Hírlevél – 2008. június-szeptember

A Hírlevél 2008. év június-szeptemberi számának tartalmából:

Hírek

 

Felvétel lakóotthonba
A Híd a Jövőbe Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány Márton Lakóotthona felvételt hirdet egy fő, 16 évnél idősebb személy részére. A bekerülés feltételei elolvashatók a www.martonlakootthon.hu weboldalon. Az otthon címe: Nyúl, Táncsics M. u. 174. Telefon: (06 96) 540 133. Levélcím: 9012 Győr, Ybl Miklós u. 2/b. Telefon: (06 96) 447 816. A honlap Kapcsolat nevű menüjére kattintva levelet is írhatnak.

Kisgyerekes bérlet
A főváros önkormányzatának közgyűlése arról döntött, hogy szeptember 1-jétől a BKV bevezeti a gyest, illetve a gyetet (gyermekvédelmi támogatást) kapó szülőknek az úgynevezett kisgyerekes bérletet, ami 3250 forintba kerül. A bérletigazolvány kiadásához szükséges a jogosult személyi igazolványa, lakcímkártyája, egy db fénykép (igazolványkép), valamint a fent felsorolt juttatásokról a kifizetőhelytől kapott, hat hónapnál nem régebbi, eredeti igazolás vagy megállapító határozat bemutatása. A bérlet kiállításának díja 200 forint.

Kérdezze a szakértőt
A Weborvos új szolgáltatást indított, amelyben közvetlenül kérdezhetik a weblap szakértőjét a megváltozott munkaképesség, a nyugdíj, a családtámogatás, vagy a szociális támogatás ma érvényes szabályairól. Kérdéseiket a Szociális ügyek elnevezésű szolgáltatás főoldalán tehetik fel, a választ pedig néhány nappal később ugyanott találják. Az oldal címe: www.weborvos.hu

Kistérségi civil találkozók
A Regionális Civil Egyeztetések (RECE) Program részeként a NIOK Alapítvány Kistérségi Civil Találkozó sorozatot szervez. Tervezik, hogy Pest megye minden kistérségében, a helyi partnerrel közösen, félnapos fórumot tartanak, amelyen bemutatják a társadalmi egyeztetés alapjait, az általános és helyi lehetőségeket stb. A találkozókat előreláthatólag szeptemberben, októberben és novemberben tartják. További információk: http://www.niok.hu/egyeztet.html

Őssejtek betegségekre
Őssejteket hoztak létre amerikai kutatók, hogy laboratóriumi körülmények között vizsgálhassák egyes betegségek kialakulását. A Harvard Őssejtkutató Intézetében George Daley és munkatársai például Parkinson-, Huntington-, vagy Down-kóros betegek bőrsejtjeit és csontvelejét használták fel az őssejtek előállítására. Szeretnének más betegségekkel kapcsolatban is létrehoznak ilyen őssejteket. A hírt a Cell szakfolyóirat internetes változata közölte.

Adományok
A Danone Kft. 18 millió forintot adományozott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak. A pénzt a Tegyünk együtt a gyerekekért program keretében gyűjtötték össze a CBA és a vevők jóvoltából, akik vásárlásaikkal támogatták a jó ügyet, a Közösség Szíve elnevezésű akciót. A befolyt pénzt tíz gyermekkórháznak adják egyenlő arányban. Elsőként a Heim Pál Gyermekkórház kapott egymillió forintot, amiből bebútorozza a G épület új betegszobáinak egy részét.

*

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat fejlesztési igazgatója, Kató Ernő az InfoRádióban elmondta: jelentősen csökkent az adományozó cégek száma, mert az áfatörvény módosítása alapján az ingyen átadott termékek és szolgáltatások után is be kell fizetni a korábban visszaigényelt általános forgalmi adót. Mint mondta, a hazai adományok értéke korábban elérte az évi 120-150 millió forintot, míg az idén az első nyolc hónapban csak a 15 milliót. A Pénzügyminisztérium arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy mivel uniós jogharmonizációról van szó, nincs mód az érintett törvény módosítására. (Forrás: www.inforadio.hu, 08. 23.)

*

Jaksity Györy, a Concorde Zrt. ügyvezető igazgatója szokatlan, ám követendő támogatási formát dolgozott ki. A Fogadj be egy művészt, fogadj be egy fiatalt elnevezésű program kortárs képzőművészek és lakóotthonban élő fiatalok támogatását szolgálja, melynek pénzügyi alapját a művészek által készített alkotások árverése adja. Amennyiért a vevő megvette a művet, annyi pénzzel támogatja három évig a művészt, illetve a lakóotthont. A Műcsarnokban tartott árverés sikeres volt, még az üres, azaz a műalkotást nem tartalmazó keretek is elkeltek. Jövőre ismételni szeretnének: más művészekkel, más lakóotthonokkal.

Átláthatóbb adományozást
Néhány adománygyűjtő civil szervezet összefogott az átláthatóbb adományozásért, az adományok körüli visszaélések megszűnéséért. A kezdeményezők között van a Baltazár Színház, a Bátor Tábor Alapítvány és a Salva Vita Alapítvány is. Bár az 1997. évi CLVI. (közhasznúsági) törvény iránymutatást ad, a civil szervezetek úgy gondolják, ez kevés. Szükség van további külső (jogszabályi) és belső szabályozásra (civil szervezeti), mert vannak hiányosságok. Nincs például egységes rendszere a civil szervezetek beszámoltathatóságának; nincs hozzáférhető közhiteles nyilvántartás, és az sincs meghatározva, hogy az összegyűjtött adományokból mennyit, mire és hogyan lehet fölhasználni.


Közgyűlést tartott az ÉTA
 

Közgyűlést tartott az ÉTA Országos Szövetsége, ami egyszerre volt önkritikus és bizakodó. Önkritikus, mert a kitűzött feladatokból nem mindent valósított meg (pl. nem működnek a régiók), és bizakodó a tekintetben, hogy a szövetség és tagszervezetei továbbra is talpon tudnak maradni.

A 2007-es évről szóló beszámolót az ügyvezető igazgató, dr. Rubovszky László tartotta. A tavalyi tagrevízió óta megcsappant a szövetség létszáma, de ezen a közgyűlésen két tagot is felvettek a jelenlévők: a Csupaszívek Társaságát (Budapest) és az Értelmi Fogyatékosokért Szülői Egyesületet (Debrecen). A közgyűlésen egyébként kimondásra került, hogy minden tagdíjfizetési hátralék miatt kizárt tagot visszavár az ÉTA, hiszen együtt, közösen sokkal tovább hallatszik a hangunk.

Döntés született arról, hogy belső információs levelezőlistát hoz létre az ÉTA, amelynek célja az információkérés és információadás. Ennek költségeit – évi 8000 forint – beépítik a tagdíjba.

Aktuális ügyekről is szó esett, például arról, hogy a szövetség székhelyén lévő nagytermet szívesen átengedik a tagoknak különféle tanfolyamok, rendezvények tartására, hiszen itt áll kihasználatlanul. (Ez persze csak a Budapesthez közel lévő alapítványoknak jó, de élni kellene lehetőséggel. Mert még mindig olcsóbb beutazni Pestre, mint bérelni valahol egy termet). Arról is szó esett, hogy a szövetség honlapján (www.eta-szov.hu) működő aktuális piactéren, eddig egy üvegfestő mutatkozott be. A közeljövőben felkerülnek a gödi alkotótábor tagjainak képei is, amelyeket meg is lehet venni. (A tábort a Lámpás ’92 Alapítvány működteti, az erről szóló cikket itt olvashatják.)

Sor került a tisztújításra is. Hárman lemondtak eddigi tisztségükről: Kovács Istvánné, Mari (Székesfehérvár), Orbánné Molnár Anikó (Martonvásár) és Palatin Gyuláné (Őrbottyán). Elnöknek ismét dr. Csizmadia Lászlót választották, aki elmondta, hogy ez az utolsó ciklus, amit elvállalt. Az elnökség új tagjai Pordán Ákos, (Kézenfogva Alapítvány) Botos Imre (Együtt Értünk alapítvány, Martonvásár) és Vajna–Vormair Katalin (Balatonmáriafürdő, Regens Wagner Alapítvány).


Civil lobbi az intézményekért

Sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat szeptember 18-ára a Kézenfogva Alapítvány és az általa működtetett CéHáló, melynek tagjai azok a civil szolgáltatók (alapítványok, egyesületek), amelyek intézményeket tartanak fenn.

A téma ez lett volna: Az állam leveszi a kezét a civil szolgáltatókról! – az utolsó tartalékaikat élik fel a civil fenntartók. A Kézenfogva és a CÉHálózat a sajtótájékoztatón akarta bemutatni saját javaslatait, amelyek azt a célt szolgálják, hogy ezeket a szolgáltatókat ne érje hátrányos megkülönböztetés, és munkájukat továbbra is folytatni tudják.

A tájékoztató azért maradt el, mert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) megbeszélésre hívta az érintetteket szeptember 17-ére, amelyen a CÉHálózatot Schenk Lászlóné elnökségi tag és Gazsi Adrienn (Kézenfogva) jogász képviselte. A megbeszélésen részt vett dr. Beck Márton (SZMM, Miniszteri kabinet, kabinetfőnök), Szerafin József (SZMM, Családi és szociális szolgáltatások főosztálya), Horváth Péter (OFT, SZMM) és Kórózs Lajos titkárságának egy képviselője. Innentől kezdve idézzük a CéHálózat tagjainak megküldött, immár publikus anyagot:

„A minisztérium képviselői érdemben reagáltak az anyagunkban foglaltakra és nyitottak voltak arra, hogy közös megoldásokat keressünk. A megoldáskeresés alapjául a lobbianyag részét képező táblázatot vették, melyben tételesen fel van sorolva az a 17 diszkriminatív intézkedés, amiket összegyűjtöttünk. Ezek közül két intézkedés megváltoztatását ígérték meg.

  1. Most már biztos, hogy 2009-től megszűnik az ITKR. Ennek eredményeként a normatívigénylésnél a civilek számára sem lesz olyan plusz feltétel, aminek meg kell felelni, hanem ugyanolyan feltételekkel igényelhetik a normatívát, mint más fenntartók. A férőhelyszám bővítésénél sem kell már megfelelni extrakövetelményeknek és a normatívának nemcsak az 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a fog járni új férőhely esetében mint eddig, hanem 100{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}.
  2. Tartalékalap: a jövőben át fog alakulni „garancialappá”, mellyel kapcsolatban az SZMM már komoly egyeztetéseket folytatott és a parlament elé fogják vinni az ügyet. Ez lesz az ún. Szociális szolgáltatások garancialapja, melynek kialakításában teljes mértékig figyelembe fogják venni a szektorsemlegesség szempontjait.

A többi 15 diszkriminatív intézkedés megváltoztatására azt vállalta a minisztérium, hogy 2008. október 12-ig szakértői bizottságot állít fel, melynek felelőse Horváth Péter lesz. A bizottság tagjai a minisztérium képviselői, valamint a civil szervezetek képviselői lesznek. A CÉHálózatot a bizottságban a mindenkori elnök fogja képviselni.

Továbbá a minisztérium ígéretet tett arra, hogy megtesznek mindent azért, hogy a költségvetési törvényben az ún. „kistérségi diszkrimináció” (8. sz. mellékletben) megszűnjön, tehát ha ezután civil szervezet is lesz a kistérségi társulásban, ugyanúgy megkapja a teljes finanszírozást a kistérség, amennyi jár.

A kompenzációs követelésünket illetően pedig: 1,2 milliárd Ft-ot rendelkezésre fog bocsátani a minisztérium, még ebben az évben, amelyre pályázatot írnak ki! Ez az összeg a szociális szolgáltatások működési költségeinek támogatására fog rendelkezésre állni, mely nem önmagában szolgálja a civil szervezetek kompenzációját (minden fenntartó típus pályázhat majd rá), de a kompenzációs szempont a pontrendszerben komoly hangsúlyt fog kapni…

A pontozási szempontok kidolgozásakor figyelembe veszik majd az anyagunkban megjelölt hátrányos helyzeteket, mint pl.:

  • milyen forrásokból gazdálkodik a szervezet (kap-e kiegészítő normatívát),
  • mennyire forráshiányos az adott szolgáltatás stb.

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy nyomon fogjuk követni az ígéretek teljesítését, és aktívan részt fogunk venni a további részletek kidolgozásában és azok megvalósításában is! Természetesen, ha nem az ígéretek szerint halad a helyzet megváltoztatása, akkor továbbra is alkalmazni szándékozunk a lobbi megfelelő eszközeit. A fent említett ígéretek hitelességének igazolásául a minisztérium államtitkári aláírással hivatalos levelet fog küldeni szervezetünknek, melyben tételesen rögzítve lesznek vállalásaik.”

Mivel ez az anyag lapzártakor érkezett, a minisztériumi levél megérkeztéről és a további fejleményekről csak a következő számunkban tudunk beszámolni.


Meddig jár a családi pótlék?

Nincs olyan iskolakezdet, amikor valaki meg ne kérdezné tőlem (is), hogy vajon jár-e még a családi pótlék (csp) akkor, ha fogyatékos gyermeke elmúlt 18 éves, ám még mindig iskolás. Jár. A családi pótlékot a 18. évet betöltött, ám még közoktatási intézményben tanuló gyerek után is adják annak az évnek a végéig, amelyikben a 23. életévét betölti.

Azt is kérdezték már tőlem, hogy mi van akkor, ha az egyik gyerek tovább tanul valamilyen felsőoktatási intézményben és a családban vannak még kiskorú gyerekek. Családi pótlék ilyenkor sajnos nem jár a nagykorú gyermek után, ám a jogalkotó a továbbtanulás tényét mégis figyelembe veszi, hiszen önálló keresettel nem rendelkező személyről van. Ha háromgyerekes családot veszünk alapul, ha még kiskorúak, akkor gyerekenként 16 600-16 600 forintot kapnak. Ha az egyik elmúlt 18 éves és tovább tanul, akkor a papírforma szerint már csak gyermekenként 13 300 forint illetné meg a családot, hiszen már csak ketten tanulnak közoktatási intézményben (főiskola, az egyetem nem közoktatási intézmény). Ám ha a szülő igazolja a továbbtanulás tényét, akkor a két gyermeke után továbbra is 16 600-16 600 forintot kap.

Érdemes tehát minél előbb benyújtani a hallgatói jogviszonyról szóló igazolást, mert az elmaradt családi pótléknál visszamenőlegesen csak három hónapot fizet ki a Magyar Államkincstár. (Forrás: www.weborvos.hu)


Az ÉTA-díj átadása

Ebben az évben is sor került az ÉTA-díj átadására. Az ÉTA Országos Szövetség a díjjal azoknak az önkormányzatoknak a munkáját ismeri el, amelyek sokat tettek azért, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak a szociálisan hátrányos helyzetűeknek, a fogyatékossággal élőknek.

2008-ban Pomáz város képviselő-testülete és polgármestere érdemelte ki az elismerést. Dr. Csizmadia László, az ÉTA elnöke és dr. Rubovszky László, az ÉTA ügyvezető igazgatója átadta a polgármester úrnak, Vicsi Lászlónak az erről szóló oklevelet és az erdélyi alkotó, Sándor János fafaragásait: a magyar címert és Pomáz város címerét.

A legjobb alkalmat választották az átadásra: Pomáz Város Hetének zárónapját, amikor a Szent István téren szép számú közönség gyűlt össze, és őszinte tapssal köszöntötték a polgármestert és az ÉTA képviselőit is.


Még az idén új védőoltás

A legújabb, kötelező védőoltással kapcsolatban az Egészségügyi Minisztérium Sajtóirodája közleményt adott ki augusztus 25-én, ebből közöljük a legfontosabbakat.

A kormány 2008. október 1-jétől az alábbi feltételek mellett biztosítja a vakcinát:

  • A szülők kérésére valamennyi egy évnél fiatalabb csecsemő- és kisgyermek térítésmentesen kapja meg az oltást. Jövő év végére így már valamennyi két évnél fiatalabb gyermek ingyenesen lesz beoltva a pneumococcus ellen.
  • Ezen kívül szintén a szülők kérésére az egy évnél idősebb, de két évnél fiatalabb, egészségügyi okok miatt veszélyeztetett, a szakmai egyeztetések során meghatározott rizikócsoportokba tartozó kisgyermek is térítésmentes pneumococcus elleni védőoltásban részesülhet,
  • valamint minden két és öt év közötti veszélyeztetett kisgyermek 70{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-os támogatás mellett juthat hozzá a vakcinához.

A pneumococcus elleni védőoltás bevezetésével csökkenthetőek a gyermekkori torokgyulladások, mandulagyulladások, középfülgyulladások, ezáltal a gyermekek egészségének megőrzése mellett csökkenthető a szülők munkából történő kiesése és az egészségügyi ellátórendszer igénybevétele is. A térítésmentességgel a védőoltásokat egyenlő eséllyel kapja meg minden kisgyermek.


Sikertörténet: fejlesztő iskola

Sikertörténet, hogy a fejlesztő iskola kedvéért módosították a közoktatási törvényt. A siker pedig néhány civil szervezet elszánt tagjának és a hozzájuk csatlakozó szülőknek köszönhető, akik kitartottak amellett, hogy a súlyos, halmozottan sérült gyerekeknek is jár az iskolai oktatás.

Csak emlékeztetőnek a nem is olyan régmúltból: volt idő, amikor felmentették őket az iskolai oktatás alól, ezzel a címkével: képezhetetlenek. Aztán később (szintén civil nyomásra) képzési kötelezettek lettek heti néhány órában, és most megérkezett a fejlesztő iskola. Igaz, ennek is vannak szépséghibái, de erről majd később.

Az is új elem, hogy ezt az oktatást – ellentétben más tanügyi változtatással – nem egyik-napról a másikra vezetik be kötelezően: a törvény megyei/fővárosi önkormányzati feladatként csak 2010. szeptember 1-jétől teszi kötelezővé. Így nemcsak időt kaptak az iskolák és a tanárok a felkészülésre, hanem részt vehettek azokon a szakmai konzultációkon, melyet a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány szervezett az oktatási és a szociális tárca támogatásával.

Mivel voltak olyan iskolák, ahol már elindították a fejlesztő iskolát (a törvény erre is lehetőséget adott), ezért a hét, régiónként szervezett tanácskozás egyik célja a jó gyakorlatok összegyűjtése volt, valamint párbeszéd a szakemberek között, és az érintett szülők, tanárok megszólítása, bevonása a tanácskozásba. A konzultációkra több mint hétszázan mentek el, és aki mindegyiken ott volt 113 előadót hallgathatott (volna) meg. Ezeken a találkozókon nemcsak a szakmáról esett szó (hány gyerekhez hány gyógypedagógus, hány asszisztens, dajka, mozgásfejlesztő stb. kell) Az is kiderült, hogy sok helyen a szülőket is meg kellett arról győzni, hogy miért is jó a gyereknek, ha iskolába jár, és olyan prózai dolgokról is beszélni kellett, hogy milyen legyen egy fejlesztő iskolai terem berendezése. A speciális eszközök beszerzése pénzbe kerül. Nagy Gyöngyi Máriától, az OKM tanácsosától tudom, hogy tavaly az intézményfenntartók speciális eszközök beszerzésére összesen 680 millió forintra pályázhattak. E pénzből jutott fejlesztő iskolai felszerelésekre is. Mint mondja: ennyi pénz még sosem volt erre a területre.

A cikk elején emlegetett civilek és szakemberek nyílt levélben fogalmazták meg kifogásaikat, amelyet az akkori oktatási miniszternek, Magyar Bálintnak címeztek. Kifogásolják például, hogy a heti húszórás iskolai fejlesztés kevés, mert a szülő továbbra is kénytelen ápolási díjon maradni. (A súlyos, halmozottan sérült gyerek nem tud egyedül iskolába járni, s neki nincs napközi.) Annak sem örülnek, hogy a fejlesztő iskola nem csak tanintézetekben lehet. Lehet például fogyatékosok ápoló-gondozó otthonában és fogyatékosok rehabilitációs intézményében is. A nyílt levél aláírói közül néhány: Kézenfogva Alapítvány, Pordán Ákos; ÉTA Országos Szövetség, dr. Rubovszky László; De juRe Alapítvány, dr. Kálmán Zsófia; Budapesti Korai Fejlesztő Központ, Czeizel Barbara stb.

Gyakorló, terepen dolgozó szakemberek megint más hibákat találnak a törvénymódosításban. Úgy gondolom, a hibák idővel korrigálhatók. Hadd idézzek egy szakembert, aki ezt mondta: nagy lépés ez, nemcsak a családok és a gyerekek életében, hanem a társadalmi tudatformálás területén is. És ez utóbbi legalább olyan fontos, mint a fejlesztő iskola törvénybe foglalása.


Spanyol módi: a Lantegi

A Lantegit a munkavállaló és munkáltató párosára találták ki, arra, hogy a leendő munkavállaló alkalmas-e a feladat ellátására. Felmérik a képességeit és azt összevetik azzal, hogy az adott munkakör milyen képességeket kíván. Mindkét felmérés grafikusan ábrázolható.

Hasznos konferenciát rendezett a Kézenfogva Alapítvány a Lantegi módszerről, amit üdvös lenne minél előbb elterjeszteni nálunk is. Most még csak a felnőtt, iskolát kijárt fogyatékossággal élő embereknél alkalmazzák, de sokkal jobb lenne, ha már a speciális szakiskolába lépés előtt megvizsgálnák a fiatalokat. Igaz, a spanyoloktól meghonosított módszer pénzbe kerül, de megérné az árát.

A Lantegit a munkavállaló és munkáltató párosára találták ki, arra, hogy a leendő munkavállaló alkalmas-e a feladat ellátására. Felmérik a képességeit és azt összevetik azzal, hogy az adott munkakör milyen képességeket kíván. Mindkét felmérés grafikusan ábrázolható. Egymásra téve a két grafikont, világosan kitetszik, hogy érdemes-e a kiszemelt munkakörre alkalmazni a jelentkezőt. Ha nagy a különbség, akkor nem, ha csak kicsi, akkor meg kell nézni: fejlesztéssel alkalmas lehet-e a jelentkező a munkavégzésre. De az is lehet, hogy csak a munkakörülményeken kell változtatni és az állás máris betölthető. Az előbbi leírás csak vázlatosan ismertette a módszert, hiszen más szempontokat is figyelembe vesznek a Lanteginél, de a cél világos: a megfelelő embert a megfelelő helyre. És ami ugyancsak örvendetes: a módszer már nálunk is megtanulható.

A tapasztalatokról a projektben résztvevők számoltak be: Jakab Áron, Bárka Alapítvány (Dunaharaszti), Szvacsekné Jahn Margit, Fogd a Kezem Alapítvány (Pécs), Nelhübel Henriette, Mécses Egyesület (Mezőberény). Az egyéni képzési tervekről, az utókövetésről Jakubinyi László számolt be (Szimbiózis Alapítvány, Miskolc), a karriertervekről Schenk Lászlóné (Esőemberekért Alapítvány, Tata). Az áprilisban tartott konferencia előadásainak vázlata (prezentációja) megtekinthető a www.dolgoz6ok.hu oldalon.


Képzés a hátrányok csökkenéséért
 

Az ÉTA Országos Szövetség Lakóotthoni munkacsoportja nyert a HEFOP 2.2-es pályázatán, amelynek célja a fogyatékos emberek munkába állítása. A projekt menedzsere Halászné Gambár Mária (ÉTA) volt, a képzés szakmai vezetője: Haraszti István (Apor Vilmos Katolikus Főiskola).

„Minden pályázat tehát, mely a fogyatékossággal élő emberek munkába állítását, állásának megtartását elősegíti, hozzájárul ahhoz, hogy a negatív tendenciák megforduljanak, és a hátrányok csökkenjenek” – írja a program zárásaként kiadott Képzés az értelmi fogyatékossággal élők munkába állításáért c. könyv bevezetőjében dr. Rubovszky László, az ÉTA ügyvezető igazgatója. A projekt résztvevői az ÉTA tagszervezetei vagy más szervezetek által működtetett lakóotthonok dolgozói (önkéntesei) voltak, akiknek képzését az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanárai vállalták. A program általános célja a résztvevők ismereteinek bővítése, a kompetenciáinak fejlesztése, mindezt azért, hogy a dolgozók az itt megszerzett többlettudásukkal elősegítsék a „kliensek”, vagyis az értelmi fogyatékos munkavállalók munkaerő-piaci integrációját. A program (az oktatás), a bevezető és a záró részen kívül négy pillérre (modulra) épült:

  1. Munkaerő-piaci ismeretek;
  2. Információs technikák;
  3. A befolyásolás és meggyőzés módszerei;
  4. Személyes hatékonyság fejlesztése.

A hálózatépítés is a program része volt. Hálózatot azok között a régiós lakóotthonok között építettek ki, amelyek vállalták egy munkakeresést, munkakínálatot bemutató netes oldal működtetését. Öten vállalták: Debrecen: Fény Felé Alapítvány, Mezőkövesd: Gondoskodás Alapítvány; Göd: Lámpás ’92; Pécs: Pécsi Napközi Otthon Alapítvány; Nyúl: Márton Lakóotthon.

Aki a www.eta-szov.hu oldalon, a bal oldalon lévő
HEFOP linkre kattint, akkor hozzájuthat a hálózat legfontosabb információihoz, de regisztrálhat is mint munkaadó vagy mint állást kereső. Az Aktuális híreknél megtalálhatók azok a regionális munkatársak, akiknél regisztrálni lehet. A Regionális központok nevű rovat pedig állásokat kínál a kiválasztott régióban.

Mikor ezt a cikket írom, Pécs nevére, kattintva például, hat állásajánlatot találtam. A központok élő kapcsolatban vannak a környékbeli munkaerőközpontokkal, akiktől begyűjtik a megfelelő állásajánlatokat, és közvetítik is az ő igényeiket. (A képzés egyébként a kapcsolatok erősítését is szolgálta a munkaügyi szervezetekkel, a helyi munkaadókkal és a szociális szervezetekkel.)

A képzést lezáró konferencia pedig akár a tanfolyam vázlatos kivonatának is volt tekinthető, amelynek során felidézhetők voltak az eddig tanultak, de aki csak most kapcsolódott bele (mint jelen sorok írója), annak nagyon sok új információt adott. Az már külön ráadás volt, hogy nagyon szép helyen tartották: Pomázon, a nemrég felújított Teleki-Wattay kastélyban.

F. Á.


Dolgoz(6)ok – Új Polgári törvénykönyv 2010-ben

A Polgári törvénykönyv módosítása érinti az értelmi fogyatékossággal élő embereket is.

A kormány még májusban, az alkotmányügyi bizottság pedig szeptember 10-én bólintott rá a Polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításaira. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az ülésen azt mondta, „bizonyos értelemben a rendszerváltás befejezése lesz az új Ptk. elfogadása …“, azaz a rendszerváltás is megjelenik a törvényekben. A változás a fogyatékos embereket is érinti. A munkával kapcsolatos jogszabályok legutóbbi módosításai után elvesztették állásukat azok az emberek, akik cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állnak. Ők ugyanis nem írhatnak alá (munka)szerződést, és ezt helyettük gondnokuk sem teheti meg. Több ezer fogyatékos ember vált munkanélkülivé, ami nemcsak anyagilag érintette őket, hanem érzelmileg is: e lépés kizárta őket a társadalommal való kapcsolattartásból. Mert a munka a fogyatékos emberek önértékelésének is fontos eleme.

Az új Polgári törvénykönyvben már nem lesz benne a kizáró gondnokság, s ez hazánkban kb. 40 ezer fogyatékos ember jogállását változtatja meg. Megszűnnek a cselekvőképességet kizáró és általános jelleggel korlátozó gondnokság kategóriái, helyette ügycsoportok szerinti korlátozás lesz. Ez persze nem biztosítja automatikusan a munka világába való visszatérést, hiszen azt még nem tudjuk, hogy a Munkatörvénykönyve és az új Ptk. hogyan kapcsolódik egymáshoz. A Kézenfogva Alapítvány, az AOSZ és a miskolci Szimbiózis Alapítvány által közösen elnyert Ne hagyd magad! antidiszkriminációs projekt jelzőrendszeréhez sok megkeresés érkezett a munkával kapcsolatban, ezért a Kézenfogva Alapítvány kerekasztal megbeszélést tartott szakemberek részvételével e témában. A konferenciáról a Kézenfogva Alapítvány honlapján egyebek mellett ez olvasható:

„Mivel az elmúlt hónapokban sok visszajelzés érkezett a gondnoksági anomáliákkal kapcsolatban, a mentálisan sérült, értelmi sérült és autista emberek jogegyenlőségét különösen érintő témában, a Kézenfogva Alapítvány a gondnoksági reform kérdésköréről kerekasztal megbeszélést rendezett. A résztvevő szakemberek a fogyatékos személyek jövőbeni munkavállalásával kapcsolatos kérdéseikre keresték a választ: hogyan viszonyul majd a Munka törvénykönyve az új Polgári törvénykönyvhöz? Dolgozhat-e minden fogyatékos személy, vagy továbbra is lesznek, akik nem lehetnek munkaszerződés alanyai?

A hatályba lépett ENSZ-egyezmény* a fogyatékossággal élő személyek jogaival kapcsolatban fontos változást hozott. A kerekasztalon részt vett illetékes civil érdekképviseleti szervek álláspontja szerint a Polgári törvénykönyv folyamatban lévő reformja során, a kizáró gondnokság kategóriájának megszűnésével, párhuzamoson érvényesülnie kell az ENSZ egyezmény azon alapelvének, amely a részes államoktól megköveteli a fogyatékos személyek másokkal azonos alapon történő foglalkoztathatóságának biztosítását.” (www.kezenfogva.hu)

Aki hosszabb ideig tartózkodott már olyan munkahelyen, ahol értelmi fogyatékosok emberek dolgoznak, ugyanazt fogja tapasztalni, mint az épek társadalmában: a többség jól dolgozik, és nagyjából ugyanannyi lógós van (értsd: munkát nem szerető), mint a többségi társadalomban. Pontosan tudják ők is, hogy a munkáért pénz jár, ami jó dolog. Meg tudják különböztetni a rossz és az unalmas munkát, viszont vannak, akik monotóniatűrők, és kifejezetten szeretik ebb en is az egyhangúságot. A Lantegi féle módszer (l. Spanyol módi: a Lantegi c. cikkünket), ami arra hivatott, hogy felmérje a fogyatékos emberek képességeit, azt, hogy milyen munkára alkalmasak, mire érdemes képezni őket, remélhetőleg elterjed nálunk is. A Kézenfogva Alapítványon és partnerein ez nem fog múlni, hiszen az Aktív műhely foglalkoztatási modellt (melynek része a Lantegi módszer) épp ezért akarják nálunk meghonosítani. A modell így mutatkozik be a www.dolgoz6ok.hu honlapon: „Rendszerszemléletű modell, amelynek szisztematikus és következetes használata az értelmi fogyatékos, autista emberek foglalkoztatásának mennyiségi és minőségi javulását eredményezi.”

Hogy ez mennyire fog sikerülni, azt nem tudom, mert valahogy olyan természetesnek vesszük/veszik: hogy a fogyatékosok világában minden ingyen van. Most pedig a modell átadásáért, a Lantegi módszerért fizetni kell. Reménykedem, hogy lesz erre fizetőképes kereslet. Megéri a munkáltatónak is, aki fogyatékos embert alkalmaz, de megérné az oktatási tárcának is, hogy a speciális szakiskolában olyan munkákra képezze a fogyatékos fiatalokat, amelyekre alkalmasak.
A civilek erőfeszítéseit az koronázná meg, ha a következő hónapok során a törvény(ek)ben érvényesülnének azok a megfontolások, amelyek a fogyatékos emberekkel foglalkozó szakemberek szerint kívánatos, és az ENSZ konvenció elfogadása/ratifikálása után pedig kötelező.

*

Az új Ptk fent idézett változása nemcsak a munkával kapcsolatban érinti a családokat. Például: érdemes-e gondokság alá helyeztetni azt, aki ebben az évben tölti be a 18-at, akkor, amikor két év múlva úgyis minden megváltozik? Mi lesz azokkal, akik most a „régi módi” szerinti gondokság alatt vannak? Nekik új eljárást kell kezdeményezni, hogy a megfelelő besorolást megkapják? Ha megszűnik a gondokság régi fajtája, akkor a gyámhivatalok hatásköre is változik? Jó lenne, ha megszűnne a mostani, sok szülőt megalázó gyakorlat, az „elszámoltatása az utolsó szögig”. Csupa olyan gyakorlati kérdés, amelyekre jó lenne választ kapni. Természetesen az ÉTA-Hírlevél választ keres ezekre a kérdésekre.

– czy –

* A Fogyatékos személyek jogairól szóló egyezményt az ENSZ közgyűlése 2006. december 13-án fogadta el. A magyar országgyűlés 2007. június 25-én 337 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül ratifikálta a 2007. XCII. törvény elfogadásával. Az egyezmény 2008. május 3-án lépett hatályba.

 


Hivatalból elrendelt papírgyártás

Azzal mindenki egyet ért, hogy az értelmi fogyatékossággal élő embereknek szükségük van képességvizsgálatra. Kötelezően. Kéri a Magyar Államkincstár, kéri a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, kéri a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. Mindegyiket más-más dolog érdekli, tehát más-más papírt kell kitölteni.

Az alábbiakban a felnőttekkel kapcsolatos képességvizsgálatról ejtünk szót, mert beszélgető társam velük foglalkozik. Akár írhatnék nevet is, de nem érdemes. Mert ez nem csak egy intézményt, és a benne dolgozó, élő embereket érinti. A probléma országos. Mielőtt rátérnénk ennek lényegére, nézzük meg, hogy az értelmi fogyatékos gyermeket majd felnőttet élete során hányszor és miért vizsgálják (és itt az egészségügyi vizsgálatról szó sem esik).

 

A képességvizsgálat menete

  1. Óvodás korban
    Nevelési tanácsadó iskolaérettségi vizsgálata, probléma esetén a tanulásképességet vizsgáló rehabilitációs bizottság dönt az iskolatípusról (általános, speciális).
  2. Iskolás korban
    Ha speciális iskolába kerül a gyermek, kétévente kontrollvizsgálaton kell megjelennie.
  3. Továbbtanulás
    Speciális szakiskolában történhet.
  4. Ha nem tanul tovább, akkor fogyatékosok nappali ellátó intézményébe kerülhet a sérült fiatal. Háziorvos, kezelőorvos által kitöltött orvosi igazolás szükséges a bekerüléshez. (9/1999 (XI. 24.) SzCsM rendelet melléklete)
  5. Ha a nappali ellátó intézményben szociális foglalkoztató működik, akkor újabb munkaegészségügyi, szakorvosi igazolás szükséges a rehabilitációs alkalmassági vizsgálathoz, ami alapján besorolásra kerül, hogy munka-rehabilitációs, vagy fejlesztő-felkészítő munkacsoportba kerül az ellátott. Az alkalmassági vizsgálatot a regionális módszertani intézmények által működtetett szakértői bizottságok végzik térítésmentesen.
  6. Ha a felnőtt ellátott tanulni szeretne, a beiskolázásához újabb vizsgálaton kell átesnie, melyet a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ, térítés ellenében, elvégez. Ehhez szükséges: az eddigi vizsgálati anyag (pszichológusi, szakorvosi), valamint a kezelőorvos javaslata, hogy tanulhat.

Szóval nem kevés ez, és tulajdonképpen mindegyikre szükség van. De – és itt megint csak az iskolából kikerültekről van szó – ha a fiatal bekerül egy nappali foglalkoztatóba, és a bekerülési állapothoz képest sem az állapotában, sem a körülményeiben nincs változás, évente akkor is kell képességvizsgálatot végezni. Ezt a vizsgálatot legtöbbször nem az erre kiképzett szakemberek végzik, hanem a velük foglalkozók, akik ugyan szintén szakemberek, csak épp nem ezen a területen. Azaz papírt gyártanak papírból. Ráadásul ahány hatóság, annyi szempont. Beszélgetőtársam azt mondja, elborítja őket az adminisztráció, és egy embere ilyenkor csak ezzel foglalkozik. Ez pedig túl nagy luxus, amikor az ilyen intézmények úgyis csak a legminimálisabb létszámmal tudnak felszínen maradni. Az is sérelmes, hogy amikor az intézmény összes tagját meg kell vizsgálni, akkor nekik kell bemenni a bizottsághoz, holott az lenne a célszerű, ha onnan jönnének ki, és vizsgálnák meg foglalkoztatottakat. Egyszerűbb, olcsóbb és humánusabb, arról nem is beszélve, hogy mindjárt természetes közegükben látnák: mire is képesek a fogyatékos emberek.

Az összes eddig megtartott vizsgálat közül egy volt hasznos, mondja beszélgetőtársam, az amit a beiskolázáshoz a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság végzett. Bár ők sem jöttek a helyszínre, de tényleg alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatot végeztek. Egy-egy emberrel két-három órát is foglalkoztak. Igaz, ez pénzbe került, és nem is kevésbe, amit az intézmény állt.

Miért nem lehet ilyen alapos vizsgálatot a helyszínen elvégezni, például a munkával kapcsolatosan? Az legalább olyan fontos és döntő az ember életében, mint a tanulás. És miért nem lehet valamilyen egységes rendszerbe foglalni azokat a dokumentumokat, amelyeket egy-egy hatóság elkér? Miért nem lehet csökkenteni a felnőtteknél a vizsgálatok számát? Például azzal, hogy a nappali foglalkoztatóban lévőknek csak akkor kellene ilyet megcsináltatni, ha valami változás áll be az életükben: például munkát szeretnének vállalni vagy épp ellenkezőleg: csökkent a munkaképességük (munkaképesség-vizsgálat) vagy szakmát szeretnének tanulni (tanulási képességvizsgálat) vagy éppen romlott az állapotuk. Ilyenkor az intézmény vezetője kérhetné a képességvizsgálatot, a helyszínre kiszállna a szakértő, és simán, minden megrázkódtatás nélkül lezajlana a vizsgálat. Mert ők ugyanúgy ódzkodnak, tartanak a vizsgálatoktól, mint az emberek többsége.

Ezek persze olyan kérdések, amelyekre a hivatal kapásból azt fogja felelni, hogy más érdekli a minisztériumot, megint más a foglalkoztatási hivatalt. Ezzel nem is érdemes vitatkozni, de valószínűleg meg lehet találni azt a közös nevezőt, aminek alapján valahogy mégis csak csökkenteni lehet(ne) a papírmunkát, hiszen érdemi, szakértő által elvégzett vizsgálat/felmérés a legtöbbször nem történik.

F. Á.


Lakóotthont Budapesten

A Budapesten élő, értelmi fogyatékos gyermeket nevelő családok az önkormányzat által fenntartott lakóotthont szeretnének. Budapesten. Fordultak már mindenkihez, kilincseltek önkormányzatoknál, mindhiába. Most a Kézenfogva Alapítvány felkarolta ügyüket, és ha lakóotthont nem is, de lobbizást ígért nekik.

Budapestnek vannak ugyan otthonai a fogyatékos emberek számára, de több száz kilométerre a fővárostól. Mert a szocializmus idején inkább eldugni akarták, mintsem integrálni őket a társadalomba. Ezek az otthonok többnyire régi kastélyokban vannak (pozitívum: így legalább megmaradtak), ahol két-háromszáz ember él egy fedél alatt, többnyire sokágyas szobákban, ahol a magánéletre (amire pedig nekik is joguk van) semmi lehetőség.

A Kézenfogva Alapítvány, a Nemzeti Civil Alap támogatásával útnak indította a Lakóotthonokat Budapesten! elnevezésű projektjét. Céljuk: lobbizni azért, hogy a fővárosi önkormányzat építse be a stratégiai tervébe, hogy a főváros határain belül lakóotthonokat és kis létszámú támogatott lakhatási formákat létesít.

Javaslatukat szakmai érvekkel is alátámasztották, és elkészítettek egy projekttámogató lobbi filmet is, amiből tévéspotot forgattak. Ebben szülők, szakemberek és érintettek szólalnak meg. Farkas Miklós, úgy is mint érintett, részt vett a Kézenfogva lakóotthonról tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy mit is jelent neki az, hogy olyan helyen lakik, ahol szeret élni, ahol közel van minden, ismerősek az utcák, az emberek. Jól érzi magát a lakásotthonban, és szeretné, ha sorstársai is olyan helyen élnének, amit a család után második otthonuknak tekinthetnének.

Borúlátó vagyok: nem hiszem, hogy egy-két tévéspot, néhány lobbianyag megváltoztatná a világot. Nem mondom, ha épp most választanánk polgármestert, akkor talán jól jönne a fogyatékos emberekkel élők szavazata. Sem a kormány, sem a főváros vezetése nem ezzel van elfoglalva. Ebben az évben tudomásom szerint nem is írtak ki lakóotthonra pályázatot, és ez, a hozzáértők szerint, nem sok jót ígér.

 


Népi kismesterségek és alkotótábor Gödön

Kiállításra megyek Gödre, a József Attila Művelődési Házba. A Lámpás ’92 Alapítvány valkói és gödi foglalkoztatóiban dolgozók mutatják meg, hogy mit tudnak (május 16–23.). A Népi kismesterségek című kézműves kiállításon körülnézve, első blikkre azt mondom: „ez igen”. A másodikra, miután alaposabban körülnéztem, ismét csak azt: „ez igen.” Aki nem ismeri a fogyatékos emberek világát, el sem tudja képzelni, hogy milyen szép, míves munkára képesek azok, akik tudnak és akarnak dolgozni.

Persze az nem elég, hogy valaki dolgozni akar. Kell ahhoz egy cég is, amelyik hajlandó munkát adni, mi több, még abba is hajlandó munkát fektetni, hogy megtudja: mi az, amiben a fogyatékossággal élők valami jót, eladhatót tudnak produkálni. A közhasznú alapítványnak volt ehhez energiája. Lakóotthonai, foglalkoztatói vannak, és a foglalkoztatókban végzett munka (a kiállítás alapján) kiváló. Azt nem állítom, hogy mindez rentábilis. Legfeljebb nullszaldós lehet. Hiszen balga ember az, aki azt hiszi, hogy a fogyatékossággal élő emberek naponta ugyanannyi darabot tudnak elkészíteni, mint szerencsésebb (ép) kortársaik. De az bizton állítható, hogy a minőség a Lámpás ’92-nél igencsak magas, és az is, hogy a fogyatékosok emberek önbecsüléséhez a munka épp annyira fontos, mint a többségieknek. Ezt az alapítvány gondozottja, Polostyák Zoltán így fogalmazta meg a megnyitón elszavalt versében: Kezed dolgozik és alkot / Így tesz hasznossá egy napot.

A kiállítást Csiki Lóránt, a népművészet ifjú mestere nyitotta meg, aki nem kívülálló, hiszen tanítóként, mesterként is részt vesz a Lámpásnál folyó munkában. Ott volt még az önkormányzat képviselője, az alapítvány vezetője, Makrai Józsefné, Klári, meg Csereklye Györgyi a Halmozottan Sérültek Szülőszövetségének elnöke (a kiállítás a Szülőszövetség támogatásával valósult meg). És ott voltak a tárgyak büszke készítői is: az alapítvány gondozottjai, foglalkoztatottjai is, na meg persze az érdeklődő gödiek, de a szomszédos Vácról is jöttek, például Tumann Imre és felesége, akik régi elkötelezettjei (lévén gyógypedagógusok) a fogyatékosügynek.

Kár, hogy csak egy hétig volt látható a kiállítás. Ám, akik látták, azok biztos, hogy felülvizsgálták eddigi nézeteiket a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatban.

*

Eltelik egy kis idő és már megint Gödön vagyok. Az önkormányzat tulajdonában lévő Duna parti faházakban már másodszor vertek tanyát a Lámpás ’92 Alapítvány által szervezett képzőművészeti tábor alkotói. Telt ház volt. Idén olyan sokan jelentkeztek, hogy nem is tudtak mindenkit fogadni. Az persze más kérdés, hogy volt olyan civil szervezet, amelynek vezetője az utolsó pillanatban mondta le a részvételt, nem kis fejtörést okozva ezzel Makrai Józsefnénak, Klárinak, az alapítvány vezetőjének. (Arról nem is beszélve, hogy így más elől vette el a helyet.) De ezen a hagyományos nyílt napon, ezekre a kezdeti izgalmakra már csak ritkán gondolnak. A bográcsban már fő a marhapörkölt, szorgos kezek a krumplit hámozzák, és akárcsak tavaly, most is el kell szaladni valami belevaló ízesítőért.

Persze mielőtt átadnám magamat az evésnek és a társasági örömöknek, lemegyek a Duna-partra, elkísér Klári is meg Göd város szociális bizottságának elnöke (aki beugrott megnézni a nyílt napot, mert a város önkormányzata törődik a városban élő civil szervezetekkel és a fogyatékossággal élő emberekkel).
Megnézzük a napórát, amit a landart témakörében készítettek a fiatalok Méhes Károly festőművész instrukciói alapján. Jól mutat a part homokján, háttérben a napfényben fürdő Dunával. Utána, már fent a táborban, az elkészült festményeket nézegetem, meg beszélgetek az alkotókkal. A táboroknak mindig van központi tematikája. A mostaninak a fény. Nekem tetszik, amit látok, és Orsós György is lelkesedik néhány képért, csak a sajátja miatt morog, amit Pető Barna (vezető tanár) instrukciói alapján átfestett. Szép kép ez is, de hát én elfogult vagyok, ha róla van szó.

Gyurikáról már több film is készült. Fehér Zsuzsa (HírTv) készítette róla a Gyurika c. sok díjat elnyert filmet. Gyurika azóta megjárta a filmesekkel Párizst és Rómát (most elárulom: szeretne New Yorkba is eljutni). Mert él-hal az építészetért, s ha lehetne, csak épületeket rajzolna-festene. A párizsi útról készült filmet most lejátszotta nekünk, titoktartást kérve tőlünk, elvégre ezt még nem mutatták be. (Azt is filmnézés közben tudtuk meg, hogy a bogádi lakóotthonban, ahol él, Gyurcinak hívják. Szereti a nevét.)

Öröm volt látni nekünk is, hogyan örül ő minden szép épületnek, és mond róluk véleményt, hogyan ismerkedik a párizsiakkal. Nem tudom hányszor látta már a filmjét, de már előre bemondta saját poénjait, felhívta a figyelmünket egy-egy általa fontosnak tartott (következő) jelenetre. A film igazán szórakoztató és szeretni való. Remélem, ez is besöpör annyi díjat, mint a Gyurika című. (Július 29-én a Slow Fesztiválon, Egerben már bemutatták.)

Közben elkészült a gulyásleves, Csereklye Györgyivel, a Halmozottan sérültek Szülőszövetségének elnökével és egyik gödi patronált családjával ülök egy asztalnál. Beszélgetünk a szülőszövetség munkájáról, mely már az egész országra kiterjed, és az egyre nehezebb helyzetben élő családokról. Az asztalunknál ülő család négy gyereke közül három fogyatékos. Acélos szív kell ahhoz, hogy ne fusson el az ember ennyi nyomorúság elől, és félretolva a sajnálatot a segítésre koncentráljon. Mindkét alapítvány vezetői, munkatársai ez utóbbit teszik, és az olyan dolog, amiről érdemes hírt adni.

Arról is érdemes hírt adni, ami az utolsó pillanatban érkezett: az alapítvány a kis Norvég Alap pályázatán, az ÉTA-val közösen pályázott és nyert a gödi Alkotó hétvégék nevű programjával. Ez nem mást jelent, mint hogy havonta egyszer ismét találkozhatnak azok, akiknek tehetsége és kedve van a képzőművészethez. Az utazást, a szállást, az étkezést az alapítvány állja a pályázati pénzből. De beszállt a gödi önkormányzat is azzal, hogy a szállást kedvezményesen biztosítja.

Ferenczy Ágnes

Kiállítás és árverés

A gödi alkotótáborban készült képekből kiállítás nyílik október 10-én, 17 órakor a Fény nyomában címmel a Volvo Galériában (Budapest 1044 külső Váci út 50–58. – a Baumaxszal szemben).

November 28-án ugyanott, szintén 17 órai kezdettel árverésre bocsátják a kiállított képeket.

Mindenkit szeretettel várnak!


Tíz küzdelmes, mégis örömteli év

A telek szülői adomány volt, a rajta lévő lakóotthon pályázati pénzekből és adományokból épült fel. A Piliscsaba klotildligeti részén álló ház belesimul a környezetbe, csak a kerítésen lévő tábláról tudja az arra járó, hogy itt van a Summa Vitae Alapítvány lakóotthona.

Az alapítvány szeptember 13-án születésnapi vendégségbe hívta barátait, ismerőseit, támogatóit, hogy együtt örüljenek annak: tízéves az alapítvány lakóotthona. Szép kor ez egy alapítvány életében, és biztos vagyok benne, hogy a jó hangulatú ünnepségen – amelyen önhibámon kívül nem vehettem részt –, sokan megkérdezték Csizmadia Lászlót, az alapítvány kuratóriumi elnökét vagy Antal Esztert, az alapítvány vezetőjét: hogyan csináljátok, hogyan tudtok talpon maradni?

Jómagam, néhány nappal az ünnepség után, ugyanerről faggatom Nagy Etelkát, a lakóotthon vezetőjét. Etelka gyógypedagógus, négygyerekes családanya, a legkisebb 17, a legnagyobb 24 éves. Öt éve jár át Gyermelyről nap mint nap Piliscsabára. Lemegyünk az alagsorba, ahol tornaszoba van meg kézműves műhely. A megnyitás után itt mézeskalács műhely volt. Mert egy lakóotthon életben maradásához nem elég az állami normatíva meg a lakók befizetése, több lábon kell állni. A mézeskalács készítése volt az egyik lába. Ez nem jött be, hát túladtak rajta. A másik láb az egyetemi kollégium (a községben van a Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a ház eleve a lakóotthon, kollégium és mézeskalács műhely együtteseként épült. Húsz kollégista él egy fedél alatt a fogyatékos emberekkel, és még ha nem is vesznek részt tevőlegesen az otthon életében, az integrációnak ez kiváló gyakorló terepe. Harmadik lábnak a legnagyobb jó indulattal sem nevezhetem az értelmi fogyatékosok napközi otthonát, ami január óta működik. Nemcsak azért, mert szűkös rá az állami normatíva, hanem azért sem, mert az engedélyezett hat fő helyett még csak ketten vannak. (Annak is megvan persze az oka, hogy miért vannak kevesen, holott a községben élnek ellátatlan fogyatékos emberek: fizetni kell a napköziért, meg aztán sokan azt hiszik, hogy ezzel elvesztik az ápolási díjra való jogosultságukat.) Negyedik lábnak meg ott vannak a pályázatok (ha bejönnek). Mindezzel együtt sem könnyű az élet.

Míg Etelkát hallgatom, feltűnik, hogy milyen csend van, pedig már vége a délutáni pihenőnek. De itt nem szokás hangosan zenét hallgatni; tévét nézni, ebből az egész házban csak egy van, azt is többnyire a kollégisták nézik. „Nem mintha tiltanánk, de valahogy így alakult” – mondja Etelka. Itt minden napnak megvan a maga ritmusa, és ebben a ritmusban helye van az elvonulásnak, a magánynak is. A ritmus alapját a különböző foglalkozások adják: például a szinten tartó olvasás, a szövegértés, írás; a kézműves tevékenység; az átmozgató torna; a takarítás (ki-ki a maga szobáját). De munka is van fizetésért: ketten fejlesztő-felkészítő, heten pedig munka-rehabilitációs foglalkoztatáson vesznek részt.

De nem csak a négy fal között zajlik a lakók élete, a kilépés az otthonból jót tesz mindenkinek. Járnak hát úszni és csoportos gyógytornára a Silóba (a községben lévő mozgáskorlátozottak lakóotthonának neve), aztán terápiás lovaglásra a helybéli cserkészcsapat lovardájába, meg hittanra Szép Mónikához, a református lelkipásztorhoz, aki egyúttal a lakóotthoni dolgozók szupervizora is, és akiről Etelka így vélekedik: „Nagyon nagy szerencsénk van, hogy őt kaptuk a sorstól. Hetente egyszer egy délután vagyunk együtt. Nemcsak hittanra oktatja a lakókat, hanem beszélget, játszik, énekel velük.”

A mozgalmas hétköznapokhoz hozzátartoznak az ünnepek is. Etelka tudatosan törekedett arra, hogy a visszatérő ünnepekkel hagyományt teremtsen. Így lett hagyomány a lakóotthonhoz tartozó kollégium diákjainak szeptemberi bemutatkozása, meg a velük töltött „előkarácsony”, ilyenkor van sült tök, sült alma, szendvics és közös éneklés. E hagyomány része a farsang, a szüreti mulatság, a lakók születésnapjának megünneplése, no meg a lakóotthon „születésnapja” is, amelyre idén több mint száz vendég érkezett, és a délutáni napsütésben a Nemadomfel! Együttes zenéjének örülhettek az egybegyűltek. Az ilyen hagyományokból, közös ünnepekből alakult ki az, amit Etelka így nevez: „lakóotthoni összetartozás” – megtörtént a leválás a szülőkről. Általában kéthetente mennek haza (már akinek van még hová hazamenni), a közös, lakóotthoni nyaralás után pedig még egy hetet a családdal vannak. Két éven át Tihanyban töltöttek „csodás egy-egy hetet”, idén nyáron is meglátogatták a szentendrei skanzent, elmentek néhányszor a dorogi tóhoz, ahová az otthon kisbuszával meg a támogató szolgálat segítségével jutottak el.

A csendben mintha gitárszót hallanék. Jól hallom. Az esztergomi Pintér János gyógypedagógus zenél. Nyolc éve önkéntese az otthonnak. Eleinte hetente jött, most már kéthetente, és gitárjával együtt mindig hoz valamit a lakóknak is. Édességet, rágcsálnivalót. Innivalót Gábeli Erzsébet, a délutáni segítő oszt. Erzsébet szociális munkás, a szomszéd faluból, Pilisszentivánról jár át. A lakók körbeülik a hatalmas asztalt, és akinek kedve van, az Jánossal együtt énekel. Ketten hiányoznak: Krisztián az egyik, az otthon legfiatalabb lakója. Dísznövénykertésznek tanul Budapesten, önállóan közlekedik. A másik hiányzó az aspergeri autista fiatalember. Az egyetemen filozófia szakra jár. Két éve az otthon lakója. De él itt elvált férfi is, aki rendszeresen látogatja gyermekét, és aki az otthon ügyintézője: „Nagyszerű ember” – jellemzi Etelka, és hozzáteszi: „Sokfélék vagyunk, de így a jó.”

Tényleg így lehet a jó, mert így együtt üldögélve az asztal körül, mögöttük a gyönyörű cserépkályhával, János gitárjátékával olyan hangulata van a háznak, ami a kívülállót is megérinti, és érteni véli, mi is az a lakóotthoni összetartozás.

Ferenczy Ágnes


Adománykérés

Stratégiai kisokos civilszervezeteknek címmel praktikus tanácsok olvashatók a http://www.adhat.hu/tippek/egy/25.html weboldalon. Alapelvük: „Fontos, hogy ha adományszervezésre adjuk a fejünket, akkor a kabáthoz keressük a gombot, vagyis a szervezet adott tevékenységéhez keressük a megfelelő adományszervezési módszert, ne az adomány határozza meg a tevékenységet.”

A www.adhat.hu oldalon pedig kérni is, adni is lehet. Adományt bárki felajánlhat (cégként, civil szervezetként vagy magánemberként), és kérhetnek is adományt a civilek, pontosan meghatározva, hogy mire van szükségük. Ugyanez a portál várja a civil szervezetek sikertörténeteit. A legjobbak a Magazin rovatban megjelentetik, és ráadásként ingyenes bannert (kis reklám a neten) biztosítanak. Ahová a történetet kell megírni:
http://www.adhat.hu/hirek/egyhir/614830/civil_szervezetek_sikertortenetei.html .


Művészeti fesztivál

Tatabányán volt a Magyar Speciális Művészeti Műhely (MSMM) XXI. fesztiválja, július 7–11. között, amikor több mint ezer résztvevő vette birtokba a várost. Az MSMM kitalálója, megvalósítója és hosszú ideig elnöke, Herczog Tamás, a Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézetének (Andornaktálya) igazgatója, az MSMM kitalálója, megvalósítója, hosszú ideig elnöke, kitüntetést vehetett át augusztus 20-án: a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét (polgári tagozat). Az indokolásban ez állt: „a fogyatékos emberek ellátása, életminőségük javítása, a foglalkoztatásuk területén, négy évtizeden át kifejtett példaértékű munkássága elismeréséül nyugállományba vonulása alkalmából.” Gratulálunk!


Ne hagyd magad!

Eredményesen működik a Ne hagyd magad! diszkriminációellenes jelzőrendszer. A Kézenfogva, a Szimbiózis Alapítvány és az Autisták Országos Szövetsége által közösen működtetett jelzőrendszerhez befutott esetek legtöbbje az oktatással kapcsolatos. De eredményesen képviseltek egy édesanyát, akit a lakáshoz jutás terén érte diszkrimináció az önkormányzat részéről, holott két gyermeke közül az egyik fogyatékos.

Mivel a panaszok túlmutatnak önmagukon, és a jövőre nézve tanulságokkal szolgálhatnak, készül egy Esetjogi gyűjtemény a három partnerszervezet kiadásában, amelyben a jelzőrendszer és az ehhez kapcsolódó jogsegélyszolgálat tapasztalatait dolgozzák fel a munkatársak. Bár nem sokára véget ér a program, a résztvevők sikeresen pályáztak a folytatására. Tehát a Ne hagyd magad! tovább folytatódik dr. Gazsi Adrienn jogász szakmai vezetésével.
Ha valaki úgy érzi, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őt vagy gyermekét a törvény által biztosított jogaiban (esélyegyenlőségi törvény: 1998. évi XXVI. törvény), az kérjen segítséget a jelzőrendszer munkatársaitól.

A Ne hagyd magad! jelzőrendszer hívható a (06 40) 200 320 kék számon:
hétfőnként 11–17 óráig; szerdánként 10–16 óráig.
A hívásokat dr. Halmos Szilvia jogász fogadja.

Bővebb információ:ww.kezenfogva.hu/nehagydmagad.
Cím: Kézenfogva Alapítvány, 1093 Budapest, Lónyay u. 19.


Az Aranyszív napja a Summerfesten

Idén is volt Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál Százhalombattán. A tizenötödik alkalommal megrendezett rendezvényre öt kontinens huszonöt országából érkeztek a meghívottak. A tíznapos rendezvény egyik napja, augusztus 17., a fogyatékos embereké volt. Ez volt az Aranyszív napja. Nevét a városban dolgozó Sérültekért Alapítványtól kölcsönözték: az ő kitüntetésük az Aranyszív annak, aki sokat tett a sérült emberekért.

A jó hangulatú rendezvényen fellépő előadók nagy sikert arattak. A színpompás népviseletbe öltözött külföldi csoportok táncai kezdték a napot. a hazai előadók, a fogyatékos emberek, délután következtek. A Vakrepülők nevű zenei formáció remek hangulatba hozta a közönséget. A százhalombattai Sérültekért Alapítvány Felhőjáró nevű színjátszó csoportja integrált táncához is ők szolgáltatták a zenét. (Sajnos, a velük együtt táncoló tehetséges fiatal lány nevét nem sikerült megtudnom.) Föllépett még a kerekes székkel közlekedők Gördülő Tánccsoportja és a jeltáncos kettős: Sugár Anna és Jankovich Andrea.

Az építkezés miatt megkisebbített Szent István téren az árusok között, néhány fogyatékos emberekkel foglalkozó civil szervezet asztala is helyet kapott. Szép kézműves munkákat lehetett venni tőlük, amelyekről senki meg nem mondta volna, hogy fogyatékos ember készítette.

Jó idő volt, sütött a nap, kicsit ugyan keveselltem a nézőket, de az egészen meghatott, amit egy ráckevei asszonytól hallottam: csak azért jött el a fiával együtt, hogy a Gördülőket lássa. Ha tud, minden előadásukra elmegy.


Izgalmas nap a Gyerek Szigeten
 

Újsághír: Lezárult a T-Com és a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány ADHAT programjának közreműködésével kiírt Gyerek Sziget pályázat. A nyertes szervezetek gyermekeit vendégül látták a budapesti Hajógyári-szigeten. Az utaztatást, az ellátást a T-Com állta. A nyertesek között ott voltak a debreceni Fény Felé Alapítvány pártfogoltjai is.

A megszokott álmos reggeli készülődést ma felváltotta a mindenkire átterjedő pezsgés. Gyerek és felnőtt számára különös nap a mai, hisz kirándulunk. A napok óta kérdezett emeletes busz már begördült a Debrecen Megyei Jogú Város Fogyatékosokat Ellátó Intézményének kapuján, alig lehet elvonszolni minket az ablakoktól, hisz ritkán áll ilyen szép fehér busz az udvarunkra. Az oldalán a nagy feliratot nem tudjuk elolvasni, de Kati néni elolvassa: T-Com Gyerek Sziget.

Mi lehet az a „kirándulás”? Közülünk sokan még buszt sem láttunk, a kapun kívülre is csak akkor jutunk ki, ha kerekes székkel kitolnak minket. Meg is lepődünk, amikor egyszer csak elindul velünk az ülés. Az első félóra döbbent csendje mosolyra fakasztja kísérőinket, hisz tátott szájjal lessük, hogyan szaladnak el mellettünk a fák, a házak és az autók.

Az a szó, hogy Budapest, nekünk nem várost, hanem valami izgalmas és megfoghatatlan boldogságot jelent. Amikor Márti néni, a Fény Felé Alapítvány elnöke megkérdezi, ki járt már autópályán, 19 társam közül csak egy emeli fel a karját. 15 kísérőnk között vannak szülők, gondozónők, nővérek és pedagógusok.

A háromórás út hamar eltelik. Józsi bácsi, a sofőrünk nemcsak segítőkész és kedves, hanem nagyon biztonságosan is vezet, így senkinek sem kavarodik fel a gyomra. Amikor beérünk Budapestre, persze elszédülök, annyit forgatom a fejemet: jobbról Duna, balról egy közúti híd, majd pedig egy toronyházra csodálkozom rá.

A Hajógyári-szigeten három ciklámenbe öltözött T-Com tündér segít lepakolni a sok kerekes széket és elemózsiát, majd elkalauzolnak minket a táborhelyünkre, ahol a fák árnyékában, pokrócokra letelepedve kicsit kinyújtózhatunk. Még magunkhoz sem tértünk, már körbe is libegtek minket a tündérek, s mindenkinek a fejére varázslatos tündesüveg kerül, majd egy-egy zsákot kaptunk csupa meglepetéssel. Hogy mi volt benne? Pityuéknak, mert ők csak pépeset ehetnek, krémtúró, joghurt és gyümölcslé, nekünk pedig két óriási szalámis szendvics almával és gyümölcslével. A nyakba akasztható kulcstartót és a karkötőt, amit még a zsákba rejtettek, azokat elviszem a testvéreimnek. Vajon honnan tudták a T-Com tündérek, ki minek örül legjobban?

Alig várjuk már, hogy végre bevessük magunkat a Gyerek Sziget forgatagába. Több csoportra oszlunk, az önállóan közlekedők a kísérőikkel hamar eltűnnek a szemem elől, az én csoportom az állatsimogatóhoz megy először. Ide még a kerekes székemmel is be tudok gurulni. Nem is tudtam, hogy a birkák ilyen nagyok. Picit tartok is tőlük, így inkább Adrienn néni simogatja meg őket. A sétát folytatva elmegyünk egy mentőautó mellett is, a mentősök kedvesen ránk mosolyognak.

De mi az a furcsa valami? Ugrálóvár?! Ide be szeretnénk menni. Kísérőink kiemelnek minket a kerekes székünkből, s befektetnek ebbe a puha és rugalmas házikóba. Mivel közülünk senki sem tud ugrálni, nyugodtan fekszünk, nem értem a játék lényegét. Ahogy ezt kigondolom, hirtelen vidám gyereksereg jelenik meg körülöttünk, kedvesen végigmérnek, majd ugrálásba kezdenek, s máris repülök velük együtt a levegőbe. Nagyokat kacagok, hisz hol Pityu, hol Krisztián emelkedik az ég felé.

De honnan jön ez a szép zene? A kisszínpad felől. Két néni és három bácsi zenél furcsa hangszereken. Milyen kedvesen énekelnek! Már sok gyerek van körülöttük, mi is oda megyünk. Mivel nagyon süt ránk a nap, az egyik T-Com tündér felállít nekünk egy akkora napernyőt, hogy az egész csoportunk aláfér. A közös éneklés és játék közben észre sem vettük, hogy eltelt az idő. Mindjárt indulnunk kell vissza Debrecenbe. De nem szomorkodom, mert még három órát buszozhatok a nagy, fehér, emeletes busszal.

A buszon van, aki elalszik, és tovább álmodja a mai napot. De én nem tudok aludni, hisz’ annyi mesélni valóm van. Mikor is megyek haza? Két hét múlva. Anyának el fogom mondani, milyen jó volt ez a kirándulás!

Köszönöm mindenkinek, aki ezt a felejthetetlen napot adta nekem!

Zolika (10 éves) érzéseit és gondolatait

lejegyezte: Keresztes Adrienn


Látszat és valóság

Paralimpia van Kínában. Hallgatom az elismerő szavakat, amelyeket parasportolóink mondanak, és érzem, ingerült leszek. Most épp azt a sportolót hallgatom, aki többször elmondja a rövid rádióriportban, hogy van mit tanulnunk Kínától.

Mert nálunk még sehol sincs például az akadálymentesítés. Pekingben a járdák szélén vakvezető sávok vannak évek óta, nálunk meg lift nélkül építik a négyes metrót. Vakvezető sávok tényleg nincsenek, én már annak is örülnék, ha az autók nem parkolnának a járdákon –, de a négyes metró lift nélkül? Ez utóbbira a riporter oldaláról sincs ellenvetés. Lehet, hogy a rádióban jobban tájékozott újságírók vannak?

Magam és más újságíró is megkérdezte az „illetékest”, hogy mi van az akadálymentesítéssel, amikor láttuk, hogy a Móricz Zsigmond körtéren, a gombánál, irdatlanul kényelmetlen lépcsőket készítettek, és sehol egy lejtős lejáró. Akkor azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy lesz ott lift, de most még minek építsék meg, amúgy pedig az egész négyes akadálymentes lesz. A rámpát persze ennek ellenére hiányolom, hiszen vannak klausztrofóbiások, akik a világért sem szállnának be a liftbe. (Úgy látszik, ők még nem tudták megszervezni magukat.)

Fölmegyek a négyes metró honlapjára, annak is az Akadálymentes metró rovatára. Ott találom a 4-es metró: 100{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} akadálymentesítés című cikket, amelynek az elejét idézem:

Budapest most épülő legújabb metróvonala minden szempontból a XXI. század elvárásainak megfelelően épül meg. Ez nemcsak a legmagasabb szintű műszaki és technológia követelmények kielégítést jelenti. Hanem azt is, hogy a metró megfelel a társadalom által támasztott elvárásoknak is.

A négyes metró minden állomása teljesen akadálymentesítve épül meg. A fogyatékkal élő emberek számára is sokkal könnyebbé, egyszerűbbé válik a metró használat. A mozgólépcsők mellett liftek is segítik a kerekesszékkel, babakocsival, nagy csomaggal utazók közlekedését. A liftek az utcaszintről és az aluljáró szintről indulva szállítják az utasokat a peronszintre. A felvonók minden állomáson folyamatosan üzemelnek majd. (http://www.metro4.hu/akadalymentes.php)

Eddig az idézet. Még sehol nem olvastam arról, hogy a metró költségvetéséből kivették volna az akadálymentesítést. Lapzárta van, nincs időm megvárni, míg a sajtóosztály és az ebben illetékes közötti kommunikáció megtörténik, és megkapom a választ. De ígérem, utánanézek, és a következő lapszámban hírt adok róla. Addig pedig ne ostorozzuk feleslegesen magunkat, van itt baj, hiba elég, ami miatt érdemes tamtamdobot verni. Több mint furcsa lenne, ha a világ egyik legdrágább metrójából kispórolnák az akadálymentesítést.

A másik dolog, amiről írni szeretnék: milyen könnyen bedőlünk a látszatnak. Kína fel akar zárkózni, világos, ha olimpiát csinál, úgy csinálja, hogy mindenben megfeleljen a most elfogadott követelményeknek. Akadálymentesítés kell? Hát lesz akadálymentesítés. Üdvözlendő, dicsérendő. De a rámpák és vakvezető sávok ne tévesszenek meg senkit. Peking nem Kína, és mielőtt példaképünkké válna, érdemes megtudni, hogyan is fogadják Kínában a fogyatékos gyermeket a családban, mit tartanak a fogyatékos emberekről. Két évvel ezelőtt megkértem az akkor Kínában dolgozó Varga-Sabján Dóra pszichológust, aki szakdolgozatát az autizmus tárgyköréből írta, hogy írjon az Esőemberbe c. lapba a kínai autista gyerekek helyzetéről. Írt róla, és arról is, hogy miként is vélekednek a fogyatékos személyekről a kínaiak. Mivel ott nem az autizmus területén dolgozott, ezért írásához felhasználta a belga Cindy deClerck szakdolgozatát, aki Pekingben, az „Eső és Csillagok” nevű kínai nonprofit szervezetnél dolgozott. Az autizmus helyzete Kínában c. cikk az Esőember 2006. júniusi és szeptemberi számában jelent meg.

Jöjjenek hát az idézetek!

Az autizmussal élő gyermekek szüleinek és az érintett gyermekeknek szembe kell nézniük annak a társadalomnak az elvárásaival, amelyben élnek. Kínában egy ember megbecsültségét az határozza meg, hogy mi az, amit saját erejéből elért és megteremtett, egymás megítélése alapvetően az objektív értékek mentén történik. Ez annyira természetes, hogy külön szót is használnak rá: arc. Az „arcot”, mások elismerését és megbecsülését, igencsak nehéz megszerezni, a kínai ember pedig ennek alapján fogja megítélni saját magát is. Amilyen nehéz megszerezni, olyan könnyű elveszíteni is: arcvesztésnek számíthat bármilyen becstelenség, olyan tett, ami másoknak kárára lehet, bármi, ami a család tisztességére árnyékot vethet. Azok a családok, akik fogyatékos gyermeket nevelnek, sokszor rejtőzködnek, nem viszik ki gyermeküket az utcára, mert arcvesztésként élnék meg. Hogy miért, az talán kiderül már a nyelvből is: a fogyatékosokra használt két szó a „canji” – nem teljes, beteg –, illetve a „canfei” – nem teljes, haszontalan. (Kiemelés tőlem – F. Á.) A fogyatékos gyermek nem válhat hasznos tagjává a társadalomnak, és ezzel családjára is rossz fényt vet.

A kínai társadalomban tehát egyrészt megfigyelhető bizonyos mértékű intolerancia és ignorancia a fogyatékosságot illetően, ami már az ellátás hiányosságaiban is tükröződik. Amíg azonban a társadalom egésze elutasítani látszik a fogyatékosság tényét, egyéni szinten sokkal inkább tolerancia és segítőkészség figyelhető meg. A szolidaritás és egymás elfogadása ugyanis éppolyan alapvető értékek a kínai kultúrában, mint a társadalmi hasznosság fontossága. Így, bár a legtöbb szülőnek nagyon nagy problémát okoz autizmussal élő gyermekének nyílt vállalása, ha mégis eljut idáig, sok segítséget és biztatást kaphat másoktól. Mivel mindenki tisztában van vele, hogy mennyire fontos az egészséges és sikeres gyermek a családban, ezért legtöbbször együtt éreznek a fogyatékos gyermeket nevelő szülőkkel. …

… 1986-ban törvény született a kötelező oktatásról, ami kimondja, hogy a fogyatékos gyermekeknek is joga van kilenc év iskolai képzéshez, és a helyi önkormányzatoknak különös figyelemmel kell lennie arra, hogy ez teljesüljön. Ennek eredményeképp ma háromféle lehetőség áll fenn: léteznek speciális iskolák (bár nem sok), amelyek többnyire egy típusú problémára fókuszálnak. Sok általános iskolában speciális osztályt alakítottak ki a különleges igényű gyermekeknek.
A leggyakoribb azonban mégis az, hogy a fogyatékos gyerekeket bedobják a mélyvízbe, az átlagos képességűek közé, hiszen nincs pénz sem külön tanítóra, sem a megfelelő hely kialakítására. A tanároknak pedig ez nem kis feladatot ad: a néha 70-75 fős osztályok tanítása mellett nem igazán tudnak külön odafigyelni a problémás tanulókra. Sokszor nem is akarnak, hiszen a tanár feladata a felkészítés arra, hogy a gyerekek hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, aki azonban mások segítségére szorul, nem lesz az.”

***

A fenti idézetekkel egy percig sem akarom lebecsülni a kínai kormány és a kínai társadalom erőfeszítéseit. Óriási lehetőséget, muníciót kaptak a kínai fogyatékos emberek, és az egész kínai társadalom azzal, hogy náluk volt a paralimpia. Lépcsőt bontani, rámpát, vakvezető sávot építeni csak pénz kérdése, ami most van Kínában. De a magunk példáján is látjuk, hogy az akadálymentesítés csak egy lépcsőfok a teljes társadalmi elfogadás felé. A fejekben lévő korlátok, előítéletek lebontása nehezebb.

Mindezzel csak azt akartam mondani: bánjunk csínján azzal, hogy kit állítunk magunk elé példaképnek. Mert a látszat nem egyenlő a valósággal.

Ferenczy Ágnes


Sansz Elysées Fesztivál – Paralel

Tetszik a cím, hát elmegyek. Együtt az egyenlőségért: Sansz Elysées Fesztivál. A színhely is szokatlan, és akár még jó is lehet: a Madách tér, ott ahol az Örkény Színház van, Budapest kiskörútján. 2008. június 7-ét írunk.

Amikor megérkezem, épp lemegy a színpadról a Nemadomfel Együttes! Sajnálom, hogy késtem, de így legalább tudok Somával, a műsorvezetővel beszélgetni. Egy új Somát ismertem meg, akiben nyoma sincs a kereskedelmi tévékben megszokott handabandázásának. Normálisan tud beszélgetni arról az egyszerű tényről, hogy ez itt egy integrált fesztivál lenne, aminek célja, hogy közel hozza egymáshoz a többséget, meg azokat, akik valami miatt kisebbségbe szorultak. Például a romákat meg a fogyatékosok. Hogy nem sikerült, az nem Somán múlt. Nem tudom, mennyire volt beleszólása a helyszín kiválasztásában, pontosabban a helyszín megosztásában, mert a fogyatékosok és a romák többsége itt is hátrányban volt. Tudniillik a Madách tér a kiskörútra nyílik, ott állították fel a nagyszínpadot, ahol különféle együttesek harsogták a maguk zenéjét, a kisszínpad pedig a Madách tér hátsó részén, a Rumbach Sebestyén utca felé állt. Csak arról senki nem tudott. Kár, mert ott okos roma fiatalok beszéltek arról – szó szerint egymás között –, hogy mit gondolnak előítéletről, másságról, tanulásról, befogadásról. Azután az autista Pataki Panka tánca következett, aki bár támogatott kommunikációval közli gondolatait, de társakra vágyik, s azt remélte, hogy táncához mások is csatlakoznak. De ő ugyanúgy magányos maradt, mint a roma fiatalok.

Bár ez nem vigasz, de mindenki, aki a térnek ezen a részén kapott helyet, szintén magányos volt. És ebben nem csak a hirtelen támadt az eső lehetett a ludas, mert amikor már egy csöpp sem esett, akkor sem bóklászott erre senki. Megmaradtak a nagyszínpad vonzáskörében, talán még megnézték a roma képzőművészek spontán festésének eredményét, de a tér másik részére már nem merészkedtek.

Persze a járókelőknek osztogatott nyomtatott program sem igazított el teljesen, hiszen szó nem volt rajta, hogy az árkádokon túl például enni is lehet a Szekszárdról érkezett Ízlelő nevű családbarát étterem kihelyezett büféjében. Arról sem, hogy ott találhatják a Vámosújfaluról érkező Búzavirág Alapítványt a fazekas áruival, vesszőkosaraival. Sajnálhatják, akik nem jártak erre, mert Németh Mártával és fiával, Sárközi Jánossal remekül el lehetett beszélgetni, csakúgy, mint az Ízlelő itt lévő képviselőjével, Kutnyné Németh Ágnessel. Az autistákat képviselő Kolping iskola Csillag csoportjának vezetője, Pataki Klára pedig különféle, az Autisták Országos Szövetségétől kapott kiadványokkal készült, hogy kellőképpen képbe helyezze az érdeklődőket. Úgy három óra után szedelőzködni kezdtek a hátsó traktuson lévők. „Ha már eddig is csak egy-két ember tévedt erre, ezután sem lesznek többen” – summázta az egyik, kézműves munkákkal felvonuló alapítvány képviselője.

Kár, hogy a jó ötletet nem követte ugyanilyen jó megvalósítás. Reménykedjünk, hogy a következő hasonló akciójuk jobb lesz.

***

Szintén az alapítvány rendezte meg szeptember 14. és október 12. között: Paralel – A fogyatékossággal élők világa című kiállítást a Zuglói Önkormányzat és a Magyar Televízió kiemelt támogatásával. A nagyméretű tablóképből, fotókból és plakátokból álló vándorkiállítást a Városligetben, a Vajdahunyad vár közelében, utána pedig az V. kerületi Szabadság téren láthatták/láthatják az arra járók, és nemcsak nappal, hanem éjjel is.


Történet Bencéről és az összefogásról
Őssejtbeültetés Kölnben

Egy kisváros összefogott, hogy segítsen a „legkisebb fiún” – mint a mesében. A történet Bence születésével indult. Idő előtt, császárral született a 32. héten, két kilóval. Rásegítettek a légzésére, de a második napon már levették a lélegeztető gépről. Aztán történt valami, a mai napig sem tudják, hogy mi, valami fertőzés, ami megtámadta a szervezetét, s emiatt újból mesterségesen lélegeztették.

Nyolc év történetét hallgatom Puskásné Balogh Mónikától, Bence édesanyjától. Nyolc keserves évét, amiben benne volt mindkét szülő életforma és munkahely változtatása is. Nagyatádon élnek, és a családi ház földszintjén turkálót nyitottak. Ez a későbbiekben azért játszik szerepet, mert emiatt szinte mindenki ismeri őket Nagyatádon.

„Amikor kiadták a kórházból, semmit nem mondtak nekünk. Azt hittük, egészséges gyereket viszünk haza” – mondja Bence édesanyja. Volt már egy gyermekük, Petra (aki most 13 éves), így nem volt nehéz észrevenni, hogy valami nincs rendben Bencével. Pedig rendszeresen vitték ellenőrzésre, ahol mindig azt mondták, ne aggódjanak. Ezt hiába mondták, a szülők aggódtak. Bence nyolc és fél hónapos volt, amikor a pécsi klinikán egy ellenőrzés alakalmával azt mondták nekik: „Ha nagyon akarják, akkor befeküdhetnek a neurológiára egy kivizsgálásra”. Nagyon akarták. A vizsgálatok után megtudták, nagy baj van: Bence központi idegrendszere sérült, emiatt elmaradt a mozgásfejlődése és ezzel párhuzamosan a többi terület sem fejlődött. Nem sokkal ezután epilepsziás lett. A most nyolcéves kisfiú egyéves gyermek szintjén van.

„Ha időben megkapja a fejlesztéseket, akkor most nem itt tartunk” – mondja Mónika, és valószínűleg igaza van, hiszen több olyan módszer van, amit ha a szülés után alkalmaznak, látványos eredmények érhetők el. De a Puskás család ezeket a módszereket nem ismerte. Amikor kiderült, hogy mi a baj, a gyerekorvos azt mondta: „Csináljon, amit akar”. A védőnő is magukra hagyta őket. Saját maguk kaparták össze a netről, hogy hová, merre induljanak. De mire mindenkihez eljutottak (Katona-, Dévény Anna-módszer), mindenütt azt mondták: korábban kellett volna jönni. Jártak a sváb-hegyi Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában, ahol óvoda és iskola is van. Bence itt járhatott volna bentlakóként óvodába, ha el tud szakadni a családtól. Nem tudott. Amikor otthagyták, inkább belázasodott. Alighogy hazaértek, fordulhattak vissza érte. Útban a nagyatádi otthonba, már a Balaton partra érve elmúlt a láza. Ezért hát lemondtak a kollégiumról, és inkább hetente kétszer hozták-vitték Budapestre. Másfél éves volt Bence, mikor megtudták az egyik szülőtől, hogy ezt az utat téríti nekik a társadalombiztosítás.

Kétszer egyhónapos bentlakásos mamás tréningen is voltak együtt a Pető Intézetben: „Ott sokat fejlődött” – állapítja meg az édesanya – „az annyit ért, mint másutt egy év”. 2007 ősze óta a pécsi Világ Világossága Alapítvány bentlakásos intézetének lakója, ahol jól érzi magát. Most ugyan nyári szünet van, de Bencének nincs lazítás. Mikor először telefonáltam, akkor nem is tudtam beszélni Mónikával, mert kora reggel már tornáztatta kisfiát. De jár hozzá konduktor is kétéves kora óta. Ha valaki, akkor ő igazán látja, használt-e a Kölnben elvégzett őssejt beültetés vagy sem. A tévébeli Naplóban, 2006-ban hallottak először dr. Páli Jenőről, aki Magyarországon akarja meghonosítani az őssejt beültetését. A doktor azt remélte, 2007-ben már pácienseket fogad a hazai klinika. Tévedett. A sajtó most arról ír, hogy a volt Traumatológiai Intézetben lesz a kínaiakkal közösen működtetett őssejtbeültetést végző klinika, ahol 2009-ben fogadnak először betegeket.

A hírt hallva a család reménykedni kezdett. Mónika elmesélte a fodrászánál, hogy mit szeretnének, és a fodrásznő azt mondta: hozzanak képet Bencéről, írják meg, mire gyűjtenek, ezt ő kiteszi az üzletben, ahol elég sokan megfordulnak. Így kezdődött az a gyűjtéssorozat, amiben Nagyatád városának és környékének lakói vettek részt. „Nem is akartam elhinni, hogy ilyen jók az emberek” – mondja Mónika, és hangján érzem a meghatottságot. Nyitottak egy számlát, amin Bence gyógykezelésére lehetett befizetni. Az egész város és környéke megmozdult: bált, koncerteket, kézi- és foci meccseket szerveztek, a bevétel Bencének járt; a gyerekek kupakot, újságot, egy- és kétforintosokat gyűjtöttek; volt hogy egy idős, nyugdíjas ember hozzájuk hozta el 2000 forintját, és még ő szabadkozott, hogy csak ennyit tud adni. „Nem nagy pénzekből, gazdag szponzoroktól gyűlt össze négy és fél millió forint, hanem olyan emberektől, akiknek igencsak meg kell gondolni, hogy mire adják ki a pénzt. És mégis adtak. Nem tudom eléggé megköszönni nekik. Nem hittem volna, hogy ilyen jók az emberek. Ez olyan, mint a mesében.” A pénzgyűjtéssel nem ért véget a mese: Pista bácsi, a vak gyógymasszőr több mint egy éve ingyen masszírozza Bencét, a kapcsolat közöttük bensőséges, baráti. A gyógylovaglás, amit a helyi hagyományőrző egyesület ajánlott föl Bencének, igazi öröm forrása, a kisfiú szeret lovagolni.

Akadályok persze itt is voltak – mint a mesében. Hiába vették föl Páli Jenővel a kapcsolatot, csak azt tudták meg, hogy még most sem, meg ekkor sem, vagy majd hónapok múlva indul a hazai klinika. Közben pedig ott volt a pénz, az idő pedig múlt, és az adományozók is tudni szerették volna, hogy mi történt. Ekkor találtak rá Bognár Péter honlapjára, ahol a Kölnben lévő klinikáról olvastak. Felvették a kölniekkel a kapcsolatot, és innen már szinte simán ment a dolog. Ez év januárjában történt a beültetés. Persze ott is akadt izgalom, de most már nem érdemes ezekre emlékezni, és arra sem, hogy mindaz a kísérő tünet, amiről azt mondták: a beültetés után kijöhet Bencén, az ki is jött, de szerencsére ez nem tartott sokáig.

Az édesanya úgy látja, használt a beültetés, és ezt nem csak ő vagy a család veszi észre. A konduktor is, ami azért megnyugtató, mert a szülő lehet elfogult, és olyasmit is belemagyarázhat, amit más a legjobb jó indulattal sem fedez föl. Mónika már az őssejt beültetése előtt is mondta, hogy a fia lát. Azt nem tudja megmondani, hogy mennyire, de lát. Amikor a Világ Világosságához került, ott is azt mondta egy doktornő. Szemüveget kapott, néha fixált de nem követte a tárgyakat a szemével. Most az őssejt beültetése után mindezt megteszi. A túlmozgásos kisfiú nem tudja összerendezni, koordinálni a mozgását, ez most annyiban változott, hogy maga is tud mozgást (lépést) indítani. A beültetés után egy hónappal már az alapítványnál is észrevették a változást, és most már nemcsak ő és a doktornő mondták, hogy Bence lát, hanem mások is.

Kölnben nem mondtak semmit, hogy mi várható. Becsületesen közölték, Bence az első központi igerendszeri sérült, akit kezeltek. Ezért arra kérték Mónikát, hogy vezessen naplót, mindent írjon le. Azt sem tudták megmondani, hogy hány beültetésre lesz szükség. De Mónika azt mondja: „Bármi lehet. De ha csak annyit érünk el, hogy önálló lesz, nem kell etetni, tisztába tenni, tud járni, mozogni, akkor már megérte. Nem tudom miért, de úgy érzem, annyi rossz után, most jön a jó.”

*

A fenti cikk megjelent a Humanitás augusztusi számában, a végén azzal a megjegyzéssel, hogy lapzárta után érkezett a hír, hogy augusztus 11-én Bence újra Kölnbe megy. Ők későbbre voltak előjegyezve, de valaki kiesett a sorból, és megkérdezték: tudnának-e menni. Tudtak. Azóta nem beszéltem Puskás Bence mamájával, hiszen két-három hét az ott tartózkodás, aztán várni kell, mire megindulhat a mozgásfejlesztés. Az az igazság, hogy nem akartam zavarni őket. Elég a rokonok, ismerősök meg a helyi média érdeklődésére válaszolni. De azért a neten időről-időre bepötyögtem Bence nevét és a megfelelő kulcsszót. A Marcali Városi Televízió riportot készített velük szeptember 16-án. A legfontosabb tudnivalókat most a Hosszú Ildikó és Felső György által készített riport alapján írom le (
http://www.marcalitv.hu/seevideo.php?vid=788).

Az őssejt beültetését elvégezték. A kölni doktornő örült, hogy négyszer annyi őssejtet tudtak levenni Bencétől, mint az első alkalommal, ami egyértelműen mutatja, hogy az első beültetés sikerült. Bence már túl van a lábadozás időszakán, megkezdődött a rehabilitáció, hiszen önmagában az őssejt nem tesz csodát. Naponta kellene tornáznia Bencének, mondja a konduktora Illés Márta, de ez nem lehetséges, hiszen Bence már iskolaköteles, és a neki való iskola csak Pécsett van. Ezért csak péntekenként tud Bencével foglalkozni. (A fejlesztő iskola csak 2010-től kötelező.) Így hát egy alkalommal, péntekenként folyik a munka, ami után a gyógymasszőr, Nógrádi István, gyúrja, lazítja a kisfiú izmait. Ő bizakodó, szerinte meg kell gyógyulnia Bencének. Mónika, az édesanya is az, mert már az első után is észrevették, hogy Bence látása javult, ami az eltelt hónapok alatt még jobb lett, most már minden tárgyat fixál, követ. Korai még bármit mondani, de az biztos: hosszú út áll Bence és a család előtt.

Ferenczy Ágnes


Egy őszinte, hasznos könyv

Jó könyvet olvastam. De így talán pontosabb: hasznos könyvet olvastam. Kiadója a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a címe: Ő-szintén, alcíme: Szülők és szülősegítő szolgáltatások szervezőinek tapasztalatai.

A könyv írói szülők és szakemberek, vagy szakember-szülők. A két részre tagolható könyv első része az érzelmeké. A fejezet címe: Sorsok és történetek. Hat család sorsáról, fájdalmáról, megváltozott életéről szólnak a szavak. A nők, az édesanyák szemszögéből elbeszélve. Ki érzelmesebben, ki tényszerűbben, ki rövidebben, ki hosszabban írja meg történetét. Hat család egyben közös: fogyatékos gyermekük született. Olvasva a sorsokat, a kívülállóban is megfogalmazódnak a kérdések, hogy itt vagy ott, miért nem segített valaki: orvos, védőnő, akárki, akinek ez lenne a dolga. Kiss Csilla Nagykorúság c. írásában nemcsak azt írja le, hogy mi történt velük azután, amikor közölték velük a diagnózist, hanem azt is, hogy szerinte hogyan kellett volna utána történni mindennek. Ki mindenkinek kellett volna segíteni és hogyan. Ajánlom írását mindazok figyelmébe, akik a fogyatékos gyermeket nevelők segítésén fáradoznak. Van még feladata a civil és az állami szervezeteknek egyaránt.

A könyv második részében a civil segítő szervezetek mutatják be, hogy az élet mely területén nyújtanak segítséget a fogyatékos gyermeket nevelő családoknak. A könyvben szereplő szervezetek már régóta dolgoznak ezen a területen, egyedül a Fecske szolgálat új, modellkísérleti jelleggel működik. Az első szakasz lezárulta után is azt gondoltam, és ma is úgy vélem, hogy a támogató szolgálatok, kibővített hatáskörrel, ugyanezt a feladatot el tudnák látni. Maguk a modellkísérletben résztvevők is érezhették ezt, hiszen azt olvasom a könyvben, hogy a Fecske „rászervezhető a következő – már kodifikált – szolgáltatásokra: „házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás, bölcsőde és házi gyermekfelügyelet”. (106. o.) Ezzel együtt üdvözölni kell ezt a kezdeményezést, amely valóban ahhoz segíti hozzá a családokat, hogy „normális”, a többséghez hasonló életet tudjanak élni.

A könyvben szereplő minden segítő szervezet nagyon fontos munkát végez. Akik azt gondolják, hogy csak Budapesten lehet hatékonyan mindent elintézni, megtalálni, azoknak figyelmébe ajánlom a „…nincs vele semmi baj, csak kerekesszékes” című írást, mely a Békés megyében folyó szerteágazó tevékenységről szól. De igencsak kedvemre való az, amit az AUT-PONT Alapítvány Békéscsabán végez, vagy amit a budapesti Down Alapítvány megvalósított, létrehozta a Down Dada – Sorstársi Segítő Szolgálatot. A szolgálat – nem csak Budapesten – már a kórházban felkeresi azt, akinek Down-babája született (ehhez persze a kórház segítsége is kell). Hogy ezt a feladatot jól tudják ellátni a szülők, downdada-tréningen vesznek részt.

Tudom, igazságtalan vagyok, hogy csak néhány dolgot emeltem ki, de a könyvismertetéseket kedvcsinálónak szánják. Én is annak szánom, és nemcsak szülőknek, hanem civil szervezeteknek is. A szülők arról tájékozódhatnak, hogy milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe, és hol. A civilek pedig ötleteket kaphatnak, hogy milyen szolgáltatásokkal bővíthetik saját tevékenységüket.

F. Á.


Jótékonysági koncert a dévai gyerekekért

Minden közösség éltetője a figyelem és a segítség – mondta Sólyom Erzsébet, a köztársasági elnök felesége a Nemadomfel! Együttes sajtótájékoztatóján. Ezt a figyelmet kéri és a segítséget kínálja most az együttes jótékonysági koncertje.

A koncert ötlete az együttes tagjaitól jött –, mondta szelíden-szerényen Dely Géza, az együttes vezetője, és a Nemadomfel! Alapítvány kapcsolattartója. De ott van mellette Zakál Zoli, az együttes tagja, aki azonnal helyesbít:
– A te ötleted volt.
– Nem. Közös volt – hárít Dely Géza. De hát mindegy is, hogy kinek az ötlete. A lényeg úgyis a koncert, amelynek sokatmondó mottója van: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen, csak örömmel és nyitott szívvel kell fordulnunk a világ és mások felé!” A jótékonysági koncert bevétele a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára kerül.Böjte Csaba gyerekotthonait támogatja a fogyatékos emberekből álló zenekar. Az együttes már járt a dévai gyerekotthonban, és innen jött az ötlet: segíteni kell. Ennyi persze nem elég, kellett hozzá rengeteg szervezőmunka, sok támogató, míg ország-világ elé állhattak a Panda Hotelben, hogy a Nemadomfel! Együttes november 14-én jótékonysági koncertet ad a Puskás Ferenc Budapest Sportarénában. A 2004-ben fogyatékos emberekből alakult együttes nem ismeretlen a nagyközönség előtt, ez remélhetőleg segíti majd a szervező munkát. Első lemezüket 2005-ben, a másodikat 2007-ben jelentette meg az EMI. A róluk szóló Álomturné című filmet több díjjal jutalmazták. Az együttes is kapott elismerést az esélyegyenlőség terén végzett munkájáért: 2006-ban miniszteri kitüntetést vehettek át..

Papp Szabolcs, a sajtótájékoztató házigazdája Szegeden él. Maga is érintett, gyermekbénulás miatt ül kerekes székben. Nem, nem azért kapta el a betegséget, mert Romániában, ahol gyerekkorában élt nem volt kötelező a Sabin-csepp, a gyerekbénulás elleni védőoltás. Azért kapta el, mert lázas volt, és ennek ellenére megkapta a cseppeket. A vidám, mosolygós fiatalember – akinek ugyan van civil foglalkozása, aminek nincs köze a fogyatékosügyhöz – azt mondja: ez az ő világa, akkor érzi jól magát, ha valamit tehet fogyatékos embertársaiért, vagy másokért. Mert segíteni, önzetlenül adni jó. Örül, hogy most régi hazája nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermekeinek jut a segítség. Szeretné, ha tele lenne a Sportaréna. Ezt persze mindenki szeretné, például Szepesi Richárd is, az együttes tagja, aki a kezdéskor saját dalának refrénéjével megadta a sajtótájékoztató alaphangulatát:

„Testvér a testvérét nem árulja el,
Határ többé minket nem választhat el.”

A lényeget Zakál Zoli fogalmazta meg: „Ha együtt ott leszünk, Magyarország a mennybe megy.”

A koncert ugyan csak hétkor kezdődik, de előtte már délután látogatható az aréna, ahol fotókiállítás lesz, amelyre pályázatot hirdetett az alapítvány, és fogyatékos emberek által előállított termékek is vásárolhatók, melyeknek bevétele szintén Böjte Csaba gyerekeihez kerül. A tatai Esőemberekért Alapítvány lekvárjai, aszalt gyümölcsei, a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány, a dunaharaszti Bárka Alapítvány, és a kőszegi Mécses Alapítvány ajándéktárgyai mind-mind vevőre várnak.

A jó hangulatú sajtótájékoztatón ott voltak a köztársasági elnökök feleségei, akik védnökei koncertnek, és ott volt néhány híresség is, akik szintén föllépnek az esten. A remek kamaradarabokat táncoló 4 for Dance tagjai, Illés Dávid, Bárány Kristóf, Enyedi Péter, Gál Sándor csak azért autóztak Nyíregyházáról Budapestre, hogy a sajtótájékoztatón részt vehessenek. A barátságos fiatalemberek megtiszteltetésnek érzik a fölkérést, és azonnal igent mondtak, mert természetesnek érzik: ha tudnak, segítenek.

A föllépők között van Ruzsa Magdi, Oláh Ibolya, Caramel, a 4 for Dance táncegyüttes, Kiki, Miller Zoltán, Kállay Bori és a Salsamor Táncegyüttes. Az est házigazdái Vitray Tamás és Várkonyi Attila.

Szóval jó kis csapat lesz együtt, érdemes lesz jegyet venni, amit az inerneten, a
www.ticketa.hu, vagy a helyszínen lehet kapni: 1145 Bp. Ifjúság útja 5. (telefon: /06 1/ 422 2682), de tervezik, hogy a nagyobb bevásárló központokban is árusítanak. Kedvezményes jegyek is lesznek: nagycsaládosoknak, fogyatékos személyeknek, de lesznek támogatói jegyek is, amelyek drágábbak, mint a nagy többségnek szóló 2500 forintosak.

A koncertről, a fellépőkről és egyéb érdekességekről a
http://jobbvelunkavilag.hu weboldalon olvashatnak.

F. Á.

Hozzászólások lezárva.