Hírlevél – 2006. szeptember – ÉTA Országos Szövetség

A Hírlevél 2006. év szeptemberi számának tartalmából:

	– Rövid hírek
	– Alapkőletétel
	– Megnéztük: Bajorországban hogy csinálják
	– Huple a sérülten született gyerekeknek
	– Az ultrahang ártalmas?
	– A szociális szolgáltatások helyzete
	– Csókakői piknik, faültetéssel
	– Aranyszív-díj Százhalombattán
	– Közhasznúsági Jelentés
	– Látható és láthatatlan eredmények
	– Vásároljon ajándékot a Bárkánál
	– Akkreditáció: a kicsik is jól járnak
	– Üzenet a lakóotthonból
	– Művészeti tábor negyedszer
	– Az elszalasztott alkalom
	– A civilek becsábítása, avagy gondolkodjunk együtt
	– Az integráció veszélyei – a munkavállalásról

	Rövid hírek

	Átalakuló egészségügy A kormány döntött. Januártól lesz 300 forintos vizitdíj (ebből a rászorulóknak kétharmadot visszatérítenek, a hat éven aluliakért nem kell fizetni), lesz kórházi ágydíj is, napi 300 forint (krónikus betegeknél maximum évi 6000 forint). Mindkét díjnál évi 15 ezer forint a plafon. Az így befolyt pénz helyben marad, és bérekre, korszerűsítésre fordítható. Megszűnik az ingyenes gyógyszer, ezeknél az önrész 300 forint (a gyógyszer-ártámogatási rendszer jövőbeni átalakításáról is döntés született). Feloldják a gyógyszertár-alapítási korlátokat, és egyes, nem vényre kapható gyógyszerek akár a szupermarketekben is beszerezhetők lesznek. A több- biztosítós rendszerről az év végéig dönt a kormány. Ha napra készen tudni szeretnék, milyen intézkedéseket hoz a kormány az egészségüggyel kapcsolatban, akkor az Egészségügyi Minisztérium Dr. Info telefonos és internetes ügyfélszolgálatát ajánlhatom, az e-mailben föltett kérdésekre is válaszolnak, és a honlapokra rendszeresen felteszik az új információkat. A Dr. Info elérhető a www.drinfo.eum.hu, a www.dr.info.hu vagy a www.doktorinfo.hu címeken. Telefonon a (06 40) 374 636 kék számon. Aggódó civilek “Közel 300 civil szervezet nyilatkozatot juttatott el Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, amelyben kifejezték, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben hangsúlyosabbaknak kell lennie a társadalmi összetartozás, az élhető környezet és a civil szektor fejlesztését szolgáló intézkedéseknek. A jelenlegi terv az aláírók szerint elavult technokrata szemléletet tükröz. A nyilatkozatot 11 országos civil szervezet (Európa Ház, Független Ökológiai Központ, Háló Regionális Innovációs Egyesület, Közösségfejlesztők Egyesülete, Levegő Munkacsoport, Magyar Természetvédők Szövetsége, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK), Századvég Politikai Iskola Alapítvány, Szociális Szakmai Szövetség és Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztésért) kezdeményezte, melyhez szeptember 4-ig további 279 civil szervezet csatlakozott. A nyilatkozatot megküldték Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztosnak, és remélik, hogy a kormány figyelembe veszi az országos tiltakozásban megfogalmazottakat.” (Forrás: www.niok.hu) A halmozottan sérültekért Új érdekvédelmi szövetségről tárgyaltak a halmozottan sérült gyerekek szülei Újpetrén. Azért akarnak új összefogást, hogy vidékre is eljussanak az őket érintő információk, és érdekeiket hatékonyabban tudják érvényesíteni. Véleményük szerint sem elegendő pénzt, sem elegendő erkölcsi megbecsülést nem kapnak, pedig ha intézetbe adnák a gyermeket, akkor az az államnak a nekik kifizetett gondozási díj többszörösébe kerülne. A vidéken élő családoknak nincs tudomásuk konkrét érdekképviseleti szervezetről, ezért kérdéseikre feleletet sem kapnak, és az ő problémáik a nyilvánosság elé sem kerülnek. Azt tervezik, hogy két intézményt hoznak létre, egyikben nappali ellátást, a másikban bentlakásos elhelyezést tudnak adni a halmozottan sérült embereknek. Az újpetrétei szülőknek fel kellene venni a kapcsolatot a Halmozottan Sérültek Szülőszövetsége vezetőjével, Csereklye Györgyivel. Telefonja: (06 27) 310 863. (Forrás: weborvos)

	vissza a Tartalomhoz

	Alakőletétel

	Örvendetes, hogy két helyről is kaptunk hírt alapkőletételről, mert ez azt jelenti, bővül a fogyatékos intézmények hálózata. A korábbi Velemben, a nyugati határszélen volt. Ott a 2002-ben alapított Magyarországi Camphill Egyesület első intézményének, Velemi Gyermek Camphill Iskola és Lakóközösség alapkövét tették le ünnepélyesen június 5-én. A földszint építése július végére befejeződött, és ha nem köszönt be korán a fagyos idő, akkor az év végére készen is lesz az egész épület, kezdődhet a berendezés. A lakóotthonba értelmileg sérült gyerekeket és fiatalokat várnak. Akit érdekel a Camphill mozgalom vagy érintett szülő, és fel szeretné venni a kapcsolatot az egyesülettel, az alábbi módok közül választhat: Információs iroda: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 20. T: (06 30) 748 7790. Postacím: 9941 Őriszentpéter, Pf. 15. E-mail: camphillh@enternet.hu. * A második alapkőletétel az ország északi részében, Boldván volt. A Miskolci Fogyatékos Otthon Közhasznú Társaság (MIFO 3529 Miskolc, Felsőruzsin krt. 32.) öt éve munkálkodik azért, hogy egy bentlakásos intézményt hozzon létre. Boldva község önkormányzátatól10 ezer négyzetméternyi területet kaptak, ahová a négyezer négyzetméteres alapterülető intézményt felépítik, és amelyben felnőtt, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos emberek és idősek fognak élni, akár a családjukkal együtt. Erre a szolgáltatásra 100 fős apartmant alakítanak ki. Krízisszállójukban egyszerre 30 embernek tudnak átmenetileg fedelet és ellátást nyújtani. A legsúlyosabbaknak ápolási részleg épül, itt 20 személyről gondoskodnak. Nem olcsó egy ilyen intézményt tető alá hozni. A mostani becslések alapján több mint egymilliárd forintba fog kerülni. A beruházó már megvan: a veresegyházi BOFO Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft., a pénz még nincs. Túl az ilyen intézmények elsődleges hasznán, azon, hogy megnyugtató módon rendeződik legalább 120 ember élete, másodlagos haszna is van, ami a munkanélküliséggel sújtott borsodi térségben nem elhanyagolható: az intézmény felépülte után legalább 85 embert tudnak foglalkoztatni, de a térség beszállítóinak is jól jön az új piac.

	vissza a Tartalomhoz

	Megnéztük: Bajorországban, hogy csinálják

	Sosem fogom megérteni, hogy mi miért nem tudunk a más példájából tanulni. Miért kell nekünk mindig feltalálni a spanyolviaszt? Az alatt pár nap alatt, míg az ÉTA Országos Szövetség által szervezett németországi tanulmányúton voltam, végig ez járt a fejemben. Pedig jót akarunk, mi magyarok, aztán valahogy mégsem úgy sikerül, ahogy kellene. A Bajor Tartományban működő Regens Wagner és az egész Németországban jelenlévő Lebenshilfe (Bayern) alapítványoknál néztük meg, hogyan is mennek náluk a dolgok, és mi az, amit – ennyi év tapasztalatával, a hibák belátásával a hátunk mögött – talán most átvehetnénk. Hiszen ami ott már évtizedek, sot több mint egy évszázada jól működik, az miért ne válhatna be nálunk is? Persze a “jól működikbe” az is beletartozik, hogy ott a törvények is segítik az alapítványokat, a fogyatékos emberek munkába állását. Így hát nemcsak lakóotthonokat, munkahelyeket látogattunk meg, hanem a törvényi szabályozásra is rákérdeztünk, mi több: elkértük a törvényeket, azzal a nem titkolt céllal, hogy amit érdemes átvenni, azért itthon is lobbizik az ÉTA. Dillingenben a katolikus egyházhoz tartozó ferences rendi nővérek által 155 éve fenntartott Regens Wagner (RGA) Alapítvány vendégei voltunk. Erlangenben a 40 éves múlttal rendelkező Lebenshilfe Alapítvány nevű civil szervezeté. Példásan jól szervezett mindkettő, és példásan sok mindent és sokfélét csinálnak. Ehhez persze kellenek azok a törvények, amelyek megszabják működésüket, és biztosítják a tevékenységük fenntartásához szükséges (ha nem is teljes mértékben) elegendő pénzt. Azt is tudni kell, hogy a különböző tartományokban különböző a fogyatékos emberek ellátása, és a legmagasabb szintű Bajorországé. Regens Wagner Alapítvány Az RGA szellemi vezetője mindig katolikus pap, tavaly óta van még mellette két vezető: az egyik a pénzügyekkel, a másik a gazdálkodással és a fejlesztéssel foglalkozik. Az évek folyamán úgy látták: nem jó az, ha egy nagy alapítványként működnek, ezért a nagyot nyolc kicsire bontották, és a központ az alapítványok szövetségeként tevékenykedik. Ez azért jó, mert ha az egyiknek rosszul megy, attól a másik hét dolgozni tud. Összesen 6388 sérült embert gondoznak 4000 alkalmazottal. A gondozottak megoszlása: az értelmi fogyatékos 2628; tanulásban akadályozott 1127 fő. A dillingenieknek van korai fejlesztőjük (ez egyébként Bajorország mind a 80 járásában van) speciális óvodájuk, iskolájuk, üzemük a foglalkoztatásra, nappali foglalkoztatójuk, lakóotthonuk értelmi fogyatékosoknak, pszichiátriai betegeknek és halláskárosult vagy idősebb siket nőknek, valamint ápoló-gondozó otthonuk. Az általunk látott lakóotthonok nem magányosan álló házak 10-12 lakóval, kivételt képez a két lakóotthon, amelyik a mezőgazdasági részlegben van, és ahol súlyos, illetve kevésbé súlyos pszichiátriai betegek élnek. Itt egy nagy épületben több lakóotthon van: az emeletek egy-egy gondozási egységet jelentenek. Emeletenként, azaz lakóotthononként 11 fő él, mindegyik otthonnak külön neve van, mások a színei, a bútorai. A személyzet létszáma nagyjából megfelel a magyar standardnak, kivéve azt, hogy éjszaka nem kell minden szintre egy-egy gondozó, elég a négy szintre egy. A kliensek ágya mellett ott a csengő, amivel jelezni tudnak, ha szükségük van valamire. A legizgalmasabb a foglalkoztató volt, mert itt nem a szakiskolához igazítják a gyereket, hanem a gyerekhez igazítják a feladatot. Szakértő bizottság dönti el, hogy alkalmas-e a gyerek a muhelyben való munkára. Ha igen, akkor a muhelyben néhány hónap tanulási, megfigyelési idő után döntik el, ki milyen feladatot képes ellátni. A betanítás csak ez után következik. A műhely a piacra dolgozik. Akik nem képesek itt dolgozni, azok fejlesztő-rehabilitációs foglalkoztatásban részesülnek. A munkahelyen 10 emberre jut egy segítő, de szociálpedagógust és pszichológust is foglalkoztatnak. A termelés minőségéért az adott feladathoz értő szakember felel. Mosodájukban csak egészségesek dolgoznak: hoteleknek, közületeknek, magánembereknek vállal munkát. Célja: megteremteni a szükséges pénzt a fogyatékosok ellátásához. Naponta 1400 kg ruhát mosnak, vasalnak, mángorolnak. Megrendelésük bőven van. A mezőgazdasági részlegnek is az a feladata, hogy ellássa az otthonokat, és “pénzt hozzon a konyhára”. Bár fogyatékosoknak is akad itt munka, de nem az ő foglalkoztatásuk az elsődleges. Hizlaldájukban 500 sertés röfög, tökéletesen komputerizált minden, a vezető akár otthonról is ellenőrizni tudja az eu-komform disznóól (talán nem is ez a megfelelő szó rá) állapotát. Ugyancsak számítógép vezérli a burgonyatároló hőmérsékletét. A pszichiátriai betegek a mezőgazdasági központ szélén lévő udvarban, két külön álló házban élnek. Ha kell, alkalmanként besegítenek a mezőgazdasági munkákba, amúgy a külön terápiás udvarukban mindenféle kisállatokkal foglalkoznak; a fogyatékos személyek terápiás lovaglásban vehetnek részt. Bent a város központjában, a Chilli nevű vendéglátóhelyen épek és fogyatékosok dolgoznak együtt. Minket Jürgen szolgált ki, aki verébbetűivel felírta a rendelést (sokan voltunk), elkészítette a kapucsínót, kitöltötte az italokat. A Chili nem nyereséges, ugyanakkor az alapítvány vezetői fontosnak tartják, hogy sok ember lássa: a fogyatékos emberek is képesek munkavégzésre. Ami még nagyon fontos: a foglalkoztatókban nem mossák össze a fogyatékos embert a megváltozott munkaképességűekkel. A dillingeni műhelyben is csak fogyatékosok dolgoznak, kivéve a szakembereket, akiket kiképeznek az ott dolgozó fogyatékos emberekkel való bánásmódra. Alkalmazásuk előtt részt kell venniük egy tanfolyamon, ahol ezt tanulják. Ami megint csak fontos: mindent szerződést szabályoz, amelynek betartása mindkét fél érdeke. A szerződést a fogyatékos emberrel kötik, aki megválaszthatja, hogy melyik otthonban és melyik munkahelyen akar élni. Lebenshilfe Alapítvány A Lebenshilfe Bayern (LB) Alapítványnál a lakóotthon(oka)t és a Nürnbergben lévő nagy muhelyüket néztük meg. (Az LB hálózat egész Németországban jelen van, de a feladatokat tartományi és ezen belül kistérségi szintre lebontják.) Az LB tevékenységi köre szintén sokrétű. 140 tagszervezetük 800 intézménye kb. 30 ezer fogyatékos embert lát el. Az érdekképviselet mellett, vendégszobás erlangeni központjukban, továbbképzéseket tartanak (ottlétünkkor is telt ház volt). Negyedévente újságot adnak ki, hetente hírlevelet küldenek a tagoknak, emellett könyveket, információs kiadványokat is megjelentetnek, pénzügyi tanácsadást adnak a szervezeteknek, lobbiznak a kormánynál, ápolják a kapcsolatokat a minisztériumokkal. Összesen 45, teljes munkaidős munkatársuk van, akikhez 100 alkalmi vagy önkéntes munkás társul. A LB csak értelmi fogyatékos személyekkel foglalkozik: tagszervezetei korai fejlesztőket, integrált óvodákat (10 egészséges + 5 fogyatékos gyermek); iskolákat; lakóotthonokat, munkahelyeket tartanak fenn. Bár mint mondták, a pénz egyre kevesebb (holott az igény a szolgáltatások iránt nő), s ez színvonal- és szolgáltatáscsökkenéshez vezet. Alapos és kimerítő előadásokat hallottunk a német illetve a bajor finanszírozási viszonyokról; a jogorvoslati lehetőségekről. (Dillingenben is megpróbáltuk megérteni a pénzügyi rejtelmeket, de másodszori meghallgatásra is maradtak fehér foltok – legalábbis nekem.) Fürthben lakóotthont láttunk, emeleteset, szépet, 45 lakóval. Itt is szintenként vannak a csoportok. Egy csoportban kilencen élnek. A gondozók létszáma változó, attól függően, hogy milyen súlyosságú emberekkel dolgoznak. A könnyűeknél három emberre jut egy gondozó, a súlyosaknál kettőre egy. Ebben az otthonban két ilyen csoport van, 6-6 fővel. Az otthonhoz városi lakások is tartoznak, ahol azok a fogyatékos emberek élnek, akik képesek kis segítséggel önállóan élni. Nürnbergben hatalmas műhelyt néztünk meg, ahol különféle összeszerelő munkákat végeztek a fogyatékos emberek. A mosodában kezdtük. Ők is dolgoznak külső cégeknek, de itt (enyhe fokban) fogyatékos emberek is dolgoztak: vasaltak, címkézték a ruhát. Az összeszerelő műhelyben, ahol világítótesteket forrasztottak és csomagoltak a műveleteket részfeladatokra bontották, egy ember csak egy műveletet végzett, kivéve egy férfit, aki kettőt is, vagy talán hármat, és erre nagyon büszke volt. Láttunk persze olyan dolgozót is, aki csak ült a maga kis plüss állatával, és nagyon jól “elvolt”, senki nem noszogatta, hogy dolgozzon. Aztán láttunk olyan asztalt, amelyet az egy szem dolgozó autistájuknak alakítottak ki: az asztal “mellvéddel” volt ellátva. Az autista, ha akarta, odaült dolgozni, és akkor nem látta a többieket. Ahol a munkadarabot be- és kiadták, ott egy kis lukat vágtak. Ami szembeötlő volt: míg Dillingenben kis egységekben, azaz kis alapterületű helyeken dolgoztak (maga az épület nagy volt, sok kis munkaszobával), addig itt hatalmas termekben viszonylag kevés emberrel folyt a munka. Ennek valószínuleg megvan a maga filozófiája: a tágasabb térben talán kevesebb a konfliktus. Ezen a munkahelyen is volt foglalkoztató azoknak az autistáknak, akik munkát végezni nem tudnak. A foglalkoztatások menete hasonló a hazaihoz. Az egyik fiú támogatott kommunikációval üdvözölt engem. Villámgyorsan járt a keze. Lent az üzem portája mellett kis bolt várta/búcsúztatta a látogatót: itt a fogyatékos emberek által készített tárgyakat lehet megvenni. Látogatásunkkor közelgett a húsvét, ezért a kínálat zömmel fa nyulacskákból és fa tojástartókból állt. Az út summázataként csak azt írhatom: a jó gyakorlatokból (hogy uniós szóhasználattal éljek) jó lenne minél többet átvenni. Hogy ez megvalósuljon, az ÉTA Szövetség lefordíttatta a német szociális törvényt, és erőteljes lobbizik a jó gyakorlatok átvételére. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

	Huple a sérülten született gyerekeknek

	Ringatózó gyerekek látványa fogad. Ülnek a fél “tojáshéjban”, és élvezik a mozgást. Egy új magyar szabadalom bemutatója zajlik, miközben a Muvészetek Palotája éli megszokott életét. A Cifra Palota elnevezésu rendezvénybe nagyon jól beleillik dr. Schulteisz Judit szabadalma, a Huple. A Gézengúz Alapítvány vezetője elégedett lehet. Minden Huple félgömbjük foglalt. Gyerekek ülnek, állnak, forognak benne. Bár elsősorban nekik készült (0-tól 6 éves korig), felnőttek is használhatják, és ezt magam is tanúsíthatom. Kipróbáltam. Ami érdekes, olyan hátizmaimat éreztem – miközben egyensúlyozni próbáltam -, amelyekrol fogalmam sem volt, hogy léteznek. Schulteisz Judit elégedetten hallgatta észrevételeimet, és mint mondta: derék- és hátfájós felnőtteknek, áldott állapotban lévő nőknek is ajánlott, ugyanis a Hupléban ülve tehermentesítodik a gerinc ágyéki csigolyája. Ez persze csak mellékszála a másfél éves munkával kifejlesztett Huplénak, ami azért jött létre, hogy az idegrendszeri károsodással világra jött koraszülött gyerekek mozgását, és ezzel együtt értelmi fejlődését segítse elő. “A szabadalom alapgondolatát az a sokéves tapasztalat és felismerés adta, hogy a gyermekek egyensúly-központjukon keresztül sokkal jobban stimulálhatók, mint egyéb külső ingerekkel mind egészséges mind eltérő fejlődésű gyerekek esetében.” – áll a sajtónak kiküldött tájékoztatón. Az alapítvány honlapjáról (www.gezenguz.hu) ennél többet is megtudhatnak: “A folyamatos változó irányú labirintingerléssel alkalmassá válik az arausal szint megemelésére, emeltszinten tartására, ezáltal a figyelem megtartására, a kognitív funkciók bovítésére. Azonban bevált eszköz a terápia bármely fázisában. Aligha akad még egy olyan eszköz, mely 0-6 éves korig széles körű lehetőségeket nyújt a térbeli koordináció fejlesztésére, támaszkodási-védekező mozgások kialakítására, az izomtónus-elosztási zavarok korrigálására s a fent említett kóros reakciók kikapcsolására” (Részlet dr. Veres Éva kandidátus, osztályvezető főorvos szakvéleményéből.) A virágot szimbolizáló félgömb szirmai nem a szépséget, hanem a nagyobb biztonságot szolgálják: bele lehet kapaszkodni, és ha oldalra borul vele a gyerek, a szirmok megtámasztják a félgömböt. Műszakilag nem volt könnyű a Huple kialakítása, mert szilárdnak, strapabírónak kell lenni, ugyanakkor beleülve kellemes, jó érzést kell, hogy keltsen, no és a vékonyka szirmok sem töredezhetnek le egy-két használat után. A kemény ABS-héjra belül poliuretán hab került, ami a puhaságán kívül mosható, fertőtleníthető. Ezt már Saly Péter mérnöktől tudtam meg, aki a műszaki fejlesztésben vett részt, és most az eszköz piacra juttatása, a vevőkkel való kapcsolattartás a dolga. A forgalmazásra létrehozták a Cseppek Háza Kht.-t, a neve rímel az alapítvány Budakalászon lévő Cseppek Háza gyermek-rehabilitációs központjának nevére. A Huple szobában, szabadban, vízben egyaránt használható, és az alapítvány tanfolyamon tanítja meg, hogyan is lehet eredményesen használni ezt a hasznos, szellemes, és játéknak is kiváló eszközt. * Ha már a Művészetek Palotájában voltam, körülnéztem, hogy a Cifra Palota összefoglaló néven gyerekeknek szóló rendezvénysorozat Tanévnyitója mit kínál. Remek ügyességi, logikai fajátékokat, gyöngyfűzést és egyéb kézműves tevékenységet, és értő felnotteket, akik megmutatják, hogyan lehet például bambuszszárból szélcsengőt készíteni, vagy krumpliból, festékből nyomdát varázsolni. Fent az emeleten véradás is van, mellette az Ability Park kihelyezett “tagozata”. Két ifjú lány próbálgatja, hogyan is lehet kerekes székkel közlekedni, szűk helyen megfordulni. Nehéz, állapítják meg. A véradóknál nincs tolongás, sőt… Mert ezt csak azt tudja meg, aki az emeletre haladtában véletlenül épp jobb oldalra fordítja a fejét. Csak ekkor látja meg az emeleti korlátra kifeszített véradásra hívó molinót. Ha épp maga elé nézett, vagy kibámult a Művészetek Palotájának ablakán (mint például én), és a háznak nem abba a szögletébe ment, ahol a véradás volt, akkor erről lemaradt. Én is csak azért keveredtem oda, mert kíváncsi voltam az abilitysekre. Amikor ezt szóvá teszem, a véradás szervezője nem érti, hogy miről beszélek. “A házra vagy a ház elé, nem engedik kitenni a molinót”, mondja. Ez érthető, de amikor a hatalmas előcsarnokba érkezik az ember, ott igazán fogadhatná lábakon álló hirdetőtábla, azt biztos nem tiltják, hiszen magam is láttam ott ilyeneket. Nem is tenném szóvá, ha nem olvasnám lépten-nyomon, hogy kevés a vér. Talán jobb marketinggel egy-egy ilyen alkalomkor több is lehetne. Ez persze semmit nem von le a Huple-bemutató értékéből, csak úgy gondolom, hogy ha valami jót akar az ember (vagy egy intézmény), azt csinálja jól. F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

	Az ultrahang ártalmas?

	A legújabb, egyesült államokbeli rossz hírről a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóirat augusztusi számában olvashattunk. Pasko Rakic, a Yale Egyetem neurobiológiai osztályának vezetője arra volt kíváncsi: árt-e magzat agyának az ultrahangos vizsgálat. A kutatást egereken végezte, és úgy véli: ártalmas. Minél hosszabb a vizsgálat, annál inkább. A 30 percnél vagy annál tovább tartó vizsgálatoknak kitett egérmagzatoknál kicsi, de statisztikailag értékelhető számú agyfejlődési problémát találtak. Ez rossz hír, hiszen manapság már minden gyereket váró nő büszkélkedhet egy-egy magzati korban készített fényképpel, amit az ultrahang vizsgálatnak köszönhet. Pasco Rakic azt ajánlja a nőknek, hogy addig, amíg egyértelműen nem bizonyított az ultrahang ártalmatlansága, addig lehetőleg kerüljék el ezt a vizsgálatot. Bár azt nem tudni, hogyan károsít az ultrahang, de valószínűsíthető, hoy vannak olyan betegségek, amelyekért az ultrahang felelős: a gyermekkori epilepsziáért, a szellemi fejlődésben való elmaradásért, a diszlexiáért, a skizofréniáért és az autizmusért. A kutatás eredményét megkérdőjelezi dr. Joshua Copel, az amerikai orvosok szakmai szövetség vezetője. Ellenvéleményében arról beszélt, hogy mások az egerek és mások az emberek, a méretek pedig különbözőek: az emberi magzat nagyobb, mint az egéré, az ultrahangos vizsgálófej távolsága jóval nagyobb az emberi magzattól, mint az egérnél. Ezek miatt a magzatot kisebb mennyiségű ultrahangsugárzás éri. Az is fontos különbség, hogy az agysejtek hosszabb ideig fejlődnek az emberi magzatnál, mint az egereknél, tehát a vizsgálat a fejlődésnek rövidebb szakaszát érinti. (Forrás: Natursziget, 2006. szeptember 5.)

	vissza a Tartalomhoz

	A szociális szolgáltatások helyzete

	Izgalmas könyvet olvastam. Ez persze így túl általános, mert a könyv csak szűk réteget érdekelhet, noha amiről szól tízezrek életét befolyásolhatja. A könyv címe: A szociális szolgáltatások helyzete Magyarországon 2001-2005, kiadója a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NSZCSI), írói az intézet munkatársai: Forrai Erzsébet, Gyuris Tamás, Hronyecz Ildikó, Klucsai Barna, Ladányi Erika, Mátics Katalin.Hány embert érint? – Ez a szinte kötelező kérdés akkor szokott elhangzani, ha valamilyen szolgáltatásért kilincselnek a civilek vagy egyéb karitatív szervezetek. És még csak haragudni sem lehet ezért. Az államnak, az önkormányzatnak tudnia kell: hány ember gondját-baját oldja meg, ha mondjuk napközit nyitnak a fogyatékos embereknek, és ez mennyibe kerül évente a költségvetésnek. Mert tervezni a szociálpolitikában is kell. Az NSZCSI Szociálpolitikai főosztályának Kutató-elemző csoportja ehhez a tervezéshez kíván segítséget nyújtani a jelen kötettel, noha sem pénzük nem volt rá, sem felső támogatásuk nem volt abban, hogy kiküldött kérdőíveiket az intézményeknek kötelező visszaküldeniük. Ez utóbbi pedig jó lett volna, mert a már működő szociális intézmények vezetői figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy pontos válaszukkal maguknak és másoknak is segíthetnek. A családsegítőknek elküldött 1058 kérdőívbol csak 441 érkezett vissza; a fogyatékos embereknek nappali ellátást nyújtó 90 intézményből 43-an válaszoltak; a hajléktalanokat ellátóknál 71 intézményből 51, a pszichiátriai betegek szakosított ellátóinál 81,5{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}, a szenvedélybetegek nappali ellátóinál 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} volt a visszaküldési arány. Ennyi elég is annak érzékeltetésére, hogy reprezentatívnak ugyan nem nevezhető a felmérés, mégis fontos adatok birtokába juthatnak azok, akiknek az a dolguk, hogy döntsenek az ilyen intézmények létrehozásáról, finanszírozásáról. Jelen sorok íróját értelemszerűen leginkább a fogyatékos embereket ellátó intézmények érdekelték, ezért elsősorban a róluk szóló oldalakban mélyült el, de akiket a családsegítők munkája, a hajléktanok ellátása vagy a pszichiátriai és szenvedélybetegek intézményei érdeklik, vagy e terület felelősei, szintén fontos, továbbgondolásra érdemes adatok birtokába jutnak. (Bár ez magánügy, engem e könyv olvasása közben a hajléktalanok ellátásáról szóló fejezet egyes megállapításai ütöttek szíven. Talán azért, mert ők a legrosszabb érdekérvényesítők.) Az ugyan örvendetes, hogy nincs olyan megye, ahol ne lenne a fogyatékos személyeknek legalább egy nappali intézménye, de elég csak a térképre nézni, vagy kicsit ismerni a magyar közlekedési viszonyokat, hogy rájöjjünk ez édes-kevés. (Bár már a jogszabály is úgy fogalmaz, hogy a 20 ezernél nagyobb településen kötelező ilyet létesíteni. Szerencsére van olyan önkormányzat, mely nem ezt a lélekszámot vette alapul.) Ha azt vesszük szemügyre, hogy hányan jutnak be az intézményekbe, akkor még rosszabb a kép: Közép-Magyarországon a legjobb a helyzet: 632 férőhely van, Észak-Magyarországon 175, a Dél-Alföldön 187. Az is kiderül, hogy még mindig az állam, pontosabban az önkormányzatok tartják fenn a legtöbb ilyen típusú intézményt, és a közhiedelemmel ellentétben, legnagyobb számban a középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan fogyatékos embereket látják el (84{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}, illetve 81,4{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}), legkevésbé a hallássérült emberek jelennek meg az intézményekben. Amúgy országos átlagban 4,4 személy vár arra, hogy nappali ellátásban részesüljön – ez területi megoszlásban árnyaltabban néz ki. A felnőttek bentlakásos intézményei – melyek fenntartói között szintén többségben találjuk az önkormányzatokat – minden régióban megtalálhatóak. Ez megállapításnak jól hangzik, ám azt tudni kell, hogy az egyes régiók jóval nagyobb területet foglalnak magukba, mint a megyék. Ha tovább nézzük az adatokat, akkor kiderül, hogy többnyire az ápoló-gondozó otthonok tartoznak az önkormányzatokhoz, és a lakóotthonokat meg az átmeneti elhelyezést adó intézeteket inkább a nonprofit szervezetek tartják fenn. Várólista itt is van: 980-an várnak elhelyezésre (122 intézményre vetítve). Érdekes eredményre vezethetne az okok kutatása, hogy vajon miért nem kapták meg az intézmények az állami normatíva alapján nekik járó pénzt. Az összes válaszoló intézmény a normatíva 77,7{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át kapta meg. A fenntartáshoz még az önkormányzatok is hozzájárulnak (bár az állami és az önkormányzati hozzájárulás elkülönítése gondot okozott a válaszolóknak), ezen kívül még pályáznak is, és vannak olyan intézetek, ahol gazdálkodásból is befolyik némi apró, és persze ott vannak még a térítési díjak is. (De itt is nagy a szórás: havonta 6 ezer forinttól 39 ezer forintig terjedhet a befizetés.) Az a vizsgálatsor, amely azt mutatja, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályoknak mennyiben felelnek meg az intézmények, több mint elgondolkodtató. Az elvi működési engedéllyel rendelkező intézmények legalább három jogszabálynak nem tesznek eleget. Sőt, olyanok is akadnak (igaz, csak kettő), amelyeknek még működési engedélyük sincsen. Az eddig is köztudott volt, hogy a különböző szolgáltatások területi eloszlása nem éppen ideális (és akkor enyhén fogalmaztam), ez szakszerűbben megfogalmazva annyit tesz, hogy “a szolgáltatásokhoz való hozzáférés súlyos területi különbségeket mutat”. Az legalább ilyen riasztó, hogy a kliensek igényei és a szolgáltatók kínálata nincs szinkronban: “A szolgáltatások ugyanis jellemzően nem az ellátásra szorulók szükségleteiről, hanem a szolgáltatók adottságairól szólnak.” A végső konklúzió az, hogy ebben a szférában még nyoma sincs a piacgazdaságnak. Az persze külön vita tárgya lehetne, hogy egy olyan országban, ahol a lakosság egyharmada a létminimum körül él, lehet-e a szociális ellátás e területein a piacgazdálkodásnak akár csak az elemeit is bevezetni. A szükségletek felmérését és kielégítését nem tekintem ilyen “elemnek”. (Kivételek persze itt is akadnak, például egy-egy luxusigényt kielégítő otthon az idős embereknek.) A zárszót író Gyuris Tamás úgy véli, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a piacszerű logikához kell kapcsolódnia, s ennek fényében az államnak át kell gondolnia, hogy mit finanszíroz és mit nem, azaz “mely területeken vállal szerepet és felelősséget a szolgáltatások megszervezéséért”. Én persze jobban örülnék, ha a szervezést meghagyná a civilek szervezeteiknek, az egyházaknak vagy az önkormányzatoknak, és szervezés helyett a finanszírozást vállalná magára, de az biztos, hogy a jogszabályok erősen befolyásolják, hogy mely ellátások fejlődnek vagy sem. Mindez indulatokat és vitákat fog gerjeszteni, az szinte természetes. Elég csak a tavalyi költségvetésben megjelenő megszorító intézkedésekre gondolni, amikor a kormány csökkentette a lakóotthonoknak, az ápoló-gondozó otthonoknak stb. jutó fejkvótákat. Talán ezért is lenne célszerű párbeszédet folytatni egymással a civil szféra e területein működőknek, az államnak, és az önkormányzatoknak – ez utóbbiak a törvények végrehajtói, a legtöbb szociális intézmény fenntartói. – fá –

	vissza a Tartalomhoz

Csókakői piknik, faültetéssel

Bár otthonról késve indulok, mégsem késtem el. A csókakői
faültetők egész napos piknikre jöttek. Gyönyörű helyen lesz a foglalkoztató
és a lakóotthon. Ezt a faültetők fölött húzódó keskeny kis útról látom,
mert sikerült eltévednem. Igaz, az egyik legfontosabb igazodó pontról,
a kőkeresztről, senki nem szólt. Innen fentről látni az apró embereket,
amint egy vékony fácska körül serénykednek. Egyik tartja a fát, a másik
lapátolja rá a földet, a harmadik vizet önt a gyökérre. Tökéletes összhang.

Mire elérek hozzájuk, már a nyolcadik fánál tartanak.
Összesen tíz gyümölcsfát ültetnek a kéthektáros telek szélére, de lesz
még több is. Már a felső útról feltűnt, hogy ezen a telken nem ér derékig
a fű, és amikor ezt megjegyezem Pásztor Viktor Istvánné, Anikó
megismertet ifjabb Végh Alajossal. Az ő szülei adományozták
a telket az alapítványnak. Ennek fejében csak azt kérték, hogy fiúk élete
végéig az otthonban lakhasson. Lali 29 éves, és azt mondja ő vágta le
a füvet azzal a kis traktorral, ami ott áll a föld szélén. Van egy másik
traktora is, mondja, és kiderül, alig várja, hogy itt dolgozhasson. Ők
is Székesfehérváron laknak, mint az ittlévők többsége, még munkája is
van, de azt nem szereti. Csak a földdel, fákkal, szőlővel szeret foglalkozni.
Bár én nem láttam Lali traktort vezetni – néhány szülő viszont igen, s
elmondásuk szerint: “szuperul vezet” -, azt viszont láttam, hogyan segédkezett
a faültetésnél, hogyan ment el többször is a távoli kútra vízért, anélkül,
hogy szólt volna neki valaki. Látszott rajta, jól érzi magát, ez a munka
a természetes közege, és örömmel dolgozik. Jó lesz neki az otthonban.

Összeszokott csapat
van itt. A szülők, gyerekek legtöbbje régóta ismeri egymást, többnyire
egy óvodába, iskolába jártak/járnak, és ami jólesően meglepő: itt férfiakat
is lehet látni. Azt mondja Anikó, az Autisztikus Gyerekek Szüleinek Egyesülete
vezetője, hogy feléjük nem szokás a válás. A fogyatékos gyermek ténye
nem szétválasztotta, hanem inkább összekovácsolta őket. Mint például a
székesfehérvári Bajcsi házaspárt, akikkel szó szerint az úton ismerkedtem
meg: együtt találgattuk, hogy a két, egymásból kiágazó út közül melyiken
kell lejutni a faültetőkhöz. Laci, a legfiatalabb Bajcsi fiú (16)
nekiiramodik, és nemsokára jelenti: jó helyen állunk, mindkettő a célhoz
visz. Míg Laci oda van, addig az autista Marci szeretne jobb belátásra
bírni, hogy menjek arrébb, mert útban vagyok másoknak. Bár a falu széle
teljesen kihalt, de mert igaza van, arrébb állok. Ági, a legidősebb
Bajcsi gyerek, szelíden mosolyog rám, és amikor jobban megismerem, rájövök:
ez a szelídség Ági alaptulajdonsága. Ő egy bizonyos fehérje-lebontási
hiba miatt lett értelmi fogyatékos. Hiába ment édesanyja jobbra, balra,
orvostól orvosig, hogy valami nincs rendben a gyerekkel, mindenütt elhessegették,
és csak egy aggodalmaskodó, elsőgyerekes anyukát láttak benne. Hiszen
megcsinálták születésekor a PKU-t, és az semmi rendellenességet nem mutatott.

Öt év után eljutottak
a szegedi klinikára, Ági ekkor nyolcéves volt, és már elkéstek azzal,
hogy a leépülési folyamat visszafordítható legyen. Szegeden kimutatták
a fehérje lebontási hibáját, nem kapott gyógyszert, hanem un. ketogén
diétára fogták (testsúly kg-ként 1,5 gr fehérje és telítetlen zsírokban
gazdag étrend). Ennek hatására megszűntek a bőrkiütései, az állandó megfázásos
betegségei, és a későbbi vizsgálatok kimutatták, helyreállt a fehérje
lebontása is. Marci tejcukor-érzékeny és autista, a Szegeden előírt diéta
neki is segített: a citrus, mák, paradicsom, tej és tojás kikerült az
étrendjéből.

A Bajcsi-házaspár ezek után genetikushoz fordult, és megszületett
Laci.

Ági most 23 éves. Eddig iskolába járt, bár írni, olvasni
nem tud, dolgozni igen. Nagyon jól bírja azt a fajta monoton munkát, amitől
más egy idő után falra mászik. Igen ám, de kizárólagos gondnokság alatt
áll, s mint ismeretes, a kizárólagos alatt állók munkaszerződést sem köthetnek.
Az ÉFOÉSZ ez ügyben az ombudsmanhoz fordult, de a hivatal malmai lassan
orölnek, a több éve húzódó ügyre még mindig nem került pont. Még szerencse,
hogy akinek van munkája, és kizáró gondnokság alatt áll, az továbbra is
dolgozhat, de ez csak a hivatal jóindulatán múlik. Bármikor meg lehet
vonni a munkahelytől az utána járó állami dotációt. (Horváth Péter,
a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és rehabilitációs
főosztályának vezetője, kérdésemre azt mondta: hamarosan megoldás születik
ez ügyben.)

Viki, Ági édesanyja optimista: kiváltotta a Start
kártyát, amivel Ági leendő munkáltatója járna jól, bejelentkezett a munkaügyi
hivatalnál, hátha találnak valamit Áginak. De az otthon ülés nem való
Áginak, ezért jelentkeztek felvételre az ÉNO-ba. Nemrég kapták meg az
erről szóló döntést, és mivel ott van foglalkoztatás is, a család úgy
gondolja, ez megnyugtató és végleges megoldás Ági sorsának rendezésére.
Míg mi beszélgetünk, a faültetés befejeződik, s bár borús az idő, piknikező
társasággá alakulunk át. A már régóta égő tábortűzre fát hoznak a gyerekek,
Anikó elővarázsol egy grillezőt, szalonnát, virslit, kenyeret, üdítőt.
Sütjük a szalonnát, esszük a virslit, beszélgetünk.

2007 áprilisának végén
állni fog a foglalkoztató – ha minden jól megy -, munkát adva 12 autista
és 12 megváltozott munkaképességű fiatalnak. Az első 50 milliót a Fogyatékosok
Esélye Közalapítványtól (FOKA) nyerték a foglalkoztatóra, de támogatja
őket egy holland alapítvány is, és persze bíznak az uniós pályázati kiírásokban
is, no meg abban, hogy nyernek is. Mert a két hektár mellé további kettőt
bérelnek majd, hiszen a foglalkoztató csak az első ütem, a második és
a harmadik ütemben megépülne a lakóotthon és az ötven személy befogadására
alkalmas munkahely.

Gyümölcsfák, gyógynövények, zöldség, gyümölcs a lakóotthon
konyhájára – ez az egyik terv. A Herbária szakemberétől már kaptak tanácsokat,
hogy milyen gyógynövényt érdemes termeszteni, az átvételre pedig előszerződést
kötöttek. Van még előszerződésük vesszőseprűk készítésére és koszorúkötésre
a virágkereskedőkkel is, akiknek megmutatták, milyen koszorút tudnak kötni
az autisták – vevők rá, mert szépet.

Anikó tervei szerint, ha már minden épület áll, akkor
szeretnének autizmus-specifikus továbbképző kurzusokat tartani a Kodolányi
János Főiskola és a hollandiai Tillburgban lévő Fontys Egyetem segítségével
a gyógypedagógiát végzetteknek, az autistákat foglalkoztató munkáltatóknak,
a pedagógusoknak. Erről már tárgyaltak is a két intézmény szakembereivel,
a képzési program összeállításánál a Regionális Képzési Központ segített.
De terveznek üdültetést, tanösvényt az erdei iskolásoknak. Anikó közgazdász,
tehát pontosan tudja: egy ilyen intézmény fenntartásánál több lábon kell
állni, nem lehet csak az állami támogatásra várni. Nagyon jó a kapcsolatuk
a hollandokkal, akik anyagilag is támogatják őket, az épület terveit is
ők készítik (ennek díját nem kérik el az egyesülettől), és az egész program
fölött védnökséget vállalt a holland nagykövetség.

Persze míg ez a sok szép terv megvalósul sok akadályt
kell lekűzdeni, sok helyen kell kilincselni, de talán az együtt végigharcolt
évek, ez a mostani közös faültetés, meg sok más közös program, annyira
összekovácsolja a szülőket, hogy az egyesülettel (az igen csak céltudatos
Anikóval az élén), lesz erejük végigvinni.

– ferenczy –

Az EDF ajánlásai a tagállamoknak
Az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) “Közösségben élést segíto
bizottsága” tanulmányt készített a lakóotthoni közösségben való élésrol.
Abból az alapvetésbol indultak ki, hogy a lakóotthonban élo fogyatékos
személynek is joga van a saját sorsával kapcsolatos döntésekre. Bár
a fogyatékos emberek “csökkentett autonómiával rendelkeznek – áll
a tanulmányban, amelyet 2005 májusában az EDF általános gyulésének
résztvevoi egyöntetuen elfogadtak -, de meg kell kapják emberi jogaik
teljes elismerését, mégpedig egy teljesen független támogató segítségével,
aki biztosítja, hogy minden, oket megilleto jogot és szabadságot megkapjanak.”
Az EDF azt is gondolja, hogy a nagy intézmények eleve rosszak, szegregálók,
és ott nem érvényesülhetnek az alapveto emberi jogok. Az EDF-nek vannak
ajánlásai, hogy mindezeket hogyan lehet elérni, hogyan lehet az intézménybol
“kitagolni” (hogy most itt a nálunk használatos szóval éljek) a fogyatékos
embereket. A tanulmány (amit én inkább ajánlásnak neveznék) osszel
kerül megvitatásra nálunk.

vissza
a Tartalomhoz

	Aranyszív-díj Százhalombattán

	Aranyszíve van – a mondást valamennyien ismerjük. Azt is tudjuk, hogy olyan emberekre mondják, akik képesek mindig mindenkinek segíteni. A Sérültekért Alapítvány (Százhalombatta) kuratóriuma, és annak titkára, Cseh Kornélné, úgy gondolta, ne csak tudják ezt valakiről, hanem adják ország-világ tudtára is.A gondolatot tett követte. Megalapították az Aranyszív-díjat, amelynek kitüntetettjei között van Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány kuratóriumának elnöke és a szociálisan hátrányos helyzetű magyar gyerekek gondozását, iskolázását szolgáló Dévai Gyerekekért Alapítvány vezetője, Böjte Csaba ferences pap. Ő tavaly kapta meg a díjat. Idén három Aranyszív-díj került kiosztásra. Egyéni díjat Pilár János (a százhalombattai önkormányzat dolgozója) kapott, a két “közösségi” szívet: a helyi Halom TV és a szintén helyi Hírtükör c. lap alkotógárdája nyerte el. Ezen az ünnepségen adta át az alapítvány szociális foglalkoztatójának az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet a minőségbiztosítási tanúsítványt. Nagy szó ez, hiszen a szociális foglalkoztatók közül elsőként, az alapítvány által működtetett nappali foglalkoztató kapta meg. Már előbb is szerették volna elnyerni ezt a rangot – és a pályázatoknál, remélhetőleg, külön plusz pontot jelentő tanúsítványt -, de első alkalommal az OKKER dolgozói még lebeszélték Cseh Kornélnét. Aztán amikor négy évvel késobb ismét nekifutottak, akkor sok jó tanáccsal segítették őt és a Gátőrház munkatársait. Gátőrháznak nevezik Battán azt az épületet, ahol a szociális foglalkoztató 20 fiatalja és az őket segítok töltik hétköznapjaikat. Szőnek, kosarat fonnak, színdarabot, verseket, éneket tanulnak. Fellegjárók nevű “színházi formációjuk” az Aranyszív díjátadójának napján is megörvendeztette előadásával a szép számú közönséget, akik az esős idő ellenére is eljöttek együtt örülni a Gátorház fiataljaival és lelkes munkatársaival. Mert ez utóbbiak nélkül nem menne. Most is dolgoznak. Mihelyt vége lett az ünnepségnek, nekiláttak teríteni, vendégeket pogácsával kínálni, kávét főzni. Ezen a napon az alapítvány kerti kemencéjében lángos sül, a mai napra felállított bográcsokban pörkölt és halászlé rotyog. A nyugdíjas klub tagjai pedig, a hagyományoknak megfelelően, most is hoztak egy halom palacsintát, túróval, csokival meg házilag készített (felséges) baracklekvárral megtöltve. De nem csak az év e napján találkoznak a százhalombattai lakosok a Gátőrház dolgozóival. Az úgy nevezett “Alkotó szombatokon” a város gyerekei/felnőttei, együtt a sérült fiatalokkal olyan foglalkozásokon vesznek részt, ahol mindenféle, otthon is megcsinálható ajándék- és dísztárgyak elkészítését lehet megtanulni. Akár a sérült fiataltól is: például karkötőt fonni, vagy vesszőből csörgőlabdát készíteni. Ma délután is gondoltak az egészséges gyerekekre: délután kettőkor nekik (is) szól a meseelőadás. A saját fülemmel hallottam, amint egy édesanya (két kisgyerek fogta a szoknyáját) hívta a barátnőjét, hogy ugyan ugorjanak már kocsiba, és jöjjenek el ők is, utána meg közösen elmennek fagyizni. Beszélni sokat lehet az integrációról, a befogadásról, inklúzióról. Tenni is lehet érte, bár ezt kevesebben cselekszik. Itt, Százhalombattán a cselekvésre láthattunk/láthatunk szép példát. * A cikk megírása óta telt-múlt az idő, elérkezett a hagyományos százhalombattai Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár ideje. Augusztus 12-től 22-éig tartott a nagy tánckavalkád és vásár, no meg az egyéb, ehhez kapcsolódó programok. A Summerfesten egy nap a fogyatékos embereké volt. A fesztivál programjában így szerepelt az esemény: “Augusztus 18: az ARANYSZÍV NAPJA, a kultúra toleranciája, a tolerancia kultúrája, melynek során a kihívással, a sérüléssel, és fogyatékkal élők kapnak megkülönböztetett figyelmet.” Sok ezer ember láthatta és vitte hírét a fogyatékos emberek kreativitásának, és ez minden esélyegyenlőségről, integrációról szóló deklarációnál többet ért. – czy –

	vissza a Tartalomhoz

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Az ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek
és Alapítványok Országos Szövetségének 2005. évi tevékenységéről szóló
közhasznúsági jelentése

Az ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek
és Alapítványok Országos Szövetségét (1158 Budapest, Molnár Viktor u.
94-96.), a továbbiakban rövidített nevén: ÉTA Országos Szövetség, a Fővárosi
Bíróság a 7732-es nyilvántartási számon 1997. február 12-én jegyezte be.

2000. november 25-étől kiemelkedően közhasznú társadalmi
szervezetként működik, s országos szervezetként 114 tagszervezetét képviseli.

Célja, hogy szakmai, valamint működést segítő szolgáltató jellegű programjaival
támogassa 114 tagszervezete munkáját. A tagszervezetek korai fejlesztői;
teljes ellátást nyújtó, speciális lakóotthonai; nappali foglalkoztatói;
munkaterápiás foglalkoztatói; sportterápiás és kulturális kínálatokat
jelentő szolgáltatásai 9500 fő értelmi vagy halmozottan sérült ember életminőségét
javítja és segíti, megkönnyítve az érintett családok életét.

Az ÉTA Országos Szövetség olyan ernyőszervezet, amely
segítő szolgálataival hatékony országos érdekképviseletre képes. Folyamatosan
megvalósítja a fogyatékos embereket gondozó társadalmi szervezetek és
alapítványok teljes körű érdekképviseletét, segíti működésük biztonságát,
az állam intézményeivel és országos hatáskörű szakmai intézményekkel való
kapcsolatok kiépítésével és a társadalom integrációs képességének növelésével.

A szövetség operatív irányító testülete: a 11 tagú elnökség,
havonta ülésezik. Az elnökség tagjai díjazásban nem részesülnek és a munkájukkal
kapcsolatban felmerült költségeket sem számolhatják el.

Az ÉTA Országos Szövetség 2005. évi működése során
az alábbi feladatokat teljesítette:

18 487 080 Ft összegben segítette tagszervezeteinek működését
rendszeres kiadványában, az ÉTA-Hírlevélben tájékoztatást ad az aktuális
szakmai hírekről
megindította és működteti pályázati szolgáltatását, amelynek keretében
40 fő részére pályáztatással kapcsolatos képzést, pályázatírói készségfejlesztést
végzett 40 kreditpontot érő oktatói tananyag alapján
folyamatosan működő vándorkiállítása keretében mutatja be az ország
városaiban a fogyatékossággal élő emberek által készített, piacképes
használati és dísztárgyakat
képviseli tagszervezeteit állami intézmények és országos hatáskörű
szervek előtt egyéni problémáik megoldásában
bővítette nemzetközi kapcsolatait az Európai Unió országaiban, elsősorban
a németországi Bajor Tartományban
a tapasztalatok adaptációjának céljából folyamatos szakmai együttműködést
alakított ki a bajorországi Kempten ill. Dillingen székhelyű Lebenshilfe
és a Regens-Wagner Alapítványokkal.
teljesítette tagszervezeteinek a 2004. 07. 10.-2005. 06. 30-ig terjedő
időszakra a működésükhöz adott támogatások pénzügyi, monitoring és adminisztratív
elszámolási feladatait
megállapodást kötött a szekszárdi székhelyű SZÜMA Kft.-vel konténeres
használtruha gyűjtésének folyamatos végzésére Bács-Kiskun, Baranya és
Tolna megyékben
a Bács-Kiskun, Baranya és Tolna megyékben végrehajtotta az előkészületi
feladatait a 2006. első negyedévére tervezett bajor tanulmányútnak.

A kettős könyvvitelt vezető
mérleg eredmény és beszámoló szerint az ÉTA Országos Szövetség
MÉRLEGE:

A/II. Tárgyi eszközök	14 947e Ft	Eredmény-kimutatás:
B/II. Követelések	13e Ft	Összes közhasznú tevékenységének bevétele	12 617e Ft
B/IV. Pénzeszközök	1 851e Ft	ebből pályázati úton nyert támogatása	11 254e Ft
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN	16 811e Ft	közhasznú tevékenységből származó bevétel	853e Ft
		tagdíjból származó bevétele	420e Ft
D/I. Saját tőke	10 745e Ft	egyéb bevétel	90e Ft
F/III. Rövid lejáratú kötelezettség	6 066e Ft	Összes közhasznú tevékenységének ráfordításai	12 396e Ft
FORRÁSOK ÖSSZESEN	16 811e Ft	Közhasznúsági tevékenység eredménye	221e Ft

A közhasznúsági jelentés elválaszthatatlan részét képezi
az ÉTA Országos Szövetség részletes és tételes 2005. évi egyszerűsített
éves beszámolója, amely tartalmazza a szövetség mérlegét és eredmény kimutatását.

Az Országos Szövetség a fentiekben felsorolt támogatásokkal
a pályázatkiírónál minden esetben elszámolt, ill. azon esetekben, amikor
az elszámolás határideje a 2006. évben esedékes, az előírt részelszámolást
teljesítette és a maradvány értéket passzív időbeli elhatárolásként tartja
nyilván.

Az országos szövetség vagyona
Székhelyének bérleti jogi értéke, a pályázati úton nyert PC-k és kiegészítő
tartozékaik, valamint a székhelyén lévő előadóterem és irodahelyiség bútorzatai.

Stratégiai jövőkép
Az ÉTA Országos Szövetség a 2006. évre a következő feladatok megvalósítását
határozta el:

A III. Nemzetközi Családsegítő Konferencián elfogadott Stratégiai
programterv alapján a megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésének
folytatása
Ernyőszervezetként, működést segítő támogatások pályázati úton történő
elnyerése, közvetítése a tagszervezeteknek, a kötelezettségek monitorizálása,
fogyatékos embereket segítő akcióprogramok szervezése, bonyolítása,
adminisztrálása és elszámolásának koordinálása
Az ÉTA-Hírlevél folyóirat folyamatos szerkesztése, kiadása, tartalmának
gazdagítása, formai megjelenésének korszerűsítése
ÉTA-Hírlevél különkiadása térképmelléklettel, ami bemutatja a tagszervezetek
szolgáltatásait, földrajzi elhelyezkedésüket, mindezt segítségnyújtó
marketing jelleggel
Országos képzési program szervezése és bonyolítása abból a célból,
hogy tagszervezetei a gyakorlatban is hasznosítható pályázati kultúrával,
pályázatírói képességekkel rendelkezzenek
Pályázati úton elnyert költségvetési támogatások felhasználásának
monitorizálása, bonyolítása, elszámolása – tagszervezeteinek javára
Társadalmi integráció és piacra történő bevezetés céljából olyan vándorkiállítás
működtetése, amely az értékesítés gyakorlatával bizonyítja a fogyatékossággal
élő emberek munkahelyeiben készült használati és dísztárgyak piacképességét
Gyógypedagógiai szaktanácsadó működtetése
Lakóotthon-hálózati Munkacsoport, Súlyos-halmozottan Sérültek Munkacsoportja
és Szülői Munkacsoport működtetése
Legalább 1 lakóotthon létesítésével kapcsolatos előkészületi munkálatok
teljesítése
Menedzser- és pályázatírói képzés folytatása
Tagszervezetek egyéni problémáinak segítése, közvetítése, menedzselése.

Az ÉTA Országos Szövetséget vezető team meggyőződése,
hogy a társadalom széleskörű bevonása és a tagszervezetek – az EU csatlakozást
követő – financiális gondjainak megoldását is jelentő pénzügyi mechanizmusok
elsajátítása a gondjaira bízott fogyatékos emberek sorsának biztosítékai.

Az ÉTA Országos Szövetség folyószámláját

a Budapest Bank Rt. vezeti.
Az ÉTA Országos Szövetség folyószámlaszáma:
10103173-40502023-00000002

Az ÉTA Országos Szövetség a folyószámlájára érkező szponzori
támogatásokat névre szólóan megköszöni, elszámoló jellegű tájékoztatást
ad az adomány felhasználásáról és kívánságra – kiadványaiban szerepelteti
a szponzor nevét.

Az ÉTA Országos Szövetség a szponzori szerepet vállaló
cégek, intézmények és magánszemélyek figyelmébe ajánlja és kérésre megküldi
szponzori szerződés tervezetét is, mivel ezzel az adományozói formával
és gyakorlattal lehetőség nyílik a tervezhetőségre és a továbbfejlődés
ütemezhetőségére.

2006. március 31.

Dr. Csizmadia László	Dr. Rubovszky László
elnök	ügyvezető igazgató

vissza
a Tartalomhoz

Látható és láthatatlan
eredmények
Szent Gergely Lakóotthon – Help Kht.

Rövid, de eredményekben annál gazdagabb éveket tudhat
maga mögött a tatai Szent Gergely Lakóotthon. Kilenc, többségében autista
lakója épp szilvát magoz, illetve az aszalóban dolgozik. Csütörtökön ennek
van az ideje.

Itt és most nincs hely arra, hogy leírjam az Esőemberek
Egyesülete által létrehozott lakóotthon “előtörténetét”, hiszen az itt
folyó munkáról szeretnék beszámolni. De annyit érdemes tudni, hogy a Kézenfogva
Alapítvány lakóotthoni programján keresztül a luxemburgi állam anyagi
támogatásával, az akkori Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán
nyert 15 millióval és a szülők munkájából lett az önkormányzattól megvett
régi bölcsőde épületéből új lakóotthon. Azzal a lendülettel, amivel a
pályázást, szervezést, építést végezte az egyesület mindjárt létre is
hozott egy közhasznú társaságot, hogy munkájuk is legyen a lakóknak.

Látható és láthatatlan eredmények
Amióta itt jártam egy medencével bővült a kis udvar, aminek vizét szellemes
megoldással melegítik nyáron. Egy jó hosszú fémtálcán tekergőző gumicsövön
halad át a víz, mielőtt a medencébe érkezne. A napenergia hasznosítása
Szent Gergely módra. Aztán van egy parányi ajándékbolt, ahol nemcsak az
itt készült kézműves tárgyak, vagy a díszaszalványok kaphatók, hanem más
lakóotthon tárgyai is megvehetők. Az eltelt öt évnek ezek az azonnal látható
eredményei, a többiről az egyesület vezetője, Schenk Lászlóné,
Erika beszél. A Help Esőemberekért Rehabilitációs Kht-ból célszervezet
lett, kiemelt tanúsítvánnyal. Erika végigkalauzol az otthonon, beszélgetünk
a lakókkal, megnézzük az aszalót. Aztán elmegyünk a kht.-be, sőt utunk
végén a közösségi házban még a lakók képeiből készült szép kiállítást
is megnézzük.

Az egyesület szintén tagja annak a hatfős csoportnak,
amely résztvevője az Európai Unió Equal Aktív műhely nevű projektjének.
Háromlépcsős programjukra 28 millió forintot nyertek. Ennek keretében
a Help Kht.-ben bioragasztó részleget hoztak létre, és tíz fő betanítását
vállalták, közülük egy fő, a program végén, a nyílt munkaerő piacon fog
elhelyezkedni. A Helpben egyébként 75-en dolgoznak, nagyon szép házban,
a város központjában, ahol a felújítás végén tartanak. Végeznek itt bérmunkát
az Audinak (a műanyag alkatrészeket tisztítják), különféle papírmunkákat,
csomagolást, szőnyegszövést, gyertyaöntést.

A lakóotthonban élők is komolyan dolgoznak, a rehabilitációs
munka személyre szabott. Aki például jól bírja a monotóniát, az a nagy
aszalótálcára rakosgatja a szilvát. A gyümölcsaszalás hétfőn szerdán és
csütörtökön van, a többi napon vannak a kézműves foglalkozások, az otthonnal
kapcsolatos dolgok (például takarítás), a gyógylovaglás, úszás, a zeneterápia
és a kertészeti ismeretek – szépen elosztva a hét napjaira, hogy minden
beleférjen.

Szakmai képzés felnőtteknek
Minden lakóotthon egyedi, és egyedi az ott folyó munka is. A tatai Szent
Gergely azért különleges, mert itt úgy gondolták, nem elegendő, ha csak
valamilyen munkát adnak a fogyatékos fiataloknak. Olyan munkát
akartak, amivel sikeresnek érezhetik magukat, és olyan munkát, amire a
piac is vevő. Így lett a gyümölcsaszalás, amit a bioragasztó készítése
és a biolekvár főzése is követ.

Persze, hogy ki mit dolgozik, az nem mindegy. Az egyesület
szakemberei kidolgozták azt a speciális képzési és értékelési rendszert,
amivel a felnőtt fogyatékos emberek is jó eredménnyel oktathatók. Négy
nagy általános területet ölel fel a képzés, amelyen belül természetesen
ott vannak a különböző szakmák is. A négy terület: biotermékek feldolgozása;
szolgáltatások; kézművesség; népművészeti munkák. Emellett persze olyan
fontos területeket sem hanyagolnak el, mint a szociális készségek fejlesztése,
az önálló életvitel, az autonómia, a szocializáció, az önvédelem. A végső
cél persze a nyílt munkaerő piacon való lehelyezkedés lenne, amire nem
mindenki képes, sőt, aki a lakotthonban él, annak legtöbbje erre valószínűleg
képtelen. Arról nem is beszélve, hogy többnyire kizáró gondnokság alatt
vannak, ami a jelenlegi törvények alapján azt jelenti, hogy nem is vállalhatnak
munkát, csak un. rehabilitációs munkában vehetnek részt.

Az a nálunk még nem használatos munkaképesség-felmérési
módszer, amit most adaptálnak, hozzásegít ahhoz, hogy valóban mindenki
a képességének megfelelő munkát végezze, és magából a maximumot hozza
ki (az adaptálás az egyesület és a Kézenfogva Alapítvány közös programja).
A felmérés és az azt követő képzés arra is jó lesz, hogy bizonyítsa: ha
valaki dolgozni tud, még nem biztos, hogy önálló életvitelre is képes,
és bizonyítsa azt is: az, aki nem képes önálló életvitelre, tud olyan
munkát végezni, amit a piac is elfogad (bár nyilván nem fog tudni annyit
termelni, mint ép kortársai). Ezért is van szüksége a legtöbbjüknek a
piaci törvényeknek nem kitett munkahelyre.

Jómagam ettől a felmérési módszertől azt remélem, hogy
változik az a felfogás (és vele együtt a törvény is), hogy aki kizáró
gondokság alatt él, az nem képes értéket termelni. Ha így lenne, nagyot
lépnénk előre az integráció területén, és talán nem lenne kuriózum a Fogd
a Kezem Alapítvány pécsi (szintén az Aktív műhely projekt keretében megnyitott)
ajándékboltja, ahol például a Szent Gergely lakóotthonban készült kézműves
termékek is kaphatók.

F. Á.

Csizmár Gábor, FMM miniszter írta
“2006-tól fokozatosan átalakul a megváltozott munkaképességű emberek
foglalkoztatásának támogatása: bevezetésre kerül egy bértámogatásból
és költségkompenzációból álló támogatási forma. Az új rendszerben
a támogatott foglalkoztatástól elkülönül a fejlesztő-felkészítő
és munka-rehabilitációs foglalkoztatás elmondhatjuk továbbá, hogy
jelenleg Magyarországon is elindult már egy folyamat, amely a 2007-2013-as
időszakot (II. Nemzeti fejlesztési terv) átfogva a foglalkozási
rehabilitáció modernizációját az ÁFSZ (Állami Foglalkoztatási Szolgálat)
intézményrendszerének fejlesztését (integrált munkaerő-piaci és
szociális szolgáltatási rendszer kiépítése), továbbá a foglalkoztatást
elősegítő érdekeltségi és minőségirányítási rendszeri kialakítását
is magában hordozó terv kidolgozására irányul.”
(Aktív Műhely, 2006. 1. szám)

vissza
a Tartalomhoz

	Vásároljon ajándékot a Bárkánál!

	Szabó Olgi megszépült. Szelídség és harmónia árad belőle. Ő az első Bárka-lakók egyike. A textilműhelyben varr valamit, és egy csöppet sem zavarja a vendégek érdeklődése. Pedig vagyunk egy páran, akik a közös örömre gyűltünk össze: megünnepelni a kézműves műhely kibővítését. A kanadai Jan Vanier alapította nemzetközi Bárka mozgalom 1991-ben vetette meg lábát Magyarországon. Ebben az évben nyílt meg a magyar Bárka Alapítvány első lakóotthona Dunaharasztin (jelenleg már kettő van belőle), 1993-ban Kézműves Műhely néven a lakóotthonban és a környéken élő értelmi és halmozottan sérülteknek szerveztek nappali foglalkoztatást és ellátást. A műhely az Összefogás Ipari Szövetkezet (Csömör) egyik tagja. A tavaly bevezetett és a sérült (megváltozott munkaképességű) embereket foglalkoztató munkáltatóknak kötelező akkreditációt a Bárka műhelye most szeptemberre teljesítette. Az uniós Equal-program Aktív műhely elnevezésű, 2005-ben indult projektjében három év alatt 25 millió forintot kap a Bárka, a műhely és foglalkoztatás bővítésére, amihez a kanadai nagykövetség is hozzájárult. Ebben a programban a fő pályázó a Kézenfogva Alapítvány volt, biztosítva a projektvezetőt, Opitz Magdát, és az egyéb hátteret az operatív munkát végző többi civil szervezetnek (pl. informatika, lobbizás stb.). A projekt célja: autista és értelmi sérült emberek megtanítása (szakismeret!) arra, hogyan tudnak piacképes termékeket készíteni. A Bárka Aktív műhely programja három részből áll: 1. a beruházásból (épület bővítése, átalakítása, munkaeszközök beszerzése); 2. betanító képzés (fa, fém és nyomdai munkákhoz); 3. egy éven keresztül a megtanultak gyakorlása, majd minimum egy fő eljuttatása arra a szintre, hogy a nyílt munkaerő piacon munkát találjon. Az Aktív műhely program azt is lehetővé teszi, hogy további öt fővel bővüljön a munkatársi gárda, így már 30 fiatal dolgozik a régi és az új műhelyekben: a gyertyaöntő, papír-, szövő- és textilműhely mellé két új társult: a fa- és fémműhely, valamint a nyomdai részleg. A Bárka által forgalmazott termékeket eddig is mívesség jellemezte, hiszen termékeiket iparművész tervezte. Most lesz termékmenedzserük is, akinek az a dolga, hogy piacot találjon a Bárka-termékekre, ajándéktárgyaikat vállalati és egyedi megrendelőknek egyaránt elkészítik. A fentiek megvalósítását, az első két ütem befejezését jöttek össze ünnepelni a Bárka dolgozói, munkatársai, barátai, segítői. A Kézműves Műhelyt Forgó Györgyné, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg. Ott volt az Összefogás Ipari Szövetkezet vezetője, Szekeres Erzsébet; Dunaharaszti polgármestere, Szalay László; Kanada nagykövete, Robert Hage; a nemzetközi Bárka koordinátora, Maria Briedrawa. * A rövid, bensőséges ünnepség után senki sem rohant el, megnéztük a műhely részlegeit, beszélgettünk a dolgozókkal, akik megmutatták, mit dolgoznak és hogyan a Bárkában. Juhos Csaba és Szabó Feri a papírműhelyben serénykedik. A szigetszentmiklósi Mezei Béla a merített papír készítésének rejtelmeibe avatott be. Kardos Róbert óriási türelemmel hajlítgatta a vékony fémhuzalokat. Kolompár Móni arról mesélt, hogy a Bárka ház lakója és jó, hogy ott lakik. Bárkivel beszélgetek, érezni: szereti azt, amit csinál, és ez sokkal többet jelent a havonta kézhez kapott fizetésnél. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

	Akkreditáció: a kicsik is jól járnak

	Esélyegyenlőség – mondjuk, holott az esélyt kellene megadni a fogyatékos embereknek az emberi létezésre, az élet minden területén. A hátrányok csökkentésének, az esélyek növelésének egyik terepe a munka lehetne. Kovács Istvánnéval, Marival, az Alba Civitan vezetőjével arról az új eljárási rendről beszélgetünk, ami ahhoz kell, hogy valaki értelmi fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztathasson. Először is akkreditáltatnia kell magát, még akkor is, ha évtizedek óta ezzel foglalkozik. Az akkreditációs kérelmet a Foglalkoztatási Hivatalnál kell benyújtani, az ügyintézés kb. másfél hónapot vesz igénybe. Ez az eljárás nem arról szól, hogy lajstromba veszik a jelentkezőt, hanem arról, hogy az adott helyen megfelelnek-e a személyi és tárgyi feltételek a fogyatékos emberek munkavégzéséhez. Az is új dolog, hogy minden ilyen helyen kell lennie rehabilitációs szakembernek (számuk attól függ, hogy hányan dolgoznak a munkahelyen), aki kötelesek személyre szabott rehabilitációs tervet készíteni a foglalkoztatottaknak. Az új rendszerben fejlesztő-felkészítő és munka-rehabilitációs foglalkozatás van (a támogatott foglalkoztatás nem ebbe a körbe tartozik). Az akkreditáció után kapott tanúsítvány lehet feltételes: ilyenkor fél év alatt kell felszámolni a minisztérium által kifogásolt hibákat – ha ez nem sikerül az akkreditációt visszavonják, és ezzel megszűnik az állami támogatás. Aki megkapja a végleges tanúsítványt, az sem pihenhet a babérjain, mert bármikor kaphat ellenőrzést, anélkül, hogy az ellenőrök előre bejelentkeztek volna nála. Az Alba Civitan elsőként kapta meg a megyében az akkreditációs tanúsítványt, de amíg eddig eljutottak, kellett történnie egy s másnak. Sajátságos konstrukció működött náluk: 34 ember dolgozott az Alba Civitánnál, 22 ember pedig a csömöri Összefogás Ipari szövetkezethez tartozott, ők voltak a Székesfehérvárra kihelyezett telephely dolgozói. (A telephelyért is jár állami támogatás.) Ez év áprilisában a csömöri szövetkezet vezetősége közölte, hogy megszűnteti a 22 ember munkaviszonyát (nemcsak az övékét, más telephelyeknél dolgozóknak is felmondtak). Az összes részletre nem érdemes kitérni, szorítkozzunk inkább a lényegre: Kovács Istvánné összehívta a szülőket, értesítette az önkormányzatot (a munka nélkül maradottak az önkormányzatnak is gondot okoznak), majd a végén úgy döntött, ő bizony átveszi az elbocsátott embereket a Civitánba, és megindítja az akkreditációs eljárást. Ebben az önkormányzat is partner volt, az átállás ideje alatt négymillió forinttal támogatta őket. Mikor arról kérdezem, hogy milyennek találja a jelenlegi akkreditációs rendszert, a válasz egyszavas: jónak. Jobb, mint a régi, és a kicsik is meg tudnak élni az állami támogatásból plusz a saját árujuk értékesítéséből. Az is jó, hogy az új rendszer termelésre ösztönöz, és nem tűri a látszattevékenységet. Persze az a célja minden ilyen kicsinek, hogy bekerüljön a védett szervezetek közé, amelyek lényegesen több állami támogatást kapnak. * Minden változásról persze most nem tudtunk beszámolni, de akik akkreditáltatni szeretnék magukat, azok a rehabilitációs akkreditációs eljárást és annak követelményrendszerét a 14/2005. (IX.2.) FMM rendeletből tudhatják meg. Az akkreditációs eljárásért fizetni kell, amely az eljárás típusa (alap, rehabilitációs, kiemelt) és a foglalkoztatottak száma szerint változik, és még a kérelem benyújtása előtt be kell fizetni. A dokumentumok letölthető az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról: www.afsz.hu (bár nekem nem sikerült őket elővarázsolnom). A munkavállaló után járó támogatás mértéke attól függ, hogy valaki milyen fokban vesztette el munkaképességét, és attól is függ, hogy valaki a védett szervezetek közé tartozik vagy sem. De bárki kérheti, hogy felvegyék a védett szervezetek közé, amelyek jelenleg körülbelül 39 ezer embert foglalkoztatnak, ha megfelel a jogszabályban előírtaknak. A szakemberek most dolgoznak a komplex rehabilitációs rendszer kialakításán, melynek célja az aktív élet felé irányítani a fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket. Dr. Hegedüs Lajos, a MEOSZ és a FESZT elnöke nagyon szépnek tartja a tervet, amely október 13-án kerül a kormány elé. Jövő júniusig együtt él a támogatásra vonatkozó régi és az új jogszabály, de kérni lehet az átjelentkezést az újba. – ferenczy –

	vissza a Tartalomhoz

	Üzenet a lakóotthonból

	Vékony, karcsú könyvecskét tartok a kezemben. Üzenet a címe és a budapesti Israel Sela Lakóotthonban élők verseit, rajzait tartalmazza: szeretetről, magányról, szerelemről, az évszakokról, egy szóval az élet apróbb és nagyobb dolgairól. A kötet adományból készült a Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola diákjai, tanárai közreműködésével.Már kézbe fogni is jó, látszik, hogy gondos szeretettel készült. Szép. Nemcsak a borítója szép (Szilárd Gyula munkája), hanem szép a papírja, és szép maga a tervezés: a versek és a rajzok összhangja. A versek alkotóit ismerjük, a rajzokét sajnos nem, kivéve, ahol elolvasható Krámer Péter neve, aki nemcsak rajzaival, hanem verseivel is megörvendezteti az olvasót. A többiek: Weisz Miklós, Torbágyi Péter, Lővi György írásaiból kikerekedik a lakóotthoni élet öröme, bánata; a munka, a társak szeretete. Az Üzenet legjobb verseit Kalmár László írta, melyeket olykor akasztófahumor (talán nem ez a legjobb szó, de hiába keresem a megfelelőt, nem lelem) leng be. Álljon itt példaként erre Fekete… c. verse, amelyet alcíme szerint: Kabos László művész úr halálára írt: Meghalt a cselszövő! Az Örökkévaló fondorlatából. Neki haja volt vörös. Nekem búcsúznom kell druszám. Minden verse tetszik nekem, de talán legjobban a Mivégre… című: Összevissza jár az élet, Idővel a halál lépked. A világnak sosincs vége. Ez az Úr meglepetése. Menny, Föld, Pokol hármassága, Várunk a feltámadásra. Új élet, egészséges lélek, Ép testben ismét földet értek. Ide-oda húzva-vonva, Megpihenni de jó vóna. Mindegyikünk csillagvándor, Sosem búcsúzik a mától. Krausz Éva gyógypedagógus, az otthon szakmai tanácsadója írta az Üzenet Ajánlását, ami rendjén is van, hiszen talán ő ismeri legjobban az alkotókat: Szeretnénk hinni abban, hogy az olvasók s a művek írói, ha csak rövid időre is, közel kerülnek egymáshoz… Lakóink írásait olvasva azt érezzük, hogy íróik a szó hétköznapi értelmében “jó” emberek, akik lehetnek szomorúak és vidámak, fiatalok és idősebbek, szegények és jobb módúak, de egy dologban egyformán gondolkoznak, nyilvánulnak meg: hiányzik belőlük a másik ember felé irányuló harag, irigység, gyűlölködés. Ők a szolidaritásról, a szeretetről szólnak. Álljon itt ennek bizonyságául a kötet nyitó versének egy részlete, amelyet Weisz Miklós írt: Ha netán szeretni tudnánk, akkor sosem lenne gyűlölet. Ha netán összefognánk a szeretetért, akkor béke lenne minden szívben. Nagyon nehéz legjobban élni, ha a szeretet békétlenségbe torkollik. De nem állom meg, hogy ne másoljam ide az Ajánlást bevezető gyönyörű Rákos Sándor verssorokat. Telitalálat. Úgy vedd, Ember vagyok. Se több, se kevesebb. Ez a rekedtes hang, Ez az enyém. A mindenség nagy éjjelén Az örök sors helyett Hangot adok örömnek, szenvedésnek. * Az Üzenet c. kötetet valamikor a nyáron kaptam Krausz Évától. Azóta megismertem a legjobb versek íróját, Kalmár Lászlót is, és megismertem egyik legújabb versét, az Einstein címűt: A fénysebességnél gyakrabban száll a gondolat Tágul a világűr, a végtelen; Miért nem tágul vele az ember? Úgyis győz a végén az értelem. Szomszédos világegyetemek mélyén Van-e számunkra még hely? Megannyi kincs hever ott várva ránk; Van-e számunkra még hely? 2006. VIII. 22-én Történt ugyanis, hogy meghívót kaptam a lakóotthon kiállítással és vásárral egybe kötött hagyományos őszi ünnepségére. A kórus most is énekelt, mint a FÁK ünnepén (l. az ÉTA- Hírlevél előző számát – a szerk.) Lisznyai Mária, a Dohány utcai zsinagóga énekművésze, aki a zenei foglalkozásokat vezeti, senkit nem hagyott ki a kórusból. A lényeg úgyis a közös szereplés, ami szemmel láthatólag az egész társaságot feldobta. Mindenki fújta, ahogy tudta, sőt a bátrabbak még egyénileg is énekeltek (többnyire népdalt) vagy verset mondtak, mint például Kalmár László (a sajátját, az Einsteint és a Kétsorosok címűt) vagy Lőwi György, aki Radnóti Megbocsátás című versét választotta. A kiállított tárgyak az elmúlt egy évben készültek. Az árukból befolyt pénz egy részét a lakók (akik már a saját pénzükből is adakoztak) az izraeli hadi árvák megsegítésére fordítják. Somlóné Garai Ágnestől a művészeti foglalkoztatás vezetőjétől műhelytitkokat szeretnék megtudni. Mert most is elbűvölnek a különböző gyöngyökkel, flitterekkel kirakott gömbök és egyéb formák, és szépek a festett üvegtálak is, de leginkább a képek, “festmények” technikájára vagyok kíváncsi. Ági bevisz parányi birodalmába, ahol büszkén mutatja a vadonatúj fénymásolót, amit magánadományból vettek. A régi többször volt rossz, mint jó. Szakkönyvek garmadáját látom, amiből megtanulható az üvegfestés, aztán előszedi azokat a szalvétákat, amelyeken egy-egy híres festmény reprodukciója van. A technikát is elmondja, ahogyan kép lesz belőlük, és eljutnak odáig, hogy bekeretezve ott állnak a kiállítási asztalon és megvásárolhatók. (Én addig nézegettem, hogy miket vegyek meg, míg az elsőnek kiválasztott kedvencemet elvitték az orrom elől, ezért be kellett érnem a két macskával kék keretben – de velük is boldog vagyok. Mihelyt hazaértem, azonnal felakasztottam őket a szobám falára.) Mindent a lakók csinálnak. Ki lassabban, ki gyorsabban. A lényeg: hogy a közös munka örömet szerezzen. Hogy amikor valaki megvesz egy tárgyat, akkor a készítője – nem kis büszkeséggel a hangjában – azt mondhassa, amit képválogatásom közben a (hátam mögött) hallottam: Ezt én csináltam. F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

Művészeti tábor negyedszer

Tíz sérült fiatal hajol a rajzlapok, füzetek fölé.
Az ország különböző pontjain lévő lakóotthonokból érkeztek: Gödről, a
Lámpás ’92-től; Piliscsabáról, a Summa Vitae-ből; Budapestről, a Szellemi
Sérült Testvéreinktől; Nyergesújfaluból, az Életúttól; Bogádról, az Edit
lakóotthonból; Bajáról, a Garai Ház Alapítvány Bárka Házából.

Esztergomban is rekkenő a hőség. Az ÉTA Lakóotthoni Munkacsoport
művészeti táborának alkotóit nem érdekli a meleg. Pető Barna, a
tábor művészeti vezetője, még mielőtt az új feladatot ismertetné, a rend
fontosságáról szól. Nem akar a polcokon a festékek, ecsetek mellett ennivalót,
kávésbögrét látni. Mondandója humorba csomagolt szigorúság. A lakók fogják
az üzenetet. Pillanatok alatt eltűnnek a bögrék, kanalak, chipszes zacskók.
Barna elégedett, és már közli is az új feladat témáját, s ez nem más,
mint a ház., “Az, amiben laksz, vagy amilyet szeretnél, vagy ami
tetszik neked”- Barna szemléletes példákat mond, s mielőtt magára hagyná
a társaságot, azt mondja: “Ma még csak a vázlatot csináljuk meg. Ceruzával,
szénnel, amivel akarod. Aztán holnap olajjal vászonra megfestjük.”

Elekes Károly, a másik művész, most épp fényképez.
Ez a nap már nem az övé. Akár haza is mehetne, hiszen a land arttal a
hét első három napján megismertette a résztvevőket (már amennyire lehet
ennyi idő alatt). De a tábor vezetője megkérte, ne menjen még, mert a
fiatalok megkedvelték őt, és szeretnék, ha tovább maradna. A művész úr
hát maradt, és fényképezi az alkotókat meg műveiket.

Tíz sérült fiatal hajol a rajzlapok, füzetek fölé. Az
ország különböző pontjain lévő lakóotthonokból érkeztek: Gödről, a Lámpás
’92-től; Piliscsabáról, a Summa Vitae-ből; Budapestről, a Szellemi Sérült
Testvéreinktől; Nyergesújfaluból, az Életúttól; Bogádról, az Edit lakóotthonból;
Bajáról, a Garai Ház Alapítvány Bárka Házából.

Nézegetem a készülő rajzokat. Van, aki egész aprólékosan,
mintha műszaki rajzot készítene egy ház belsejéről, felülnézetben rajzolja
meg álmai házát, benne az ágyat, az asztalt, a foteleket. Van, aki harmadszorra
fut neki, mert valahogy sehogy sem sikerül az, amit a fejében elgondolt.
Elkeseredetten feláll, és kimegy az udvarra. Csak akkor derül föl, mikor
vásárolni kell menni, és ő is mehet. Egyedül Orsós Gyurinak nem
okoz gondot, hogy mit rajzoljon: egy lepusztult, ám gyönyörű esztergomi
házat. (Füstölög is emiatt. Nem érti, hogy lehet ilyen szép házat ennyire
magára hagyni.) Hihetetlen memóriája van, és hihetetlen rajzkészsége.
(A Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! kampánya kabalafigurájának
megtervezésére kiírt pályázaton 2. díjat nyert szoros mezőnyben: 43-an
pályáztak.) Miközben rajzol, a ház építészeti jellegzetességeit is elmondja.
Ebből kiderül, hogy művészeti könyveket is olvas. Gyuri autista, a bogádi
lakóotthonban él, Göllesz Viktor-ösztöndíjat nyert, képeslapjai megtalálhatók
Pécs belvárosában, a fogyatékos emberek munkáit áruló üzletben.

Szeretnék kicsit beszélgetni Pető Barnával, de ehhez neki
semmi kedve. Inkább a rajzokat korrigálja, mindenkihez van egy-két jó
szava. Ezért hát idézem tőle azt, amit az ÉTA-Hírlevél különkiadásában
olvastam tőle: “A tábor művészeti vezetőjeként és képzőművészként óriási
kihívást jelentett ez a feladat számomra és elmondhatom, hogy minden kollégám
számára. Azonban a közös munka során mesterkéletlen érzékenységet, melegséget,
emberközeli, őszinte légkört tapasztaltunk meg a fogyatékos fiatalok részéről.
Megéltük ugyan, hogy egyrészről más nyelvet beszélünk, s ugyanakkor mégis
az alkotásban, emberségben nem különbözünk egymástól.“

Makrai Józsefné, Klári, a Lámpás ’92 Alapítvány
vezetője a művészeti tábor kitalálója és szervezője. Ez már a negyedik
tábora. Tavaly nem volt tábor, mert hiába pályáztak. Aztán idén is pályáztak,
idén sem nyertek. De egy jól működő dolgot nem lehet évekre abbahagyni,
mert akkor hiába volt három év erőfeszítése. Tehát pénz nélkül is belevágtak.
Szerencsére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi Gondviselés házában
ingyen kaptak szállást, megszervezték az étkezésüket is (ezért ugyan fizetni
kellett), a művészek pedig jelképes pénzért foglalkoztak a táborlakókkal.

De nem csak művészetből állt a tábor. Megnézték Esztergom
nevezetességeit is. A Bazilika valóságos elragadtatást váltott ki Orsós
Gyuriból. Aztán átmentek Párkányba a “kisvonattal”, azaz a vonatot imitáló
városnéző járgánnyal. Végre valami jó az Unióban: elég a személyi a határon.
Aztán az utolsó itt töltött estén nagy-nagy tábortűzzel búcsúztak a tábortól,
Esztergomtól, bízva abban, hogy jövőre újból látják egymást.

F. Á.

Az elszalasztott alkalom
Idén második alkalommal, április 11-13. között volt az a húsvéti
kiállítás és vásár, ahol lett volna alkalom arra, hogy a fogyatékos
embereket foglalkoztató civil szervezetek tehettek volna valamit
gondozottjaik társadalmi elfogadásáért, megmutatva a többségnek,
hogy náluk milyen értékteremtő, szép munka folyik. A helyszín az
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet új épületének aulája volt.
Papp Ágnes, az ICSSZEM munkatársa és a minisztérium által
támogatott Ne csak mondd, tedd is! címmel megrendezett kiállítás
és vásár egyik kitalálója, szervezője, hisz abban, hogy jövőre többen
lesznek. A támogatók – mert ilyenek is voltak, köszönhetően az OORI
ápolási igazgató helyettese, Beck Gabriella szervező- és
kapcsolatteremtő képességének -, mindent megtettek, hogy a résztvevők
jól érezzék magukat. Ingyenes italautomata, szendvicsek garmadája
és kávé várta a kiállítókat, és az utazásuk sem került pénzbe. Az
Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetem szociális munkásképzésének
másodéves hallgatói voltak a rendezvény segítői.A kiállítást a minisztérium főosztályvezetője, Gáspár Károly
emlékének ajánlották, aki munkavégzés közben, autóbalesetben halt
meg.

vissza
a Tartalomhoz

	A civilek becsábítása, avagy gondolkodjunk együtt

	Sokat beszélünk, írunk a társadalmi befogadásról, az inklúzióról. De a beszéd helyett mindennél többet jelent, ha a többség látja, hogy kik azok az emberek, akik azt szeretnék, hogy a társadalom el- és befogadja őket. A Kézenfogva Alapítvány és az andornaktályai központú Speciális Művészeti Műhely rendezvénye épp ezt a célt szolgálta. A szegedi Ifjúsági Ház tömve van. A színházterem sötétjében nem látni ki érkezett a ház körül parkoló autóbuszokkal, s ki a városban lakó érdeklődő. Aztán a délelőtti program végén kigyulladó fényben fájó látni, hogy a nézőközönség nagy része az érintettek, a fogyatékos emberek és kísérőinek köréből kerül ki. “Megint egymás között vagyunk”, gondolja lehangoltan az újságíró, aki a Magyar Speciális Művészeti Műhely XIX. Országos Kulturális Fesztiváljára érkezett Szegedre. Pedig most nyár van, a napközis táborok (vannak még egyáltalán?) diákjai talán örültek volna a változatosságnak, hiszen remek kis előadásokat láthattak (volna). Hogy a színvonal egyenetlen? Hogy néha hamis vagy iskolás a hang? Ilyen még profi színészekkel is megesik, itt pedig az ország különböző tájain lévő lakóotthonokból, állami intézményekből, szám szerint ötvenkilencből jöttek az értelmi fogyatékos amatőr színjátszók, énekesek, táncosok, hogy jókedvűen, önfeledten megmutassák, mit tudnak. Az öt nap alatt százhúsz produkciót mutattak be. A színházterem előtti kis előtérben az intézmények lakóinak kézműves munkáiból volt kiállítás. Herczogh Tamás, az andornaktályai intézet (Heves megye) igazgatója húsz éve alapította az egyesületet, amely nemzetközi kapcsolatokat is kiépített, nyári alkotótáborokat működtet, és akkreditált továbbképzéseket szervez az amatőr művészeti csoportokkal foglalkozó pedagógusoknak. Talán ezért is olyan fájó, hogy Herczogh Tamás két évvel ezelőtt lemondott, és kivonult az egyesület életéből, mert nem értett egyet a támogatásuk megnyirbálásával. Azóta még az ilyen ünnepi összejövetelekre sem jön el. Kár, hiánya nem csak az újságírónak tűnik fel, noha lelkes munkatársai, akiket ő “fertőzött meg”, az ő szellemében viszik tovább az általa megkezdett munkát. Talán nem véletlen, hogy a mostani fesztivált a (H)Arcaink összefoglaló névvel hirdették meg. Asztalos Zsolt, az egyesület ügyvezető igazgatója kicsit fáradtnak tűnik. Nem csoda, hiszen az ötnapos rendezvény előkészületei, és lebonyolítása igen csak nagy feladat, még akkor is, ha más intézmények munkatársai is besegítenek. Ott jártamkor például a hódmezővásárhelyi Szivárvány Lakóotthon munkatársai voltak a “recepciósok”, ők adtak felvilágosítást az érdeklődőknek. A fesztivál egyik napjára időzítette a Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! kampányának szegedi napját. Országjáró kamionja már délelőtt ott állt a Széchenyi téren, a fák hűvösében. A program két órakor indul, már előtte megérkezem. Pordán Ákos (az alapítvány ügyvezető igazgatója) épp a szórólapokat teszi ki, Orosz Andrea, az alapítvány munkatársa a kampány szlogenjével és emblémájával ellátott trikókat, sapkákat, színes ceruzákat rakosgatja ki az asztalra. Ezek jelképes összegért megvehetők, emlékeztetőnek (Kár hogy nincs rajtuk az alapítvány címe.) A kamion belsejében a számítógépes játékokkal bárki játszhat. Készítőinek szándéka szerint az első látásra könnyűnek tűnő játékok arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az értelmi fogyatékos emberek nehezen birkóznak meg a mindennapi élet feladataival, mert a rejtett összefüggések előttük nem tárulnak fel. Valahogy úgy érezhetik magukat, ahogyan a géppel játszó (nem értelmi fogyatékos) kiskamasz vagy felnőtt, amikor meglepetten fölfedezi: rá kell jönnie a szabályokra, amelyeket a játék készítői (szándékosan) nem írtak le. Menet közben persze rájön az ember, ki gyorsabban, ki lassabban, hogyan is kell az egyes játékokkal eredményesen játszani, és ez talán elgondolkoztatja a gép előtt ülőket. Van egy nagyképernyős tévé is a kamion elején, az abban futó filmek, az oldalfalakon függő fényképek mind-mind az értelmi fogyatékos emberek életét hivatottak közelebb vinni az utca emberéhez. Az országjáró kamion szeptember közepén érkezik vissza Budapestre, addig 34 települést látogat meg az ország különböző pontjain, s mindig valamilyen helyi rendezvénnyel együtt “lépnek színre”. Itt, Szegeden, a XIX. kulturális találkozó volt a közös kapocs, és a helyi ÉFOÉSZ is kitelepült a Széchenyi térre, ahol a nagyszínpadon is felléptek a fesztivál résztvevői. Ennek a programpontnak a szervezők a Miénk itt a tér! összefoglaló nevet adták. A zenekarok és énekeseik fülbemászó, slágerzenékkel szórakoztatták a megjelenteket, és akinek kedve volt táncra perdült, bemelegítésképpen az Ifjúsági Házban tartandó esti diszkóra. Aki itt volt, az jól érzete magát, és ez a megállapítás a fogyatékos emberekre vonatkozik. Hogy az utca embere mit szólt hozzá, azt nem tudom, mert még a Széchenyi téren is inkább “magunk között” voltunk. De az is lehet, hogy öt óra után benépesült a tér, de akkor már a vonat felé vitt az 1-es villamos. Hogy hogyan lehet becsábítani a civileket, hogy az integráció ne csak fentről és az érintettek részéről megfogalmazott óhaj legyen, az megérne egy sok résztvevős tanácskozás. * A Fogadd el, fogadj el! kampány szeptember 17-én nagyon jó hangulatú, sokszereplős rendezvénnyel ért véget a budapesti Felvonulási téren. Az andornaktályai Color, a budapesti Nemadomfel! zenekar, a szintén budapesti Parafonia, a Baltazár Színház (stb.), a számtalan, többségében vidékről érkező egyesületek, alapítványok foglalkoztatottjainak munkái sokat tettek az elfogadásért. A “civilek” többsége csodálkozott: nem is tudták, hogy ilyenekre képesek a fogyatékos emberek. Vettek gyöngykarkötőt, gyertyát, merített papír fedelű füzetet, szövött kis szatyrot stb., kérdezősködtek a munkáról, a fogyatékos emberek életéről, érdeklődtek a fogyatékos emberek életével kapcsolatban, kitöltötték az “auti totót”. A Kézenfogva kérdőíven tudakolta, kinek mennyire tetszett a rendezvény. Nekem minden tetszett, rendre igennel ikszeltem a kérdéseknél, és bizony eszembe sem jutott, hogy a vidékről érkezőknek haza is kell érni, és hogy a fogyatékos emberek fáradékonyabbak, mint ép kortársaik, ezért az este hat óra utáni koncertből (Pa-dö-dö, Kormorán stb.) többségük kimarad. “Jobb lett volna az ilyen húzóneveket kora délutánra tenni. Kíváncsi lennék, hány fogyatékos ember lesz este a téren” – mondta egy édesanya. Igaza van, a következő hasonló rendezvénynél biztosan erre is ügyelni fognak a rendezők, de abban mindketten egyet értettünk: jó volt itt lenni, jó volt megmutatni országnak-világnak (szép számú külföldi érdeklődő is megfordult a téren), hogy mit tesz Magyarország az elfogadásért. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

	Az integráció veszélyei – a munkavállalásról

	Az esemény, ami indítékát adta ennek az írásnak, még tavasszal történt. A film, amit ekkor vetítettek a Toldi moziban, aktuális, minket is érintő problémát feszeget. Tehát hiába múlt el már jó pár hónap, beszélni kell arról az egyesült államokbeli fiatal lányról, aki akaratlanul egy kisgyerek halálát okozta. A filmvetítés dr. Könczei György egyetemi tanár érdeme. Köszönet érte, és köszönet mindazoknak akik hozzájárultak ahhoz, hogy a film hozzánk is eljutott. Ő találta ki és ő is vezeti a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán a fogyatékos emberek munkába állásával kapcsolatos, ismereteket közlő szabadegyetemet, aminek keretében a filmvetítés is történt (Szabadegyetem az Esélyegyenlőségért). Tavaly egy évet töltött az USA-ban, ott egy alternatív filmfesztiválon látta meg Slawomír Grünberg filmjét, a Borderline-t (Határeset). Elhatározta, elhozza Magyarországra, és a szabadegyetem kurzusába illeszti. De nemcsak a filmet hozta el, hanem a vetítés után jött a meglepetés, elhozta Eunice Bakert, Debbie Brownt és a rendezőt. Mi, nézők beszélgethettünk velük, kérdezhettünk tőlük. Az alaptörténetre talán a moziban ülők közül is emlékeztek páran. Mi is láthattuk 1993-ban, a tévében, Eunice-t, akit azzal vádoltak, hogy a halálát okozta egy hároméves kislánynak. Sőt, a vád így szólt: előre kitervelte. Elítélték. Eunice gimnáziumot végzett, abba az iskolába járt, amelyikbe a filmrendező lányai. Édesanyja azt mondta, amikor a bírósági procedúra zajlott: rájött, az mentheti meg a lányát, amit eddig titkolni akart, az hogy értelmi fogyatékos. Megismerkedtünk a film során a család többi tagjával, a nagybácsival, a nagynénivel, a testvérekkel. A testvérek sem egészségesek, mentálisan mindegyiknek van valami baja, úgy néz ki, egyedül a mama áll két lábbal a földön. Rutinosan nyilatkozik, és a lepusztult környezetet meghazudtolva “mikrofon készen” beszél. Több ügyvédhez fordultak, de végül mégis csak kirendelt ügyvéd intézi a perújrafelvételt, mert nincs pénzük rá, illetve az a kettő, akiknek fizettek, csak a pénzt tette el. Eunice négy és fél évet töltött börtönben. Most itt ül előttünk. Jobbján az édesanyja, balján a film rendezője. Végig zavarban voltam, míg a filmet néztem, mert úgy éreztem, nem arról beszélünk, amiről kellene. Mintha az mellékes lenne, hogy meghalt egy kisgyerek. A gyermek haláláról a film elején, a “tényállás” ismertetésekor esik szó, utána alig. Mint ahogy arról sem, hogy Eunice ugyan beismerő vallomást tett (szándékos emberölés), de kérdés, hogy mennyire lehet ennek hitelt adni. Hiszen egy értelmi fogyatékos befolyásolható, azt mondja el (legtöbbször), amit elvárnak tőle, amit a szájába adnak. Magnó- vagy videofelvétel nem készült a rendőrségi vallomásról, s Eunice hiába kért ügyvédet, nem kapott. A filmben a hangsúly a bírósági ítéleten van, azon, hogy igaztalanul ítélték el az értelmi fogyatékos Eunice-t, aki csak azt tette, amit a munkaadója mondott: fektesse le a gyereket, zárja be az ajtót, és ne engedje ki. Azon az estén elromlott a légkondicionáló. Maga Eunice is érezte, hogy meleg van. Semmi mást nem kellett volna tennie, mint kiengedni az ajtón dörömbölő gyereket a szobából, és kitárni az ablakot. A szabadban is meleg volt, de azt túl lehetett élni. A szobában lévő 90 fokot nem, a kisgyerek hőgutában meghalt. A filmből nem derült ki, de a nézők közül valaki megkérdezte: tudott-e arról a munkáltatója, hogy Eunice értelmi fogyatékos? Igen, tudott – válaszolta a mama, Debbie Brown -, azért fizetett neki csak napi két dollárt. És itt jön az én dilemmám. A mama tudta, hogy milyen állást vállal a lánya, aki épp akkor költözött el otthonról, hogy önálló legyen; a munkáltató is tudta, hogy kit alkalmaz. De vajon az utóbbi tudta-e, hogy mit várhat el egy értelmi fogyatékostól, ha váratlan helyzet áll elő? Az édesanyja biztosan tudta, hogyan viselkedik ilyen helyzetekben a lánya, hiszen 18 éves koráig vele élt. Nem kellett volna szólni erről a munkaadójának? Mi az a munka, amit egy értelmi fogyatékos végezhet? A film, és a bírósági tárgyalás, a végén az ítélettel, nem ezekről a kérdésekről szól. Arról szól, hogy született egy igaztalan ítélet egy szegény értelmi fogyatékos lány ellen, akiért a család hősiesen küzd, minden követ megmozgat (nyilvánosság: sajtó, plakátok, felvonulás). A végén győznek, bár a bíró nem felmenti a lányt, hanem négy évre ítéli, amit már úgyis leült, hiszen négy és fél éve van börtönben. És az is győzelem – s ez már a család harcának köszönhető -, hogy most már minden kihallgatáskor kell magnó- illetve viedofelvételt készíteni. A vendégeknek föltett kérdésekben egy szó sem esett az integrációról, annak veszélyeiről. Az igazság eltitkolásáról. A felvilágosításról, amelynek kétoldalúnak kell lennie. Arról is szólnia kell, hogy mi az a munka, amit a fogyatékos emberek végezhetnek. Mert mindent nem. Ahol gyors helyzetfelismerés, gyors döntés kell, hogy megelőzzük a kisebb-nagyobb kárt, bajt, vagy épp tragédiát, ott nem értelmi fogyatékos embereket kell alkalmazni. Ebből következik, hogy a gyerekfelügyelet sem az ő ideális munkakörük. Hogy erre hogyan kell fölkészíteni az érintettet, a családját, és hogyan kell a leendő munkáltatót – erről is kellett volna beszélgetnünk, hiszen ez nálunk is megeshet. Talán ha több idő jut a beszélgetésre, akkor ezek a kérdések is előkerülnek, mert olyan filmet láttunk, amelyet tovább kell gondolni, az általa fölvetett nyugtalanító kérdéseket meg kell beszélni. Minél előbb, annál jobb. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

Facebook

Twitter

Nincs hasonló témájú bejegyzés

Hírlevél – 2006. szeptember

Lépjen velünk kapcsolatba!

Támogasson minket

Kitekintő