (NRSZH) konferenciát szervezett a munkáltatóknak a 2013-tól életbe lépő új jogszabályokról. A változtatást két lépésben hajtja végre a kormány 2013-ban és 2014-ben. Lesz mit újra tanulniuk a munkáltatóknak. Hat új jogszabály lép érvénybe. Megalakultak a kormányhivatalokon belül a rehabilitációs szakhatóságok:

„2012. július 1-jén a megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének átalakítása érdekében hozott újabb fontos kormánydöntés lép hatályba; a megyei és fővárosi kormányhivatalok önálló szakigazgatási szerveiként, elsőfokú közigazgatási hatósági jogkörrel felruházott rehabilitációs szakigazgatási szervek kezdik meg működésüket.… A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény, valamint végrehajtási rendeletei alapján a rehabilitációs hatóság részére megállapított, és eddig három külön hatóságnál ellátott feladatokat 2012. július 1-jétől az új rehabilitációs szakigazgatási szervek végzik.” (forrás: NRSZH)

 

Munkapróba; egyéni támogatás

Az akkreditáció is változik. Az például jó, hogy nincs megkötés a szervezeti vagy működési formával kapcsolatban, és nincs a működési idejével kapcsolatos megkötés mint eddig.

A megváltozott illetve fogyatékos emberek tranzit foglalkoztatásban ( B1, C1 kategóriások; nyílt munkaerő piac) vagy un. tartós foglalkoztatásban vehetnek részt állapotuktól függően. Bér- és költségtámogatás mindkét foglalkoztatásnál lesz.

Új kategória lesz a munkapróba: a munkavállaló több munkahelyen, több munkakörben kipróbálhatja magát, de ez legfeljebb négy hónapig tarthat. Lesz egyéni támogatás: mindenkinél ugyannyi. Aztán lesznek átmeneti intézkedések is, amelyek csak 2013-ra érvényesek, és lesznek olyanok, amelyek csak 2014-ben indulnak, mint például a tranzit foglalkoztatottak degresszív támogatása.

Ezen kívül persze vannak még fontos, új elemek a szabályozásban. Ez az írás figyelem-fölhívásnak készült, azért, hogy arra buzdítsa a tagszervezeteket, hogy látogassák sűrűn az NRSZH honlapját, ahol minden változást megtalálnak: www.nrszh.kormany.hu.

– fá –


Az ÉTA Országos Szövetség diákönkéntes programja

Az ÉTA Országos Szövetség régóta szerette volna bevonni a diákokat a családok segítésébe, különös tekintettel azokra, ahol fogyatékos gyermeket nevelnek. Eltelt egy kis idő, míg a gondolatból aprólékosan kidolgozott program lett, azt pedig akkor senki nem sejtette, hogy 2016-ban már az érettségi letételéhez is kell az önkéntes munka. Az ÉTA ügyvezetője, dr. Rubovszky László régóta dolgozott ezen, másokkal együtt, az elnökség felhatalmazásával. A háttérben végzett munka most beérett.

Az alábbiakban két írást olvashatnak ugyanarról. Az egyiket az ügyvezető igazgató írta szűkszavúan, hogy éppen hol tart az ügy. A másikat a szerkesztő, aki szerette volna jobban árnyalni a képet.

Az önkéntesség tudatos felelősségvállalás

Dr. Rückné Mező Györgyi, a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus
Gimnázium és Kollégium igazgatója és dr. Bodó Márton az
Oktatáskutatásó és Fejlesztő Intézet munkatársa

 

Az ÉTA szövetség önálló programjával beszállt a diákönkéntesség gyakorlatának megvalósítási folyamatába. A megfelelő előkészítő munkák és tárgyalások után – ez év december 1-jével indult a program, és 2013. második félévétől lesz a bővítés: egyre több közép- és szakközépiskola bevonásával. Ez tehát a száraz tény, de ami megörökítést érdemel az a megszólított 16-17 éves iskolai tanulók első reakciója.

Az indulásnál kiválasztott két gimnázium és szakközépiskola több száz diákjának jelenlétében elhangzott megszólítás – valójában diáktoborzás – egy mondatban összegezhető lényege szerint: vagy vállalod, hogy áldozatot hozol másokért, vagy azt vállalod, hogy magad leszel az áldozat. Ebben a tekintetben nincs harmadik út. Tényleg választani kell.

Mindannyiunknak.

Kérdés: van-e lelki antennája ma egy 16-17 éves diáknak arra, hogy felfogja és befogadja ezt az evidenciát, és van-e közlési képességünk nekünk felnőtteknek arra, hogy működőképes állapotba kapcsoljuk ezeket a korántsem azonos jelek szerint működő antennákat.

Somogyiné Ambrus Erika, a szeghalmi Péter András Gimnázium és
Szigeti Endre Szakképző Iskola igazgatója

Igen, és még egyszer határozott igen a válasz.

Megtapasztaltuk.

A fiatalok, tartalmas irányokat és konkrét, tehát nem kioktató és meseszerű célokat megfogalmazó tanácsainkra éhesek. Nincs kétségünk az iránt, hogy sok fiatal fog aktív részt vállalni ebben – az elsősorban családsegítésre irányuló – önkéntes munkában és az is meggyőződésünk, hogy szüleikkel, illetve gondozóikkal egyetértésben hozott döntéseik fundamentuma nem a néhány év múlva
hatályba lépő jogszabályi kötelezés, hanem saját lelkiségük.

Dr. Rubovszky László
az ÉTA ügyvezetője

 

VAGY VÁLLALOD, HOGY ÁLDOZATOT HOZOL MÁSOKÉRT, VAGY AZT VÁLLALOD, HOGY MAGAD LESZEL AZ ÁLDOZAT.

 

Közösségi szolgálat Szeghalmon és Mezőberényben

Jót tenni jó – hirdeti a katolikus egyház óriásplakátja. Az üzenet egyértelmű: mindenkinek jó vallástól, világnézettől függetlenül. De a jó tevését gyakorolni kell, leküzdve a bennünk lévő jóra való restséget. Az önkéntesen vállalt munka ennek jó terepe lehet.

– 2011 augusztusában indult a szervezés – kezdi a történetet Rubovszky László. – Kimondottan családsegítő önkéntes munkára gondoltunk, és induláskor a leghátrányosabb kistérségekben. Ilyen a szeghalmi és a békési. Írtunk közel ötven polgármesternek, és a térségben lévő gimnáziumoknak, szakközépiskoláknak felajánlva együttműködésünket és a program stratégiáját, kiemelve, hogy itt a családsegítés a főcél. A polgármesterek közel fele válaszolt, és majd egyharmaduknál képviselő-testületi határozat született arról, hogy akarják. Mert csak ott érdemes elkezdeni, ahol feltétlen fogadókészség van. A diákönkéntes-munka nem ismeretlen nálunk sem, mert az egyházi intézményekben tanulók közül sokan eddig is végeztek ilyet, de többnyire idősotthonokba vagy kórházakba jártak látogatni a magányosokat, meg néhány helyen a fogyatékos intézmények gondozottjaival vették föl a kapcsolatot, rendszeresen eljárva az intézménybe, például közösen tandemezni, kirándulni.

Elkészült a program, megtörtént az egyeztetés a szakminisztérium Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetével. Az Emberi Erőforrás Minisztériuma pedig határozatában elfogadta, és nyilvántartásba vette ezen a néven: ÉTA diákönkéntes program – köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat. Elolvasva a tervezetet, elcsodálkoztam: mi mindenre kell figyelni. Például arra, hogy a fiatalok csak párban mehetnek ki a családokhoz, és csak a felsorolt tevékenységeket végezhetik – mást nem. Van benne ráció.

Egyelőre két gimnáziummal kötött szerződést az ÉTA. Az egyik a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, a másik a Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Szeghalmon. Az igazgatókkal közösen megtörtént a pedagógus koordinátorok kijelölése. Rubovszky László pedig úgy döntött, hogy mindkét helyszínen személyesen tájékoztatja a diákokat, hogy tudják, mire vállalkoznak:

– Óriási élmény volt – nekem. Lelkes, rokonszenves fiatalokkal találkoztam, akik tele vannak tettvággyal. Ez nem kötelező kör számukra, ettől nem lesz jobb vagy rosszabb a jegyük. A diákönkénteseket most toborozzák, utána következik a szülők tájékoztatása, hiszen mindehhez az ő belegyezésük is kell.

Hogy miért csak két iskolával van szerződés? Mert a december 1-jével induló program hat hónapja (május végén, az iskolaévvel zárul) kísérleti jellegű. Mindkét fél számára a tanulás, a tapasztalatszerzés ideje. A nyár pedig az összegzésé, a finomításé. Az ősz pedig országos terjesztésé.

F. Á.


Búcsú Málnai Istvántól

Halkan zsong a Mexikói úti iskola zsibongója. Rokonok, barátok, ismerősök és nagyon sok tanítvány gyűlt össze, hogy búcsúzzon Málnai István úszóedzőtől. Mert búcsú nélkül ment el: álmában érte a halál, pedig azt hittük száz évig fog élni. Vegetárius volt, jógázott (alapítója a Magyar Jóga Társaságnak), nem ivott, nem dohányzott, sportolt. Hatvankét éves volt.

Régi sporttársak találkoznak, emlékeket elevenítenek föl. Málnai István, Pike, Pista, Pista bácsi szeretve és tisztelve volt. Igaz, kitüntetést alig kapott, olimpiai érmes hajdani tanítványai már nem neki hoztak dicsőséget és pénzt. Itt tudom meg, hogy élete végéig abban a 27 négyzetméteres lakásban élt, ahol fölnevelkedett. Vagyont nem gyűjtött. Neki csak a víz, az úszás, a kitartó munkára való tanítás nehézsége jutott. Értelmi fogyatékos és főleg végtaghiányos hiányos gyerekeknek adott hitet és reményt, hogy ugyanarra képesek mint ép társaik. Az adni akarás és a segíteni akarás önkéntese, a pénz nem érdekelte. Akinek nem volt, az is járhatott hozzá, ezt bizonyítja az a sok ráemlékező bejegyzés a neten.

Útban az iskola Korong utcai bejárata felé fiatalemberrel találkozom. Én tudom az utat, hát megyünk együtt, és közben róla beszélgetünk. Bobák Péter hároméves korában kezdett úszni. Szerencséje volt, Málnai István keze alá került, és míg úszott, ott is maradt. „Mindent tőle tanultam – mondja – a sport szeretetét, a cél eléréséhez való kitartást. Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időben nem nagyon találkoztunk.” Péter ugyanis jól úszott, mégsem került be a parasportolók olimpiai csapatába, bár Pista bácsi azt mondta neki, ha más orvoscsoport elé kerül, akkor nem lett volna gond. Egyik kezén hiányzik négy ujja, tenyerén apró kis gömbök jelzik azok helyét. Abbahagyta hát az úszást – ezért is találkozott ritkábban volt edzőjével –, egyetemre jár. De a sport hiányzott: most a ju-jicuban bizonyít, és úgy gondolja, kijut ő még az olimpiára, és ha kijut, azt elsősorban Málnai Istvánnak köszönheti, aki embert faragott belőle.

Bobák Péter csak egy a sok úszó közül, hiszen Málnai több mint harminc évig volt tanítója, edzője a paraúszóknak. Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok és Tóth Tamás, a londoni paralimpia kétszeres ezüstérmese is a tanítványa volt.

Bár nincs velünk, mégis itt van: emlékét számtalan hálás tanítványa őrzi, és a Dagály utcai uszoda főbejáratánál október 20-án átadott emléktábla.

F. Á.


Látogatás az „alvó” tagszervezeteknél

Ebben az évben az ÉTA elnöksége azzal a feladattal bízott meg, hogy látogassak el azokhoz a tagszervezetekhez, amelyeknél valamilyen tagdíjhátralék van, illetve az utóbbi időben a szövetséggel fennálló kapcsolataik lazultak.

Október és november hó néhány napját arra szántam, hogy meglátogassam az érintett tagszervezeteket. Október elején Debrecenben és Sárospatakon jártam, novemberben Pest megyében és Gyöngyösön. Összesen nyolc szervezetnél tettem látogatást.

A tapasztalatom az, hogy a szervezetek nagyon leterheltek, nincs pénz olyan embert foglalkoztatni, aki figyelné, illetve megírná a pályázatokat, és nincs idő az adminisztratív munkára, mert teljesen kitölti az időt a sérültek segítése, fejlesztése.

Mindenhol azt tapasztaltam, hogy nagyon szép és eredményes munkát végeznek, sokat foglalkoznak a sérültek ellátásával, segítésével. Szövetségünktől megkapják a híreket, tájékoztatásokat, de ezek elvesznek a napi gondok között, és még számukra fontos – pl. az ÉTA által kiírt működési támogatásra szóló pályázatra – sem figyelnek. Fontosnak tartom a fokozott személyes kontaktust, főleg azokkal a szervezetekkel, amelyek „kicsik”, de nagyon sokat tesznek a saját környezetükben lévő emberekért.

Ragaszkodnak ahhoz, hogy továbbra is az ÉTA Országos Szövetség tagjai legyenek, mert sok mindent kaptak/kapnak tőlünk, de a tagsági díj befizetése is gondot okoz, mivel ezt a csekély összeget másra is – a gondozottakra – tudják fordítani.

Ezért határozott úgy az elnökség, hogy a szakminisztériumtól kapott költségvetési támogatásból az ÉTA támogassa a tagszervezeteit – pályázat kiírása mellett –, olyan működési célú finanszírozással, amely segíti a megmaradásukat.

 

Maszlovszki Katalin irodavezető
ÉTA Országos Szövetség


Emberi hang a habilitációs napközi otthonban

Hatvanöt tagszervezete van az ÉTA Országos Szövetségnek. Ezek között vannak aktívak, vannak ritkábban mozdulók, és vannak az un. alvó tagok, amelyekről szinte semmit nem tudunk. Ebben az évben a szövetség elnöksége úgy döntött, az ÉTA keresse meg ezen tagszervezeteket megtudakolni, mi az oka az érdektelenségnek, kívánják-e fenntartani a tagságukat.

Bár Rubovszky László, az ÉTA ügyvezető igazgatója is fölkeresett jó pár helyet, a kérdezősködés fő feladata Maszlovszky Katalinra hárult. Egy ilyen útra én is elkísértem Katit.

November egyik napos délelőttjén Érdnek vettük az irányt a habilitációs napközi otthonba, ami az érdi önkormányzat Szociális Gondozó Központjának egyik tagintézménye a Hivatalnok u. 42.-ben. Persze nem az önkormányzati intézmény az ÉTA tagja, hanem a hozzákapcsolódó Emberi Hang Alapítvány. Képviselője Paróczai Zoltánné, Mariann.

Nincs könnyű dolguk: harmincöt gondozottjuk középsúlyos és a halmozottan sérült (hatan pelenkások, etetni kell őket), ennek ellenére csodákra képesek. Kerámiaműhelyükből szép dísztárgyak kerülnek ki: tálak, tányérok, csészék, bögrék, ádventi gyertyatartók. Mindegyiken ott van a sérültek keze nyoma: két hajszálpontosan egyforma nincs közöttük. Mondja is Mariann, hogy nekik olyanokkal kell megmérkőzniük, akik elvben ugyan fogyatékosokat foglalkoztatnak, de a megváltozott munkaképességű címke eltakarja a különbséget az értelmi fogyatékos és a mentálisan ép, ám valami miatt leszázalékolt ember között. A szociális foglalkoztatásban tizennégyen vesznek részt, napi négy órában.

Nyolc ember dolgozik a napköziben, és ez akárhogy is nézem kevés, és kezdem megérteni Mariannt, hogy miért nincs arra erejük, hogy az ÉTA-val tartsák a kapcsolatot, és mint kiderül az ÉTA pályázatait sem figyelik. Mariann nem örül, amikor megtudja, hogy lecsúsztak egy

ÉTA-pályázatról (alapanyag és eszközbeszerzés). Kicsit javít a hangulatán, hogy a másikon, a szakmai programhoz kapcsolódóhoz, még indulhat az alapítvány, ami épp azért jött létre, hogy támogassa a napközit. Nem, nem akarnak kilépni az ÉTA-ból, csak épp már ahhoz sincs lelkierejük, hogy figyeljék a szövetség webes oldalát, vagy hogy átlapozzák az ÉTA-Hírlevelet.

Végigmegyünk a házon, bemegyünk a kerámiaműhelybe is, ahol meglehetősen hideg van. A fűtőrendszer az oka. Fölmegyünk az emeleten lévő varrodába. A lépcsőfordulón álló vitrinben fényképeket, kupákat látok, a hajdani lovasterápiás foglalkozások emlékeit. A pénzhiány betette a kaput ennek is, pedig voltak ők már elsők, úgy négy-öt éve, az egyik lovasterápiás versenyen. Tornára sincs lehetőség, mert nincs rá helyiségük. A habilitációs napközi egy részéből, a hajdani tornateremből, idősek napközi otthona lett. Azóta kicsit szorosabban vannak. Ami még megmaradt az az énekterápia. Bolyki Eszter (a Bolyki fiúk édesanyja) tart hetente foglalkozásokat, Csengettyű Egyesületükkel már sok helyen fölléptek. Legutóbb Kolontáron jártak 2012-ben. A vörösiszap-katasztrófa második évfordulójára emlékeztek.

A varroda előtti pici térben vidám fiatalok fogadnak, örülnek, hogy fényképezem őket. Most pihennek. Anyagból fonott koszorúkat készítenek.

A mellette lévő kicsi szobában meghatározatlan korú kislány egyéni fejlesztése folyik. Sapka van rajta, álla alatt megkötve. A kislány értelmi fogyatékos, siket, autisztikus, és ami a legnagyobb baj: önmagát bántja. A sapka is azért van rajta, mert már cakkosra csipkedte a fülét.

Mariann történeteket mesél, emberi sorsokat, és a segítés módozatait, ami részükről sokkal több, mint amit a munkaköri kötelességük megkövetel. Mosógépet szereznek, ha kell; fát vesznek annak, akinek már nem futja rá, és sokszor a saját zsebükbe nyúlnak, amikor egy családnak a hó végén már kenyérre sem telik.

Varrodájuk és a kerámiaműhelyük termékeit vásárokra viszik, feláldozva saját szabadidejüket. Tagok az Édenkert Rendezvény elnevezésű csoportosulásnak, mely a térség hasonló tevékenységet végző, fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezeteit fogja össze. Közösen járnak árusítani, ami persze azt jelenti, hogy nincs szombat, sokszor vasárnap sem. Az elkövetkező hetekben biztosan oda az utóbbi is, hiszen mennek Székesfehérvárra, ahol évek óta árulnak a karácsonyi vásáron. Még szerencse, hogy van két buszuk, amivel az áruszállítást meg tudják oldani.

Amikor ilyeneket hallok, eltűnődöm: vajon miért akarják megszüntetni a csak gyógypedagógusoknak adható Éltes-Mátyás díjat, a szakma egyetlen állami kitüntetését? Igaz van más díj is, amit ők megkaphatnak, de az más – azt bárki megkaphatja, ezt pedig az, aki tevőlegesen, nap mint nap együtt él a fogyatékos gyerekkel, felnőttekkel és az ő jobb létükért fáradozik. Kár lenne, mert a díj erkölcsi hozadéka sokkal több, mint a vele adott 300 ezer forint.

Marian nem a díjra vágyik, arra vágyik, hogy neve legyen a napközijüknek, amit a város dr. Dizseri Tamásnak (1949–2003) köszönhet. 1983-ban Érden volt gyermekorvos, és Pest megyében az elsők között szervezte meg az érdi Családsegítő Központot, és a sérült gyermekeket ellátó napközi otthont. Ma már persze nemcsak gyerekek járnak ide, a legidősebb lakójuk 40 éves. Jövőre lesz a napközi megnyitásának 30. évfordulója. A legjobb alkalom a névadásra.

– ferenczy –


Jeltánc a jobb világért

„Édesem, kedvesem, barátom, gyerekek,
Tündérországba magammal elviszlek
Varázsló nem vagyok
Mégis varázsolok egy jobb s szebb világot,
Melyben zenémet te is hallhatod.”

Ezt a verset Irina Pelešova írta a szlovákiai Želiezovcéről (hajdan Zselic) Napsugár Anna jeltáncművész pályázatára. Arról kellett szólnia a pályaműveknek, hogy kinek mit jelent a jeltánc. 500 alkotás érkezett. Nagy szó ez, hiszen a díjakhoz nem járt hatalmas pénzeső. Ez magánszemély magánpályázata volt. A fent olvasható vers különdíjat kapott, az itt közölt kép pedig a váci Cházár András iskola diákjainak műve (2. díj).

Gratulálunk a nyerteseknek!


A kora kisgyermekkori intervenció befektetés

Budapesten a kora gyermekkori intervenció helyzetével és lehetőségeivel foglalkozó nemzetközi konferenciát tartott október 29–31. között a húszéves fennállását ünneplő Budapesti Korai Fejlesztő Központ.

 

Nagy örömünkre megjelentek a konferencián az Emberi Erőforrás Minisztériumának képviselői. Balog Zoltán miniszter előadásában hangsúlyozta a prevenció, a problémák minél korábbi megsegítésének jelentőségét. Langerné Victor Katalin a hazai Biztos Kezdet programokat ismertette.

Egyre inkább jelentőséget kap hazánkban is az a nézet, hogy családközpontú korai intervencióra nemcsak az organikusan sérült, fogyatékkal élő kisgyermekeknek van nagy szükségük, hanem a körülményeik miatt hátrányos helyzetbe jutott gyerekek is gyakran hasonló fejlődésbeli elmaradásokat mutathatnak, megsegítésre szorulhatnak.

A Korai Intervencióért Magyarországon közhasznú egyesület új kitűntetést alapított a nem régiben tragikus hirtelenséggel elhunyt elnökségi tagja, Bicsákné Némethy Terézia emlékére és szakmai munkásságának elismerésére – ő volt a zalaegerszegi Nyitott Ház gyógypedagógiai intézmény igazgatója. Ezt a kitűntetést vehette át az idei konferencián dr. Borbély Sjoukje, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tanára és a budapesti Korai Fejlesztő Központ munkatársa, aki az elmúlt 20-25 évben nagyon sokat tett a korai fejlesztés hazai előmozdításáért.

A rendezvény főszervezője, Czeizel Barbara, a születésnapját ünneplő intézmény vezetője, előadásában összefoglalta a kora gyermekkori intervenció gyakorlatában és elméletében bekövetkezett változásokat a Budapesti Korai Fejlesztő Központ szemszögéből.

Több előadó – Samuel J. Meisels, a chicagoi Erikson Intézet vezetője, dr.Szabó Miklós gyermekgyógyász neonatológus, Semmelwies egyetem – hivatkozott Heckman és Masterov közgazdászok ábrájára a megtérülésről, ami szemlélteti, hogy a humán erőforrásbeli befektetések annál inkább megtérülnek a társadalom számára, minél korábban elkezdődik az intervenció, és ezzel szemben a korai veszteségek később felértékelődnek. Sajnos, azt is el kell ismernünk, hogy a magas minőségű intervenció nem tudja kizárni a későbbi visszafejlődést vagy kudarcot. Gyenge oktatás elhalványíthatja a korai fejlesztés jelentős eredményeit. Ezért fontos, hogy a szociális és oktatási előnyök fenntarthatóak legyenek, a későbbi szolgáltatások minősége is javuljon.

Zack Boukydis, a SOTE vendégoktatója lenyűgöző előadásban mutatta be, hogy az extrém kissúllyal született, hónapokig a Perinatális Intenzív Centrumokban (PIC) kezelt gyermekek esetében hogyan valósulhat meg az „ultra” korai intervenció a család bevonásával. Ennek lényege, hogy már a kórházban tartózkodás ideje alatt is az egészségügy munkatársai a szülőkkel közösen vizsgálják, figyelik a csecsemőt és tervezik ellátását. Az adott csecsemő egyedi viselkedéséből és fejlődéséből kiindulva a munkatársak és a család folyamatos párbeszédével alakítják ki a gondozás és „játék” kereteit (akár az inkubátorban is!). Nagy hangsúlyt helyeznek a pozitív élmények biztosítására, valamint a korai kötődés erősítésére.

A plenáris előadásokon túl tematikus műhelyekben folyt az elmélyült gyakorlati munka és párbeszéd az érintettek között: szülők és szakemberek kapcsolatáról, kommunikációs zavarokról, autizmusról, táplálási nehézségről, érzékszervi- és észlelési zavarokról, mozgásfejlődésbeli problémákról, terápiás módszerekről.

Dr. Fogarasi András, a Bethesda Kórház tudományos igazgatója, a koragyerekkora vonatkozó TÁMOP 6.2.4. legfrissebb nyertes programot mutatta be, amelynek keretében a magyarországi védőnők 70%-át bevonva szűrővizsgálatot végeznek a 0–3 éves korosztályban.

A szakmai programot színesítette, hogy a zárónapon megtekinthették a résztvevők a budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola diákjainak Ébredés című, nagysikerű, zenés előadását.

Húsz éve a területen dolgozva, magam is megerősödtem abban, hogy nemcsak nálunk okoz problémákat az ellátásban a sok jó kezdeményezés, szolgáltatási programok kohéziójának hiánya. Az intézményes ellátórendszer jó működési modelljeit be kell mutatni, meg kell ismertetni hazánkban is. Ezekre építve fontos feladatunk lesz a jövőben, hogy egyértelműen tisztázzuk a hatékony családközpontú korai intervenció elméletét. Értenünk kell, hogy mikor, mely esetekben és milyen módon szükséges beavatkozni. El kell érni, hogy ez a beavatkozás egységes színvonalon, mindenki számára egyformán elérhető legyen a lehető legkorábbi időpontban. A megsegítésnek multi-diszciplinárisnak kell lenni, az egészségügyi, szociális és oktatási szolgáltatásoknak egymásra kell épülni, illetve összehangoltan kell megvalósulniuk a többszörös ráfordításokat, kiadásokat elkerülve. Fontos lenne a terület népszerűsítése, további konferenciák, filmek, kiadványok útján.

Meszéna Tamásné
A pécsi Korai Fejlesztő Központ igazgatója
(ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat)


Jó emberek kerestetnek és találtatnak

Talán emlékeznek rá, két lapszámmal ezelőtt azt írtam: jó embert keresek. Írják meg, ha valaki valami jót tett önzetlenül a környezetükben, vagy éppen Önökkel. Tudom, rohanó világban élünk, senki nem ér rá semmire, csak órákat ülni a gép előtt lógva a Facebookon, és ki tudja még milyen oldalakon. E-mailben három-öt sorban megírni a jót – ez ugye nem túl nagy megterhelés? Mert arra gondolni sem merek, hogy sokan úgy vélik: a másik /mások figyelmessége, önzetlen segítsége „jár nekik, mert megérdemlik” – hogy az ismert reklámmondatot idézzem.

Úgy látszik, nekem szerencsém van. Megint történt velem valami jó, és a környezetemben is vannak jó emberek, akik jót cselekszenek. A magaméval kezdem, mert az rövidebb. Elveszett a rendszámtáblám. Mással is megesik. Utánanéztem a neten, mi ilyenkor a teendő. Az eljárást megindító irat személyes bevitelével indul, majd 12 300 forinttal zárul. A közbeeső lépcsőket nem sorolom fel, mert a dolog oka fogyott. Valaki megtalálta, a BRFK Panaszirodájában leadta. A rendőrség értesített engem, és már csak érte kell mennem. Hogy kinek kell köszönetet mondanom, nem tudom, pedig jó lenne melegen megrázni a kezét, és csakugyan szívből kimondani: Köszönöm szépen.

A másik történet egy pár cipőről szól. A cipőt Béres Mária Debrecenben élő Montessori módszerrel dolgozó gyógypedagógus kérte, mert nagy lábon élő tanítványa nem jött iskolába. Kiderült, ha lenne pénzük (ami nincs), akkor se lenne cipője: Debrecenben égen-földön nincs 49-50-es cipő. Marcsi, aki a tettek embere, fűt-fát és a levelezőlisták tagjait mozgatta meg a cipőért. Mindenkinek voltak ötletei, ígérte körülnéz, érdeklődik (én is, aki tagja vagyok az egyik listának), de mindenki csak hitetlenkedve mosolygott, és a fejét rázta. Eltelt kis idő, és megérkezett Marcsi levele:

Köszönöm a sok segítséget, amit adtatok a 49-50-es cipőméret kapcsán. Írtam néhány boltnak, cipőgyárnak… de pénz nélkül nem tudtak segíteni. Mit ne mondjak, meg is értem.
Viszont az egyik kedves listás anyuka (Enikőanyu) szerzett három párat, és el is juttatta ide Debrecenbe, Pestről. Ma már át is tudtam adni a szülőnek.
Nagyon köszönjük!
Mindenkinek, minden jót kívánok: Béres Marcsi

 

Ahhoz, hogy a cipők eljussanak Debrecenbe, legalább három ember kellett. A kezdő pontján Enikőanyuval, folytatva a jótevővel, aki a cipőt adta, végpontján Enikőanyu fiának barátnőjével, aki elhozta Budapestről, majd személyesen bevitte az iskolába.

Köszönet érte mindenkinek.

– ferenczy –


Így látom …

„Alkalmazkodni, amíg muszáj” – mondta, Németh László, közíró, drámaíró, orvos és történelmünk sorsfordulóinak jó ismerője 1943-ban, a magyar szellemi élet szárszói találkozóján. Meglehetősen időtálló intelem ez, ha visszatekintünk az elmúlt századokra, vagy amikor a bőrünkön érezzük az Európai Unió perzselő sebeit.

Unió = Szövetség.

Beléptünk tehát egy olyan szövetségbe, ahol 27 nemzet polgárai semmit nem tudnak egymás történelméről, az egyes nemzetek örömeiről, bánatairól, sikereiről, tragédiáiról, esetleg szégyellnivaló tetteiről, de nap mint nap érzékelik érdekkülönbözéseiket. Csak azt tudhatják – tudhatjuk – meg, amit az engedelmes zsurnalisztika jónak lát tudatni velünk.

Unió = Szövetség

Ismerünk jó néhány újkori szövetséget. Például Erdély és Magyarország, Magyarország és Lengyelország, vagy az észak-amerikai államok szövetsége. Sorolni lehetne még sok-sok példát, de minden esetben létezik a közös történelmi gyökérzet, a nemzeti sorsok kapcsolódása. Persze, elméletileg a történelmi gyökérzet ma is és a jövőben is bármikor eredményezhet valódi uniót, ha a nemzetek közösségeinek közös érdeke nyilvánvaló, és sorskérdéseik egy csokorba köthetők. Kérdés; ki tehát jelen esetben a csokorba kötés szellemi tulajdonosa? Az ’50-s évek elején Schumanék semmiképpen. A német–francia szénszövetség nem a mai Európai Unió előképe, bár ezt sokan szeretnék elhitetni velünk. Szellemiségében sem. Legfeljebb torzképe.

Unió = Szövetség

Amely ország tagja egy ilyen szövetségnek, vállalja a közjogi betagozódást, és ha a szövetség kölcsönösen előnyös, vagy hatékonyan erőszakolt, akkor megállíthatatlan a folyamat mélyülése. Ezt történik ma az Európai Unióban. Mélyül!!! Vagy süllyed? Nem mindegy! – ha már benne vagyunk.

Unió = Szövetség

Szövetségesei vagyunk a spanyol, a portugál, a francia, a holland, a belga, az angol nemzeteknek, és keresem ennek okait. Persze én is szeretném, ha a kölcsönös tisztelet, kölcsönös ismeret és megbecsülés szellemében élhetnénk egymás közelében itt Európában, de az uniós összeölelkezés mai gyakorlatának szükségessége talány számomra. Már csak azért is, mivel nem látom a kölcsönös tisztelet, kölcsönös ismeret és megbecsülés jeleit. Vagy nincs, vagy nagyon egyoldalú. Mi tudjuk, hogy ki volt Jeanne d’Arc, vagy Garibaldi, vagy Izabella királynő, vagy Erasmus. Mi alapfokon is tudunk a nyugat-európai történelem nagy eseményeiről, az uralkodó dinasztiák tetteiről, Nagy Károlytól az utrechti békén keresztül a rivális nemzetek újkori egymásra feszülésének gazdasági – ezen belül gyarmatbirtokló – okairól. Mai, uniós szövetségeseink viszont semmit nem tudnak közép-európai sorsunkat és létünket meghatározó lengyel, cseh, magyar, szlovák, horvát, szlovén és szerb szellemi ikonjainkról, de évszázadokon keresztül kiemelt fontosságú aktuálpolitikai követelményként szorgalmazták a köztünk meglévő torzsalkodások szítását.

Unió = Szövetség

Több elvi lehetőség is kínálkozik a gazdaság, a kultúra, a külpolitika fonódásai, vagy egyszerűen a normális lét okán, hogy a nemzetek unió keretében határozzák meg önmagukat. A lengyel, cseh, magyar, szlovák, horvát, szlovén és szerb emberek nagyon is tudatában vannak az okoknak. Mindannyiunk számára idegen az az akarat, amelyik elfojtja ez utóbb felsorolt nemzetek uniójának evidenciáját.

„Alkalmazkodni, amíg muszáj” – mondom én is, és közben a szociális értékrendet képviselő magyar szellemre, a tűrni kénytelen kiszolgáltatott emberekre, és unokáimra gondolok.

dr. Rubovszky László


Jeles alkalmak – az együttlét öröme

Érdemes néha megállni, ünnepelni és örülni, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, és mosolyogva nézünk vissza a közösen megtett útra. Volt benne sok jó, meg sok rossz, de most az utóbbiakra nem gondolunk. Örülünk, mert még mindig együtt vagyunk.

Születésnaposok kerti vigassága

Szeptember utolsó szombatján ünnepeltük a Lámpás ’92 alapítvány 20. és az ÉTA Országos Szövetség 15. születésnapját. Az ünneplés egy nappal korábban hálaadó szentmisével kezdődött Vácon. Másnap kerti vigassággal folytatódott.

A kerti vigasságra szeptember 29-én, Taksonyban, a Sziget étteremben került sor. A reggeli borongós időt itt elfújták. Sütött a nap, és ez jó volt a taksonyi szüreti felvonulás résztvevőinek, és jó volt a Lámpás gondozottainak is, akik megérkeztemkor már hámozták a krumplit, keverték a galuskának valót, pucolták a zöldséget. Merthogy főzőverseny volt, amelyen a Lámpás fiataljai és az ország más területén lévő lakóotthonokból verbuválódott csapatok vettek részt. Az ÉTA is benevezett, Maszlovszky Kati volt a főszakács.

Rákóczi Ferenc és Kasza Tibi gondoskodott arról, hogy megfelelő legyen a hangulat. Kasza Tibi énekével megadta a ritmust a krumplihámozáshoz, hogy aztán időnként elvonja a szorgoskodót a lábastól, a fakanáltól, mert ki tud ellenállni Tibi felszólításának: Kezeket a magasba! Aki lemaradt, kis ízelítőt kaphat a hangulatról innen: http://www.civiljutub.hu/play.php?vid=10942#.UL9Aw-ScMeo.

Benke László, a képernyőről jól ismert mesterszakács elnökletével döntött a tanult zsűri – értő kóstolás után –, hogy melyik paprikás krumpli a legfinomabb. A galuskával vagy a zöldséggel készített, vagy netán a borsós? Tíz bográcsban főtt az étel, és tíz aranyérem került kiosztásra. Benke László, mindenki Laci bácsija minden ételről tudott valami jót, valami egyedit mondani, mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen még a leghalványabb étek is (a piros paprikát kifelejtették belőle!) kapott valami megkülönböztetett jelzőt, dicsérő szót, és persze aranyérmet. Mert itt mindenki nyertes volt. Ráadásként egy kupát is átvehetett Makrai Klári, az alapítvány vezetője, ami minden résztvevő lakóotthonnak szólt. Nagy taps köszöntötte Laci bácsi bejelentését.

Az eredményhirdetés után jó étvággyal nekiláttunk a kiporciózott adagoknak (repetára is futotta), és mind megettük. Nekem a galuskásból jutott. Jó volt.

Ebéd után ismét zene volt, de már nem Kasza Tibi énekelt. A Csürrentő együttes húzta a talpalávalót, és tanította a tánclépéseket a kezdetben csetlő-botlóknak. Hamar belejöttek. Igazi örömhangulat volt, és a legjobban talán a Lámpás érdi átmeneti családos otthonának lakói örültek: ez volt az első alkalom, hogy valahová eljutottak, és nagyon jól érezték magukat, nemcsak a szülők, hanem a gyerekek is. Még ajándékot is kaptak.

Mint ahogy ajándékot kapott itt mindenki: mosolyt, ölelést, az együttlét örömét.

 

 

A művészetek városa – kiállítás



A várost ne keressék. Ezt a várost a Lámpás ’92 Alapítvány nyár végi, sarudi alkotótáborának résztvevői álmodták meg Pető Hunor, Pető Emese művésztanárok értő irányításával. A „termést” most a nagyközönség elé tárták azon az ünnepélyes megnyitón, melyet a hagyományoknak megfelelően Gödön, a József Attila Művelődési Házban tartottak az alkotók és az érdeklődök jelenlétében.

Aki minden évben megnézte a kiállított anyagot, az biztosan észreveszi a változást, a fejlődést. aki pedig még egyet sem látott, az január 29-ig még megteheti. (A sarudi alkotótáborról előző számunkban olvashattak.)


Hozzászólások lezárva.